A román jegybank megemelte idei inflációs előrejelzését

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

A Román Nemzeti Bank 3,5 százalékra emelte az idei év végi inflációs előrejelzését a korábban közölt 3,2 százalékhoz képest.

MTI

2018. február 09., 13:352018. február 09., 13:35

Mugur Isărescu jegybankelnök pénteken ismertette a román központi bank inflációs jelentését. Ebből kiderült, hogy az első és második negyedéves előrejelzést 3,9 százalékról 5 százalékra emelték, ami azt jelenti, hogy év közben 5 százalékos éves fogyasztói árnövekedésre is számítanak. Az új előrejelzés szerint 2019 végére 3,1 százalékos inflációs rátára számítanak.

Isărescu szerint a külföldi tényezők közül az élelmiszerek árának alakulása befolyásolja a román inflációt, hiszen Romániában jelentősen megnőtt az élelmiszerimport a megnőtt fogyasztás következtében.

A nemzeti bank kormányzója a belföldi hatások között a bizonytalan adópolitikát és az államháztartás bevételeit, valamint a munkaerőpiaci feszültségeket említette az inflációt befolyásoló kockázati tényezőként.

A román jegybank szerdán 25 bázisponttal, 2,25 százalékra növelte az irányadó kamatot. Az idén ez már a második kamatemelés volt, miután január elején 1,75 százalékról 2 százalékra emelték. Isărescu akkor kijelentette, hogy a nemzeti bank ismét az inflációval küzd.

korábban írtuk

Jegybanki paradoxon: a kamatok csökkentése érdekében növelték az alapkamatot
Jegybanki paradoxon: a kamatok csökkentése érdekében növelték az alapkamatot

A három hónapos bankközi irányadó kamatláb (ROBOR) követni fogja az alapkamat szerdai növekedését, következésképpen csekély mértékben emelkedni fognak a hitelkamatok – nyilatkozta szerdai sajtóértekezletén Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank kormányzója.

A román éves inflációs ráta másfél év után, tavaly januárban került ismét pozitív tartományba, azóta gyors ütemben nő, decemberben négy és fél éves csúcsra, 3,3 százalékra emelkedett.

Csaknem 30 százalékkal nőtt a külkereskedelmi mérleg hiánya

Tavaly csaknem 30 százalékkal, 12,955 milliárd euróra nőtt a román külkereskedelmi mérleg hiánya – közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.

Az export 9,1 százalékkal, 62,641 milliárd euróra nőtt, az import 12,2 százalékkal, 75,596 milliárd euróra bővült.

Decemberben az export 4,2 százalékkal, 4,493 milliárd euróra gyorsult, az import 10,8 százalékkal, 6,103 milliárd euróra bővült az előző év tizenkettedik hónapjához képest. Tavaly a kivitel 46,4 százalékát és a behozatal 37,3 százalékát a gép- és járműipari termékek tették ki. Románia külkereskedelme háromnegyedét az Európai Unió tagállamaival bonyolította le.

2016-ban Románia kivitele 57,385 milliárd euró volt, ehhez képest 67,342 milliárd euró értékben importált árut, a külkereskedelmi mérleg hiánya pedig 19 százalékkal gyorsult egész évben 2015-höz képest. A külkereskedelmi deficit azt követően nőtt jelentősen az elmúlt két évben, hogy 2016-ban 13,5 százalékkal, tavaly 10,7 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene, a megnövekedett belföldi fogyasztást pedig főként importból biztosították, így az export nem tudott lépést tartani az import gyorsulásával.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP

Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP
2025. május 08., csütörtök

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint

Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint
2025. május 08., csütörtök

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen

Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen
2025. május 08., csütörtök

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat

Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat
2025. május 08., csütörtök

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre

Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre
2025. május 07., szerda

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég

Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég
2025. május 07., szerda

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli

Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli
2025. május 07., szerda

Borús kilátások: 5,09 lejre nőtt az euró árfolyama, gyors tempóban emelkedik a ROBOR szintje is

Miután kétévnyi viszonylagos stabilitás után az elmúlt 5 évben tapasztalt legnagyobb, 2,5 százalékos ugrással kedden az árfolyam átlépte az 5 lej/eurós lélektani határt, szerdán is tovább gyengült a román deviza az európai fizetőeszközzel szemben.

Borús kilátások: 5,09 lejre nőtt az euró árfolyama, gyors tempóban emelkedik a ROBOR szintje is
2025. május 06., kedd

Átlagbérek Európában: Luxemburg és Svájc a jövedelmi lista élén, Románia az uniós átlag alatt

Bár Románia továbbra is az Európai Unió alacsonyabb átlagbéreket kínáló országai közé tartozik, a vásárlóerő-paritás (PPS) alapján már nem szerepel a sereghajtók között – derül ki az Euronews elemzéséből.

Átlagbérek Európában: Luxemburg és Svájc a jövedelmi lista élén, Románia az uniós átlag alatt
2025. május 06., kedd

Nagyváradra is „besiklott” a világ egyik vezető sportszergyártója

Nagyváradon nyitott üzemet a finn Amer Sports – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.

Nagyváradra is „besiklott” a világ egyik vezető sportszergyártója