Székelyföldön a kevés is elég

Székelyföldön a kevés is elég

Mostohán bánt Bukarest Hargitával és Kovásznával: a két székely megye lényegesen kevesebb finanszírozást kapott, mint a hasonló méretű régiók. Borboly Csaba közölte, nem is kértek többet, és Tamás Sándor szerint sem történt hátrányos megkülönböztetés.

2017. július 21., péntek

„Kakukkszó”: 2020-ra autópályán közlekedhetünk Kolozsvárról Nagyváradra

Răzvan Cuc szállításügyi miniszter  pénteken Nagyváradon úgy nyilatkozott, hogy 2020-ban autópályán lehet majd közlekedni Kolozsvár és Nagyvárad között.

„Kakukkszó”: 2020-ra autópályán közlekedhetünk Kolozsvárról Nagyváradra
2017. július 20., csütörtök

Létszámstop a központi közigazgatásban – Magasabb adóterhek egyes vállalkozóknak

A román kormány csütörtöki ülésén létszámstopot rendelt el az év végéig a központi közigazgatásban és magasabb adóterheket rótt ki a részmunkaidősöket foglalkoztató vállalkozókra.

Létszámstop a központi közigazgatásban – Magasabb adóterhek egyes vállalkozóknak
2017. július 19., szerda

Összekötné gázhálózatát Magyarország, Románia, Bulgária és Görögország

Úgynevezett vertikális földgázfolyosó létrehozásáról írt alá memorandumot Bulgária, Görögország, Magyarország és Románia szerdán Bukarestben – közölte a román Transgaz gázvállalat.

Összekötné gázhálózatát Magyarország, Románia, Bulgária és Görögország
2017. július 19., szerda

Sérül a versenyképesség: károsan hatnak a gazdaságra a béremelések

Lucian Croitoru jegybanki szakértő szerint illúzió azt hinni, hogy erőltetni lehet az előrelépést az olcsó munkaerővel rendelkező országok sorából. A béremelések és a minimálbér növelése negatívan hat ki a magánszférára.

Sérül a versenyképesség: károsan hatnak a gazdaságra a béremelések
2017. július 19., szerda

Növekvő járulékok: újabb gazdaságpolitikai tervekkel állt elő Dragnea

Alaposan módosítaná a Tudose-kormány a hozzájárulások rendszerét. Liviu Dragnea PSD-elnök azt ígéri, hogy a fizetések nem fognak ettől csökkenni.

Növekvő járulékok: újabb gazdaságpolitikai tervekkel állt elő Dragnea
2017. július 19., szerda

Tusványos – A hónap végéig pályázhatnak a külhoni magyar családi vállalkozások

A nemzetpolitikai államtitkárság meghosszabbította a külhoni magyar családi vállalkozások éve program pályázatainak határidejét, a kérelmeket július 31-ig várják. A teljes támogatási keretösszeg 830 millió forint.

Tusványos – A hónap végéig pályázhatnak a külhoni magyar családi vállalkozások
2017. július 19., szerda

Menesztették az adóhatóság elnökét a kevés bevétel miatt

Leváltotta Mihai Tudose miniszterelnök az adóhatóság elnökét a tervezett államháztartási bevételek elmaradása miatt. Bogdan Stan menesztése nem volt váratlan, a kormányfő már két hete jelezte, hogy elégedetlen tevékenységével.

Menesztették az adóhatóság elnökét a kevés bevétel miatt
2017. július 18., kedd

Befektetődömpinget vetít előre a román miniszterelnök

Mihai Tudose miniszterelnök azt nyilatkozta kedden a Realitatea hírtelevízió műsorában, hogy a következő hónapokban „nagy beruházók” jönnek az országba Európából és Amerikából.

Befektetődömpinget vetít előre a román miniszterelnök
2017. július 18., kedd

Dízelbotrány: több mint hárommillió Mercedest hív vissza a Daimler

A Daimler visszahív szervízelésre több mint hárommillió Mercedes-Benz típusú gépkocsit – közölte kedden a német autógyártó társaság.

