A Versenytanács elemzése szerint az alapvető élelmiszerek átlagára a nagy kiskereskedelmi láncok üzleteiben akár 34 százalékkal is csökkent az árrést korlátozó sürgősségi kormányrendelet hatására.
Az új marosnémeti gázerőmű 2026 végére megépül – számolt be vasárnap este a sajtónak Sebastian Burduja energiaügyi miniszter a Hunyad megyei ipari létesítmény új tulajdonosaival tartott találkozója után.
Panaszt tettek a román hatóságok a Wizz Air ellen az Európai Repülésbiztonsági Ügynökségnél (EASA) a légitársaság által foganatosított sorozatos járattörlések, valamint késések miatt. Románia régóta igyekszik felelősségre vonni a vállalatot.
Nem hiába érezzük, hogy bevásárlásról bevásárlásra többet kell lepengetnünk a bevásárlókosár csaknem azonos tartalmáért: egy friss elemzés arra világít rá, hogy két év leforgása alatt 25 százalékkal lett drágább a mindennapi reggelink.
A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) kiemelte a meglévő szerződésből az észak-erdélyi autópálya Magyarnádas és Magyarzsombor között épülő szakaszának problémás részeit, amelyek megvalósítására külön versenytárgyalást írnak ki.
Ştefan-Radu Oprea gazdasági és vállalkozási miniszter pénteken meglátogatta a marosludasi cukorgyárat, amely szerinte októbertől újrakezdi a cukorgyártást belföldön termesztett cukorrépával, ehhez a menedzsment leszerződtette a termény felét.
Romániában a nyers adatok szerint 3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom az első fél évben a tavalyi év azonos időszakához képest – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Miközben Romániában működik az európai uniós tagországok farmjainak 33 százaléka, az ország az EU mezőgazdasági össztermelésének mindössze a 3,4 százalékát adja. Nicu Vasile, a LAPAR elnöke szerint százhektáros méretű farmokra van szükség.
16,6 százalékkal 11,079 millióra nőtt a romániai vendégéjszakák száma a kereskedelmi szálláshelyeken az első hat hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten, a kiadó szobákat és lakásokat is beleértve.
Az olasz Saipem kapott mintegy 1,6 milliárd euró értékű megbízást arra, hogy megtervezze, kiépítse és beüzemelje a Fekete-tenger Romániához tartozó térségében található Neptun Deep földgázmező kitermeléséhez szükséges offshore (tengeri) infrastruktúrát.
Románia egyik legnagyobb, természetes ásványvizet palackozó gyára, a Tusnád Rt. három év alatt újabb 46 millió lejt költ beruházásokra.
Az alapélelmiszerek árréscsökkentésére vonatkozó intézkedés életbe léptetésének köszönhetően 35–50 százalékkal mérséklődött bizonyos élelmiszerek ára – jelentette ki Marcel Ciolacu kormányfő csütörtökön.
Jövő héten rendkívüli ülésszakra hívják össze a parlamentet, hogy megvitassák és az alkotmánybíróság előírásainak megfelelően módosítsák a különnyugdíjak törvényét – jelentette be csütörtökön Marcel Ciolacu.
Az eMAG elindítja a Dermato Shop-ot, amely egy új, online shop-in-shop koncepció több mint 3000, a teljes család igényeit kielégítő szépségtermékkel.
Az államháztartás konszolidálására kidolgozott intézkedéscsomagnak már 2023-ban mintegy 12 milliárd lejes megtakarítást kellene eredményeznie a költségvetésben – jelentette ki Marcel Boloş pénzügyminiszter.
Az Erste nincs rajta az OTP Bank Románia megvásárlásáért versenybe szállók rövid listáján – jelentette be Stefan Doerfler, az osztrák bankcsoport pénzügyi igazgatója.
Háromhavi csúcsra hágott az üzemanyagok ára szerdán Romániában: miután az elmúlt hónapban viszonylagos stabilitást láthattunk, a napokban újfent drágulásnak indult mind a benzin, mind a gázolaj.
Ötven intézkedést magába foglaló sürgősségi rendelettel készül csökkenteni a kormány a költségvetési kiadásokat – jelentette be a pénzügyminiszterrel tartott szerdai találkozója utáni sajtótájékoztatóján a miniszterelnök.