Spanyolország a nyugdíjak befagyasztására és a nyugdíjkorhatár emelésére készül annak érdekében, hogy teljesíteni tudja egy esetleges segélycsomag költségvetési kiadáscsökkentési feltételeit – jelentette a Reuters.
Dan Diaconescu, az OTV bulvár-televízió tulajdonosa vásárolja meg 45 millió euróért az Oltchim vegyipari vállalat állami tulajdonban lévő 54,8 százalékos részvénycsomagját – közölte Remus Vulpescu, a privatizációs hivatal elnöke a pénteken lezárult versenytárgyalás eredményét.
Az Európai Bizottság (EB) is finanszírozza a tömbházak hőszigetelését a regionális fejlesztési programon keresztül, a hivatal feltétele, hogy az általa támogatott épületekben hátrányos helyzetű személyek, illetve kis jövedelemmel rendelkező családok is lakjanak.
A Fitch nemzetközi hitelminősítő szerint az euróövezeti döntéshozók legutóbbi nyilatkozatai alátámasztják azt a vélekedést, hogy az eurózóna megmenekül.
Új alkoholzárjegyeket vezetnek be Csehországban, az ezekkel ellátott szeszes italok hamarosan forgalomba kerülhetnek – jelentette be Petr Necas miniszterelnök.
Jócskán lerontotta a Bihar Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség statisztikáit a Hanil gyár bezárása: emiatt a tavalyi 1100 helyett az idei év első nyolc hónapjában 1700-nál is többen kerültek utcára tömeges elbocsátások nyomán.
Négy ajánlat – köztük a bulvártévé-tulajdonos, populista politikus, Dan Diaconescué – érkezett be az állami privatizációs hatósághoz (OPSPI) a Râmnicu Vâlcea-i Oltchim vegyiüzem privatizálására meghirdetett pályázat csütörtök déli lezárultáig.
Varga Mihály bízik benne, hogy pozitív válasz érkezik a magyar kormánynak a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) szerdán elküldött levelére, és a tárgyalások megállapodásoz vezetnek, de ehhez a valutaalapnak is engedni kell néhány kérdésben.
A szakemberek rámutattak, legtöbb esetben bejegyzetlen, illetve érvénytelen műszaki vizsgával rendelkező mikrobuszokról és autóbuszokról van szó, egyes járműveken ugyanakkor a megengedettnél több személy utazik, de az is előfordul, hogy a sofőr nem rendelkezik megfelelő típusú jogosítvánnyal.
Önfenntartó üzleti központot épít a Bihar megyei Fugyivásárhely község. Az európai uniós alapokból megvalósuló beruházás villamos energiával, fűtéssel és meleg vízzel is ellátja majd önmagát, megújuló energiaforrásokból.
1,4 ezer milliárd euróval nőtt a magán-, 800 milliárd euróval csökkent az állami vagyon 2007 óta, így mélyebb a szegények és a gazdagok közti szakadék Németországban.
Nem marad elég tartalék ahhoz, hogy az 1966 és 1971 között született személyek nyugdíjazását a jelenleg érvényben lévő rendszer szerint biztosítsák, az érintettek így legfeljebb a legutolsó bérük 15 százalékát kaphatják majd meg – mutatott rá Ion Giurescu, a Magánnyugdíjrendszert Felügyelő Bizottság (CSSPP) alelnöke a Ziarul Financiar gazdasági lap által Bukarestben szervezett konferencián.
Ismét Hongkong vezeti a kanadai Fraser Institute által a gazdaság szabad működéséről öszszeállított világranglistát. Az intézet által éves rendszerességgel összeállított Economic Freedom of the World tanulmány több szempont alapján értékeli a gazdaság szabad működését támogató, illetve akadályozó szabály- és intézményrendszereket. Ilyenek például a szabad személyes döntés lehetősége, a javak önkéntes cseréje, a verseny szabadsága, a...
Nem kell két biztosítást kötniük azoknak a személyeknek, akik a kötelező lakásbiztosításon kívül további veszélyekkel szemben is védenék lakásukat. A bukaresti táblabíróság kedden az Astra biztosítótársaság igénylésére felfüggesztette a Biztosítótársaságokat Felügyelő Tanács (CSA) azon határozatát, amely többek között kimondja, hogy az ingatlantulajdonosoknak a fakultatív biztosítás mellett a kötelező lakásbiztosítást is meg kell kötniük.
A híresztelésekkel ellentétben egyelőre nem szándékozik felvásárolni a német Real üzletláncot francia riválisa, az Auchan. A Romániában 2006 óta tíz hipermarketet működtető francia cég az idén ősszel Bukarest Crângaşi nevű lakónegyedében készül megnyitni tizenegyedik üzletét.
Jóváhagyta az Európai Bizottság (EB) a Bukarest melletti Măgurelén kialakítandó szuperlézer-kutatóközpont uniós forrásokból való finanszírozását – jelentette be tegnap Victor Ponta miniszterelnök.