Dízelbotrány: több mint hárommillió Mercedest hív vissza a Daimler
2017. július 18., kedd

Start-up Nation: egymilliárd dollárnyi támogatást kértek

Több mint 19 ezer üzleti tervet nyújtottak be a Start-up Nation program keretében – 34 százalékot (6539) az utolsó napon regisztráltak. A legtöbb projekt Bukarestből, valamint Kolozs és Temes megyéből érkezett.

Start-up Nation: egymilliárd dollárnyi támogatást kértek
2017. július 17., hétfő

Lezárt ügy: Bukarest nem vet ki adót az üzleti forgalomra

Lezártnak tekinti a kereskedelmi társaságok üzleti forgalma megadóztatásának kérdését Mihai Tudose miniszterelnök, leszögezve: nem kívánja végrehajtani az amúgy a kormánya programjában szereplő intézkedést.

Lezárt ügy: Bukarest nem vet ki adót az üzleti forgalomra
2017. július 17., hétfő

Bizonytalan a magánnyugdíj sorsa: szakértők szerint fenntarthatatlan az állami rendszer

A Pénzügyi Felügyelet vizsgálatot indított annak kiderítésére, kimeríti-e a piaci kihágás és manipuláció fogalmát a pénzügyminiszter minapi kijelentése, miszerint megszüntetik a nyugdíjrendszernek a második, a kötelező magánnyugdíjból álló pillérét.

Bizonytalan a magánnyugdíj sorsa: szakértők szerint fenntarthatatlan az állami rendszer
2017. július 17., hétfő

Az Untold diktálja a szállásárakat: a zsebükbe kell nyúlniuk a kolozsvári fesztiválozóknak

Óriási árfelhajtó erővel hat a kolozsvári Untold fesztivál a helyi ingatlanpiacra: a rendezvény négy napja alatt akár 3000 ezer eurót is elkérhetnek egy lakás bérléséért, de van, aki „beéri” ezer euróval. Közben már alig akad szálláshely.

Az Untold diktálja a szállásárakat: a zsebükbe kell nyúlniuk a kolozsvári fesztiválozóknak
2017. július 13., csütörtök

Huskroua: újraindult a magyar–szlovák–román–ukrán program

Újraindult Magyarország, Szlovákia, Románia és Ukrajna határon átnyúló, Huskroua elnevezésű együttműködési programja, amelynek nyitókonferenciáját a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelényben,  a L’Huillier-Coburg-kastélyban tartották csütörtökön.

Huskroua: újraindult a magyar–szlovák–román–ukrán program
2017. július 13., csütörtök

Kisiklatott hitelesmentés: Antal Árpád bírálja az általa javasolt törvény módosításait

Szinte alkalmazhatatlannak nevezi Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere az általa kezdeményezett hitelesmentő törvényt. Úgy érzi, elsikkad egyik legfontosabb eleme, hiszen valójában szerették volna megkímélni a bajba jutott családokat.

Kisiklatott hitelesmentés: Antal Árpád bírálja az általa javasolt törvény módosításait
2017. július 12., szerda

Tișe: a kormány szabotálja a kolozsvári reptér fejlesztését

A Kolozs Megyei Tanács elnöke, Alin Tişe állítása szerint a szociálliberális kormány szabotálja a kolozsvári Avram Iancu Nemzetközi Repülőtér fejlesztését, mivel olyan földterületeket igyekszik megszerezni, amelyek jelenleg a megye tulajdonában vannak.

Tișe: a kormány szabotálja a kolozsvári reptér fejlesztését
2017. július 12., szerda

Rövidesen védett márka lesz az Érmelléki Minőségi Termék

Védett márka lesz az Érmelléki Minőségi Termék, miután az Érmelléki Gazdák Egyesülete (ÉGE) a négyezer lejes illetéket kifizetve iktatta a szükséges iratokat a védjegyhivatalban – jelentette be kedden a szervezetet elnöklő Csomortányi István.

Rövidesen védett márka lesz az Érmelléki Minőségi Termék