Fotó: A szerző felvétele
2012. október 15., 08:062012. október 15., 08:06
Hétvégén második alkalommal szervezték meg Szatmárnémetiben a betakarítás ünnepét, melynek keretében háromnapos vásárt tartottak a város új központjában, ahol körülbelül 30 termelő árult. A legnagyobb érdeklődés a Debreczeni József cége által kínált, őstermelői tanúsítvánnyal rendelkező húskészítmények iránt mutatkozott, amint a járókelők megjegyezték: a Ceauşescu-rendszerben láttak utoljára ennyi embert sorban állni húsért.
Amint a tulajdonos elmondta, van ugyan saját boltja a városban, azonban az őstermelői vásárokon lényegesen nagyobb forgalmat tud bonyolítani, így nagyon örülne, ha elkészülne a beígért piac. Hozzátette ugyanakkor: nem hiszi, hogy a csarnok a közeljövőben megépül annak ellenére, hogy a megyei és a városi önkormányzat, valamint a prefektúra is ígéretet tett arra, hogy támogatják a megyei őstermelői egyesület ez irányú törekvéseit. Pop Ioan homoródi gazda számára is komoly segítséget jelentene egy ilyen piac létesítése, ahol reményei szerint el tudná adni az általa készített natúralmalevet.
A szatmári őstermelők egyesülete egyébként két éve próbálkozik az úgynevezett helyi vásárok meghonosításával, azonban a szabadtéri piac nem bizonyult életképes ötletnek, mivel – elsősorban télen – a mostoha körülmények miatt nagyon visszaesett az árusok száma, heti rendszerességgel mindössze 6-7 termelő jelenik meg a hétvégi vásárokon. A betakarítás ünnepén szervezett őstermelői vásárban egyébként tejtermékeket árultak viszonylag sokan, voltak továbbá zöldséges és gyümölcsös standok, valamint virág- és mézárusok.
Nem hiányzott ez alkalommal sem az elismert szatmárhegyi pálinkakészítő, Huszti Gyula kisüstije, a környék nem kevésbé elismert borászai közül pedig a krasznabélteki Leiher Géza, valamint a túrterebesi Reizer-pincészet jelent meg a vásárban. Osztatlan sikert aratott továbbá a bogdándi nőszövetség finom fánkja és túrós, valamint káposztás bélese.
Nagyváradon nyitott üzemet a finn Amer Sports – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.
A 2022-es energiaválságot követő csökkenés óta a tavalyi második félévben nőtt először a földgáz lakossági ára az Európai Unióban (EU); a legalacsonyabb árakat Magyarországon, Horvátországban és Romániában jegyezték.
Alaposan megrengeti Románia és ezáltal a polgárok pénzügyeit az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye.
A szélsőjobboldali jelölt, George Simion közel 41 százalékos eredménye és a PSD–PNL–RMDSZ-koalíció jelöltjének, Crin Antonescunak a kiesése máris megmutatja a romániai pénzpiacokra gyakorolt első hatásokat.
Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.
Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.
Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.
Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.
Románia gazdasága erős és ellenálló – szögezte le Tánczos Barna pénzügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett posztban.