Hallgatók: növelni kell az ösztöndíjakat, és jobbak lehetnek a vizsgaeredmények is

Hallgatók: növelni kell az ösztöndíjakat, és jobbak lehetnek a vizsgaeredmények is

Képünk illusztráció

Fotó: Gábos Albin

A Romániai Diákszervezetek Országos Szövetsége (ANOSR) arra kéri a kormányt, hogy január elsejétől a jelenlegi 201 lejről emelje 241 lejre a hallgatói ösztöndíjak szubvencióját.

Hírösszefoglaló

2021. december 13., 18:342021. december 13., 18:34

Hétfői közleményében az ANOSR hangsúlyozza, hogy bizonyított az összefüggés a szociális ösztöndíjak és az egyetemi vizsgák sikeres teljesítése között, ennek ellenére a juttatás összege az elmúlt öt évben nem emelkedett,

miközben az országos bruttó minimálbér ugyanebben az időszakban 75 százalékkal nőtt.

A diákszövetség felhívta a kormány figyelmét arra is, hogy számításaik szerint 2020-ban egy egyetemi hallgató minimális lakhatási és étkezési költségei elérték az 1172 lejt havonta, ez az összeg pedig 2,2-szer nagyobb a minimális szociális ösztöndíjnál.

Az ANOSR emlékeztet arra, hogy kérésükre korábban a minimális ösztöndíj 580 lejről 700 lejre nőtt ugyan, ám a kormány nem növelte a juttatások állami szubvencióját, így az egyetemek nem tudták megemelni a hallgatóknak járó juttatást,

mert ez az ösztöndíjasok számának előzmény nélküli csökkenését eredményezte volna.

Mivel jövőre a minimális ösztöndíj 700 lejről 780 lejre nő, a diákszövetség arra is kéri a kormányt, hogy a 2022-2023-as tanévben hallgatónként 272 lejre növelje az ösztöndíjak állami szubvencióját – közölte az Agerpres hírügynökség. 

1 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. augusztus 01., csütörtök

72 óra helyett már 24 óra alatt be lehet ezentúl jegyezni egy új céget a kormányfő ígérete szerint

Az országos cégbíróság (ONRC) digitalizálásával 72 óráról 24 órára csökken az új cég bejegyzéséhez szükséges idő – közölte a csütörtöki kormányülésen Marcel Ciolacu miniszterelnök.

72 óra helyett már 24 óra alatt be lehet ezentúl jegyezni egy új céget a kormányfő ígérete szerint
2024. július 31., szerda

Tovább terjeszkedik Magyarországon az eMag csoporthoz tartozó futárszolgálat

Újabb magyarországi céget vásárol fel a romániai Sameday futárszolgálat – jelentette be a vállalat.

Tovább terjeszkedik Magyarországon az eMag csoporthoz tartozó futárszolgálat
2024. július 31., szerda

Sokan egyhetesnél rövidebb nyaralást terveznek, különbség van a Z generáció és az idősebbek utazási szokásai között

A 18 és 24 év közötti Z generáció nagyrészt július–augusztusban tervezi a nyaralást (64 százalék), míg a 45 év feletti érett korosztály pedig a többi népességhez képest inkább a szezonon kívül utazást preferálja.

Sokan egyhetesnél rövidebb nyaralást terveznek, különbség van a Z generáció és az idősebbek utazási szokásai között
2024. július 31., szerda

Újraszámítás előtti mérleg: 2250 lej volt júliusban az átlagnyugdíj

Idén júliusban 4 744 722 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 929-cel kevesebbet, mint egy hónappal korábban; az átlagnyugdíj 2250 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szerdán közzétett adataiból.

Újraszámítás előtti mérleg: 2250 lej volt júliusban az átlagnyugdíj
2024. július 31., szerda

Enyhén visszaesett a lakásépítési kedv, a kiadott engedélyek bő 70 százaléka vidéki lakóépületre vonatkozik

Az év első hat hónapjában 1,3 százalékkal kevesebb építési engedélyt adtak ki lakóépületekre Romániában, mint 2023 első félévében – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Enyhén visszaesett a lakásépítési kedv, a kiadott engedélyek bő 70 százaléka vidéki lakóépületre vonatkozik
2024. július 30., kedd

Aratási körkép: idén is csak magas hozamok mellett kifizetődő a szalmás gabonák termesztése

Magyarországon befejeződött, Romániában a végéhez közeledik az aratás. Az értékesítési árak valamivel jobbak a pár hónappal ezelőtt kínált felvásárlási áraknál, azonban jövedelmezőségről csak magas hektárátlagok esetében lehet beszélni.

Aratási körkép: idén is csak magas hozamok mellett kifizetődő a szalmás gabonák termesztése
2024. július 30., kedd

A kétnyelvűséget és az oktatási-nevelési támogatás folyósítását is vállalja az OTP-t felvásárló Transilvania Bank

Lezárult az OTP Bank romániai leányvállalatának megvásárlását célzó tranzakció, miután a bukaresti hatóságok jóváhagyták a Transilvania Bankkal kötött üzletet, a fúzióig a két pénzintézet önállóan folytatja tevékenységét.

A kétnyelvűséget és az oktatási-nevelési támogatás folyósítását is vállalja az OTP-t felvásárló Transilvania Bank
2024. július 30., kedd

Olasz–francia óriáscég lép be a romániai piacra egy helyi vállalkozás felvásárlásával

Az EssilorLuxottica olasz–francia óriáscég belép a román optikai piacra, felvásárolva a szemüvegek, napszemüvegek és optikai gyógyászati segédeszközök kiskereskedelmi forgalmazásával foglalkozó Optical Investment Group nevű román céget.

Olasz–francia óriáscég lép be a romániai piacra egy helyi vállalkozás felvásárlásával
2024. július 30., kedd

Gázerőművet is építene a cernavodai atomerőmű üzemeltetője, hogy kielégítse az egyre nagyobb áramigényt

Gázerőművel növelné a Romániában megtermelt elektromos áram mennyiségét a cernavodai atomerőművet üzemeltető állami cég, a Nuclearelectrica.

Gázerőművet is építene a cernavodai atomerőmű üzemeltetője, hogy kielégítse az egyre nagyobb áramigényt
2024. július 30., kedd

„Csak egy régi tervezet”: a kormányfő és a pénzügyminisztérium próbálja leszerelni az adóemelésekről szóló híreket

Közleményben reagált a pénzügyminisztérium azon keddi értesülésekre, amelyek szerint a kormány többek között az osztalékadó emelésével és az építőipari dolgozók adókedvezményének megszüntetésével csökkentené a költségvetési hiányt.

„Csak egy régi tervezet”: a kormányfő és a pénzügyminisztérium próbálja leszerelni az adóemelésekről szóló híreket