Fotó: Boda L. Gergely
Akvaparkkal tehermentesítenék valamelyest a szovátai Medve-tavat, és meghosszabbítanák a szezont a Maros megyei fürdővárosban, ugyanakkor egy újabb sípályát is terveznek a Mezőhavas alá.
2017. augusztus 24., 16:192017. augusztus 24., 16:19
Amennyiben a tavaly újjáalakult turisztikai minisztérium betartja az augusztus 3-án kiadott 558-as kormányhatározatba foglalt ígéreteit, a jövőben Szováta akvaparkkal és újabb sípályákkal gazdagodhat. A tanulmánytervek kilenc éve a fiókban hevernek.
A sóvidéki fürdőváros két jelentős projektjét karolta fel a minisztérium: az akvapark, illetve a síkomplexum létesítését célzó terveket. Ezek még 2008-ban elkészültek, de a kormányváltás, majd a minisztérium megszüntetése miatt feledésbe merültek.
A 2010/120-as kormányrendelet országszerte több száz beruházás központi támogatását biztosította, ehhez képest a mai napig ezek közül mindössze 46 megvalósulásához járult hozzá. Mircea Titus Dobre miniszter hangsúlyozni kívánta, az újabb kormányhatározat felülírja a korábbit, ezért
Szováta esetében az állam a finanszírozás 90 százalékát vállalná, az összeg további részét a polgármesteri hivatalnak kell előteremtenie.
Számos kérdés merül fel, amire remélhetőleg mielőbb választ kapunk” – értékelte a helyzetet Fülöp László, a Maros megyei fürdőváros tavaly megválasztott polgármestere. Az elöljáró szerint Szováta eredménye annál is értékesebb, hogy a térségből egyedüliként felelt meg a tárca által előírt követelményrendszernek, míg Hargita és Kovászna megyéből több önkormányzat is sikeresen pályázott.
Fotó: Boda L. Gergely
A kilenc évvel ezelőtt elkészített terv szerint a szovátaiak egy szabadtéri és fedett medencékkel rendelkező akvaparkot szeretnének építeni a város Rakottyás-övezetébe, amellyel
Ugyanakkor az édesvizes létesítménnyel a fiatalabb nemzedéket is sikerülne megcélozniuk – véli a polgármester.
A második terv új sípályák kialakításáról szól. A meglévő, közel ezer méter hosszú, székes felvonóval ellátott pálya több szempontból sem tudja a maximumot nyújtani a téli sportok szerelmeseinek. Bár nem fekete pálya, helyenként túl szűk és meredek, az alja szinte mindig jeges, felvonója pedig költséges. Ezért
Az új, Mezőhavas alá tervezett síkomplexumnak jóval magasabban, 1775 méteren lenne a teteje, ami több és jobb minőségű havat garantál. A kapacitása is lényegesen nagyobb lenne, hiszen a hegy mindkét oldalán két-két pályát létesítenének.
Idén októberben egymilliárd euró földalapú és tenyészállatok után járó agrártámogatást fizet ki a bukaresti mezőgazdasági minisztérium a gazdák számára, húsz százalékkal többet, mint a korábbi években.
Az Európai Unióban a júliusi 2,8 százalékról augusztusban 2,4 százalékra csökkent az éves infláció; a tagállamok közül ezúttal is Romániában volt a legmagasabb az inflációs ráta – közölte az Eurostat szerdán.
Lejtmenetbe kapcsoltak szeptemberben az üzemanyagárak a romániai töltőállomásokon: a szerdai immár a hetedik árcsökkentés volt ebben a hónapban, így jelenleg a jövedéki adó július elsejei emelése előtti szinten tankolhatunk a piacvezető hálózat kútjainál.
Romániában még mindig igen mély a bérszakadék: a legfrissebb hivatalos adatok szerint a legmagasabb ágazati átlagbér négyszer magasabb, mint a legalacsonyabb.
A dél-koreai székhelyű Hanwha Aerospace, az ázsiai ország legnagyobb katonai eszközöket gyártó cége jövő év elején megkezdi egy páncélozott járműveket előállító gyár építését Romániában.
Az idei év első hét hónapjában 1,013 millió tonna kőolaj-egyenértékű (toe) földgázt importált Románia, 5,9 százalékkal (56 700 toe) többet, mint az előző év azonos időszakában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közölt adataiból.
A legfelsőbb bíróság hétfőn úgy döntött, hogy a havi étkezési támogatást nem kell figyelembe venni a közalkalmazottak fizetett szabadságra járó bérének kiszámításakor.
A CFA Románia elemzőinek becslései szerint idén még két alkalommal csökkenni fog az alapkamat, amely így év végére 6 százalékra mérséklődik.
Az év eleji gazdatüntetéseknek lassan beérik az eredménye: az Európai Bizottság a 2027-ben kezdődő új uniós ciklustól több ponton is változtatna a Közös Agrárpolitikán (KAP). Erről beszélt a Krónikának Winkler Gyula EP-képviselő.
Januárra véglegesítik a kiszolgáltatott energiafogyasztóknak szánt támogatások kritériumait – jelentette ki pénteken az energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!