Harmincnyolc iraki állampolgárt fogott el vasárnap a rendőrség a temesvári Északi pályaudvaron.
2017. szeptember 10., 11:432017. szeptember 10., 11:43
Ancuţa Morariu, a Temes megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerint 10 férfi, 11 nő és 17 gyermek volt a csoportban, irataik alapján a galaci, illetve a bukaresti befogadóközpontból érkeztek, és mindannyian menekültstátuszért folyamodtak a román hatóságokhoz.
A 38 iraki állampolgárt átadják a menedékkérők elhelyezésére kialakított temesvári regionális központnak – idézte a szóvivőt az Agerpres hírügynökség. Egyébként az elmúlt időszakban egyre több menekült próbál Szerbián keresztül Romániába, Magyarországra, onnan pedig valamelyik nyugat-európai országba jutni.
Közben a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság közölte: átadták a román hatóságoknak azt a 22 határsértőt, akit szombatra virradóra állítottak elő a magyarországi Battonyánál. A tájékoztatás szerint az elfogottak közül 10 ember iraki, 10 szír, egyikük török és egy másik férfi kenyai állampolgárnak vallotta magát.
Magyarországra illegálisan, a zöldhatáron át érkeztek, személyazonosságukat nem tudták hitelt érdemlően igazolni. Meghallgatásukon menekültkérelmet nem nyújtottak be, így a magyar rendőrök szombaton késő este átadták őket a román hatóság képviselőinek – olvasható az MTI által ismertetett közleményben.
„Miért dolgozunk?” – ez volt a címe a felmérésnek, amelyet fiatalok körében készítettek a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) politikai, közigazgatási és kommunikációtudományi karán (FSPAC).
Szász évvel ezelőtt kerültek ki az első mérnökök a Temesvári Műszaki Egyetem padjai mögül. A jubileumi ünnepségek keretében interaktív beszélgetésen vesz részt és előadást tart a bánsági városban a világhírű Garri Kaszparov volt sakkvilágbajnok.
A június 9-i választásokon való részvételre és a keresztény értékeket felvállaló jelöltek támogatására buzdította a hívőket szerdán közzétett felhívásukban a romániai katolikus püspökök.
Az összefogást, a közösség újjászületését is szimbolizálhatja a Budapesten előkerült, majd a jogos tulajdonosának visszaszolgáltatott kolozsborsai görögkatolikus harang – jelentette ki az átadási folyamatban résztvevő Vákár István.
Illegálisan csatlakozott a vízhálózatra a Szociáldemokrata Párt (PSD) medgyesi székháza – a törvénytelenségről a helyi sajtó szerint egy ellenőrzés nyomán hétfőn rántotta le a leplet a területi vízügyi igazgatóság.
Két holttestet találtak a román határrendészek a Máramarosi-havasokban, a Pop Iván-csúcs közelében – közölte Iulia Stan, a máramarosszigeti területi határrendészet szóvivője.
Rekordösszegű bírságot kapott egy bihari férfi, aki hét kiskutyától szabadult meg a Bihar megyei Hegyközpályi településen. A férfi egy autóból dobta ki az állatokat, és azt hitte, hogy megússza. Nem így történt.
Egynapos, kritikus állapotban lévő csecsemőt szállítottak kedd este Temesvárról Bukarestbe egy SMURD repülőgéppel – számolt be a News.ro hírügynökség.
Etnikumok közötti gyűlöletet szított George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, amikor vasárnap beszédet mondott hívei előtt Erdődön – foglalt állást az RMDSZ Szatmár megyei szervezete.
Téves információk terjednek a szombati csíksomlyói pünkösdi búcsúval kapcsolatban, ezért a ferencesek arra kérik az érdeklődőket, hogy tájékozódjanak hivatalos forrásból – hívta fel a figyelmet az erdélyi ferences rendtartomány sajtószolgálata.
szóljon hozzá!