Lemondott önkormányzati képviselői mandátumáról és az RMDSZ nagyváradi elnöki tisztségéről Huszár István, a szövetség váradi frakcióvezetője, volt alpolgármestere. Visszautasíthatatlan magyarországi állásajánlattal indokolta távozását.
Mindenkihez eljutott a csíksomlyói pünkösdi búcsú üzenete, aki nyitott szívvel fogadta azt – értékelte a Krónikának a 450. zarándoklatot Urbán Erik ferences szerzetes, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója, aki szerint van esély arra, hogy jövőre Ferenc pápát is vendégül lássák.
Prioritásként tekint a legfőbb ügyészség a környezetvédelmi, erdészeti, valamint a természeti és kulturális örökség ellen elkövetett bűncselekmények visszaszorítására.
Nagyszabású településfejlesztési program megvalósítását helyezték kilátásba Háromszéken: Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke úgy becsüli, hogy a 40 háromszéki község 2020-ig 200 millió eurós finanszírozást hív le európai uniós alapokból.
A román nyelv és irodalom próbával kezdődik kedden az érettségi vizsga szóbeli szakasza. A tizenkettedikes diákok csütörtökön és pénteken magyar nyelvből, csütörtöktől jövő keddig informatikából, június 14. és 16. között pedig idegen nyelvből szóbeliznek.
Interjú az Arany János-díjas Egyed Emese irodalomtörténésszel a nagyszalontai költőóriásról, kortárs erdélyi magyar irodalomról, régi székely poétákról.
A prédikáció megbékélésre vonatkozó üzenetét hangsúlyozta a csíksomlyói búcsún részt vevő Áder János köztársasági elnök a szentmise utáni rövid sajtónyilatkozatában. Öt éve visszajáró zarándoka a csíksomlyói búcsúnak.
Az erdélyi ősei által épített tövisi görög katolikus templomot kereste fel szombaton a romániai magánlátogatáson tartózkodó Károly herceg.
A viszálykodás megszüntetésére, a nemzet és a haza sorsának jobbra fordítása érdekében történő összefogásra szólított a csíksomlyói búcsú szónoka, Veres András győri püspök. A Kis- és Nagysomlyó hegy közötti nyeregben szombaton százezres nagyságrendű tömeg gyűlt össze.
A Hargita megyei vadászegyesületek és telektulajdonosok a környezetvédelmi minisztériumhoz fordultak segítségért a sorozatos medvetámadások miatt.
A gyimesi csángó magyarok egyházi és oktatási intézményei összesen 650 millió forintos támogatást kapnak a magyar kormánytól – jelentette be pénteken Gyimesbükkön Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár.
A Kallós Zoltán néprajzi gyűjteményét bemutató kibővített válaszúti múzeum megnyitásával ünnepelték pénteken a múzeumot is működtető Kallós Zoltán Alapítvány fennállásának a 25. évfordulóját.
A csernátoni Haszmann Pál Múzeumot látogatta meg csütörtökön Károly walesi herceg, aki magánlátogatáson tartózkodik Romániában. Egyes források szerint a brit trónörökös péntek délután gróf Kálnoky Tibor miklósvári kastélyának vendége lesz.
A súlyosan megsérült utas is életét vesztette a besztercei balesetben, mely során egy személygépkocsi és egy vonat ütközött csütörtökről péntekre virradó éjszaka.
Szent László az, akiben a keresztény szentség és a nemzeti szellem egységre jutott, a magyarság pedig ma is a keresztény Európa védelmezője – hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken Csíkszeredában egy kiállítás-megnyitón.
Tarts meg minket őseink szent hitében! – a 450 évvel ezelőtti kérés jegyében tartják az idei pünkösdi zarándoklatot szombaton Csíksomlyón, ahová ismét tízezreket várnak. A Boldogasszony-zarándokvonatot csütörtökön Váradon és Kolozsváron is fogadták.
Személygépkocsival ütközött vonat csütörtökön Beszterce-Naszód megyében, a Besztercéhez tartozó Besenyőn: a súlyos balesetben hárman meghaltak, két személy pedig súlyosan megsérült.
Nem csak felújítaná a szász erődtemplomokat, hanem fenntarthatóvá is tenné őket Károly herceg. A Walesi Herceg Románia Alapítvány a templomok restaurálását, környezetük felélesztését, turisztikai és gazdasági hálózatokba való bevonását tűzi ki célul.