Fotó: Sándor Csilla
Miközben Románia nettó faanyag-importőrré vált, Kovászna megye legfontosabb exportcikke továbbra is a fa volt.
Érdekesen alakult a 2017-es év a romániai erdészeti ágazatban: a törvényi módosítások és az agresszív áremelések oda vezettek, hogy az ország nettó rönkfaimportőrré vált – hasonlóra még nem volt példa. A Romsilva közlése szerint a licitek során a faanyag 43 százalékkal volt drágább, ez főként a bükkfára volt jellemző, ami iránt hatalmas kereslet mutatkozott.
„A kiindulási ár 180,26 lej volt köbméterenként, de végül 43 százalékkal drágábban, 258,75 lejért ítélték oda. A tűlevelűek átlagára köbméterenként 317,05 lej, a bükké 238,5 lej, míg a tölgyé 388,06 lej volt, ezek a kiindulási árnál 52, 43, illetve 41 százalékkal voltak magasabbak” – idézi a Mediafax hírügynökség az állami erdészet közleményét.
Miközben a Romsilva és más erdőtulajdonosok számára főnyeremény az ilyen mértékű drágulás, a feldolgozók és a bútorgyártók megsínylették a tavalyi esztendőt. Mint a szakmabelieket tömörítő Fordaq Egyesület rámutat,
Így fordulhatott elő, hogy már tavaly olcsóbb lett importálni, mint a hazai kitermelésű fát megvenni – mutatnak rá. „Románia rönkexportőrből rönkimportőrré vált. Évi mintegy 0,3 millió köbmétert szállítottunk külföldre és több mint 2 millió köbmétert hoztunk be” – ismerte el Doina Pană leköszönő erdőgazdálkodási miniszter is a tevékenységét összefoglaló jelentésben.
Eközben a Kovászna megyei vámhivatal jelentéséből arra derül fény, hogy
Az idézett dokumentum szerint az elmúlt évben 9975 vámeljárást és szabad forgalomba bocsátást végeztek, ez 125 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Ugyanakkor a kivitelre szánt, elvámolt termékek értéke 137 százalékkal növekedett.
A jelentés szerint a legtöbb exportra szánt termék a nadrág és a textiláru volt, ezeket az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában, Jordániában és Oroszországban értékesítették a háromszéki vállalkozók. Fűrészárut, raklapot, rönköt adtak el Törökországban, Indiában, Indonéziában, Japánban, az Amerikai Egyesült Államokban, az Arab Emirátusokban, Szaúd-Arábiában, Kínában és Koreában, parkettet és fa előregyártott elemeket Svájcban. Autóalkatrészeket eközben Törökországba, Mexikóba, Dél-Afrikába, Tunéziába, és az Egyesült Államokba vittek ki.
A listán más termék is szerepelt: intenzíven kereskedtek a háromszékiek a Moldvai Köztársasággal, ahová dobozt, hullámkartont, varrócérnát, krumplit, horganyzott lemezt, játékot és autóabroncsot szállítottak. Játékokat még adtak el Kanadában és Izraelben is, ezekbe az országokba puzzle-t, és felfújható játékokat exportáltak Kovászna megyei vállalkozók.
ezeket Törökországból, Kínából, Moldovából és Svájcból szerezték be a háromszékiek, mustármagot és paradicsompasztát importáltak Ukrajnából, autóalkatrészt Kínából és Thaiföldről, háztartási és ipari elektromos cikkeket Törökországból és Kínából, autóabroncsot Törökországból és Indiából, játékokat Kínából, Tajvánból és Hong Kongból, pamutszövetet, polietilén granulátumot, zsákot, elektromos pumpát Törökországból és Kínából, zöldséget és gyümölcsöt Moldovából és Macedóniából.
A vámügy jelentése szerint 2017-ben 8505 külföldről érkezett csomagot vettek át a sepsiszentgyörgyi postahivatalnál, magánszemélyeknek több mint ezer vámcédulát állítottak ki, az ezek után kiszámolt vámilleték meghaladta az 52 ezer lejt.
Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.
Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.
Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.
Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.
Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.
Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.
Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.
Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.
Miután kétévnyi viszonylagos stabilitás után az elmúlt 5 évben tapasztalt legnagyobb, 2,5 százalékos ugrással kedden az árfolyam átlépte az 5 lej/eurós lélektani határt, szerdán is tovább gyengült a román deviza az európai fizetőeszközzel szemben.
Bár Románia továbbra is az Európai Unió alacsonyabb átlagbéreket kínáló országai közé tartozik, a vásárlóerő-paritás (PPS) alapján már nem szerepel a sereghajtók között – derül ki az Euronews elemzéséből.
szóljon hozzá!