2012. szeptember 21., 09:202012. szeptember 21., 09:20
A tulajdonosoknak a munkálatok összege legalább 10 százalékával kell hozzájárulniuk a hőszigeteléshez. A román kormány által szerdán elfogadott program keretében az EB olyan tömbházak felújítását finanszírozza majd, amelyeket 1950 és 1990 között építettek valamely megyeszékhelyen vagy Bukarestben. Eduard Hellvig fejlesztési miniszter elmondta, a projektre szánt összeg összesen 304 millió euró, ebből 150 millió eurót biztosít az Európai Bizottság, 154 millió euró pedig az állam, a helyi önkormányzatok, valamint a lakószövetségek hozzájárulása. A szaktárca adatai szerint országszerte mintegy 220 ezer olyan lakás van, amelyeket az említett időintervallumban építettek és eddig nem hőszigeteltek.
A munkálatok 60 százalékát minden esetben az EB és a kormány finanszírozza, az összeg 40 százaléka pedig annak függvényében oszlik majd el a helyi önkormányzat és a lakók között, hogy az illető tömbházban lakó családok mekkora jövedelemmel rendelkeznek. Abban az esetben, ha a tulajdonosok több mint felének az egy főre eső havi jövedelme kevesebb mint 150 euró, a lakóknak mindössze 10 százalékkal kell hozzájárulniuk a hőszigeteléshez. Ha az egy főre eső jövedelem nem haladja meg a 350 eurót, a hozzájárulás értéke a munkálatok 20 százaléka, ha pedig a többség havi nettó jövedelme eléri az 500 eurót, a teljes összeg 30 százalékát kell kifizetniük.
A program november 1-jén indul, az igényléseket pedig október 15-éig nyújthatják be a lakószövetségek. A miniszter rámutatott, a leadási sorrend függvényében zajlanak majd a munkálatok. Az illetékes hatóságok egyébként jelenleg egy olyan programon dolgoznak, amely a tanintézeteknek és egészségügyi intézményeknek otthont adó épületek energetikai hatékonyságát növelné. A tervezetet az Európai Unió 2012–2020-as évekre vonatkozó költségvetési programjába is belefoglalná a fejlesztési minisztérium.
A szélsőjobboldali jelölt, George Simion közel 41 százalékos eredménye és a PSD–PNL–RMDSZ-koalíció jelöltjének, Crin Antonescunak a kiesése máris megmutatja a romániai pénzpiacokra gyakorolt első hatásokat.
Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.
Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.
Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.
Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.
Románia gazdasága erős és ellenálló – szögezte le Tánczos Barna pénzügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett posztban.
Márciusban 16 százalékkal, közel 10,5 milliárd euróra nőttek a költségvetés bevételei – jelentette be Marcel Ciolacu miniszterelnök a szerdai kormányülés elején.
Az idei első negyedévben 21.006 vállalkozást töröltek a romániai cégjegyzékből, 16,95 százalékkal kevesebbet, mint 2024 első három hónapjában – derül ki az országos cégbíróság (ONRC) szerdán közölt adataiból.
Az Alstomnak 50 millió eurós kötbért kell fizetnie a Vasúti Reformhatóságnak (ARF), mert nem tartotta be 37 új vasúti szerelvény szállítási ütemtervét – közölte az ARF.