Kelemen Hunor: amint lehetséges, kezdeményezzük a vásárhelyi katolikus iskola újraindítását

Kelemen Hunor és Antal Árpád •  Fotó: RMDSZ

Kelemen Hunor és Antal Árpád

Fotó: RMDSZ

„Mihelyt a jogi helyzet lehetővé teszi, kezdeményezni fogjuk a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum újraindítását. Az önkormányzatban az egyházzal közösen újrakezdjük az iskola alapításának folyamatát” – jelentette be Kelemen Hunor RMDSZ-elnök pénteken Sepsiszentgyörgyön.

Hírösszefoglaló

2017. szeptember 08., 15:042017. szeptember 08., 15:04

2017. szeptember 08., 15:052017. szeptember 08., 15:05

Kelemen Hunor – aki a szövetség tájékoztatása szerint a Tein Teaházban sajtóbeszélgetésen vett részt Antal Árpád polgármesterrel – elmondta:

a szülői közösség, az egyház és az RMDSZ nem mondott le arról, hogy a vásárhelyi római katolikus iskola önálló jogi személyiséggel rendelkező intézményként működjön.

Az elmúlt félévben több javaslatot is tettek az iskola helyzetének megoldására, hiszen nem született jogerős bírósági ítélet arról, hogy azt fel kell számolni.

A tanügyminiszter csütörtök esti javaslatáról, a Maros megyei tanfelügyelőség péntek reggeli döntéséről úgy véli, csakis ideiglenes megoldás lehet.

korábban írtuk

Megerősítés: a tanfelügyelőség a Bolyainak „adta” a katolikus iskola osztályait
Megerősítés: a tanfelügyelőség a Bolyainak „adta” a katolikus iskola osztályait

A Bolyai Farkas Gimnázium ernyője alá sorolta pénteken a Maros megyei tanfelügyelőség igazgatótanácsa a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumot.

Mint arról értesült, a szülők nagy része bár kifogásolja, mégis elismeri egyetlen megoldásként azt, hogy a Bolyai Farkas Gimnáziumhoz csatolják az osztályokat – az egyház pedig jobb híján elfogadja.

„Mi ebben a kérdésben végig az érintett felek álláspontját képviseltük, és ez így volt helyes” – tette hozzá. Mint kiemelte,

a jelenlegi helyzetben jó az, hogy a gyermekek és a tanárok ugyanabban az épületben tudják elkezdeni hétfőn a tanévet, amelyhez hozzászoktak.

Az RMDSZ elnöke felelevenítette: az ügy kapcsán múlt kedden egyeztetett a miniszterelnökkel, aki tulajdonképpen a harmadik kormányfő, akinek tolmácsolta az egyház és a szülők panaszát, a közösség jogos kérését. A jogi elemzés, amelyet átnyújtott, kimondja: az iskolát törvényesen hozták létre, eszerint annak működnie kell, csak politikai döntésre lenne szükség.

„Az elmúlt félévben, de az elmúlt hónapokban az államelnököt, de az összes tanügyminisztert is arról próbáltam meggyőzni, hogy a marosvásárhelyi ügyben folyamatos jogfosztás történik, amely előbb-utóbb visszaüt. Kedden a Szociáldemokrata Párt elnökét is arra kértem, vegyék a bátorságot, és hozzák meg a politikai döntést” – összegzett Kelemen Hunor az RMDSZ tájékoztatása szerint.

korábban írtuk

Holló László a vásárhelyi iskolaügyről: nem járna sikerrel az újraalapítás
Holló László a vásárhelyi iskolaügyről: nem járna sikerrel az újraalapítás

Megszüntetése esetén nem járna sikerrel a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum újralapítása – véli Holló László, a Római Katolikus Státus Alapítvány igazgatója, aki a Krónikának adott interjúban elmondta: ha kell, készek felbontani az önkormányzattal kötött bérleti szerződést.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

RMDSZ: a magyar iskolák önállóak maradhatnak 500-nál kisebb diáklétszám esetén is

Az RMDSZ a hétvégi egyeztetések során „megvédte a magyar iskolákat, osztályokat” – tájékoztat hétfői közleményében a szövetség.

RMDSZ: a magyar iskolák önállóak maradhatnak 500-nál kisebb diáklétszám esetén is
2025. július 07., hétfő

Rezervátumba szállítják a bocsokat, miután anyjukat kilőtték, mert megölt egy motorost a Transzfogarasi úton

A Brassó megyei Zernyesten működő medverezervárumba szállítják azt a három bocsot, amelyek anyját kilőtték, miután végzett egy olaszországi motorossal a Transzfogarasi úton.

Rezervátumba szállítják a bocsokat, miután anyjukat kilőtték, mert megölt egy motorost a Transzfogarasi úton
2025. július 07., hétfő

Csaba testvér: ahogy Déváról lehetett irányítani a székelyföldi házakat, Csíksomlyóról is lehet vezetni a szórvány gyerekotthonokat

Csíksomlyón szolgálni egy szerzetesnek prémium – válaszolta Böjte Csaba testvér a Krónikának, amikor arról faggattuk, hogyan fogadja a dévai plébániáról az ősi Mária-kegyhelyre való áthelyezését, ahol lelkészként folytatja szolgálatát.

Csaba testvér: ahogy Déváról lehetett irányítani a székelyföldi házakat, Csíksomlyóról is lehet vezetni a szórvány gyerekotthonokat
2025. július 07., hétfő

Több településre lecsapott a vihar a Partiumban és Székelyföldön

Tetemes károkat okozott az ítéletidő hétfőn délután számos szilágysági településen. A vihar Zsibó városában háztetőket sodort le, fákat csavart ki tövestül, ugyanakkor Máramarosban és a Székelyföldön is tomboltak az elemek.

Több településre lecsapott a vihar a Partiumban és Székelyföldön
2025. július 07., hétfő

Szexuálisan molesztálta két kiskorú tanítványát egy erdélyi tanár, őrizetbe vették

Letartóztattak Kolozsváron egy matematikatanárt két tanítványa – egy 14 és egy 15 éves lány – szexuális bántalmazásáért.

Szexuálisan molesztálta két kiskorú tanítványát egy erdélyi tanár, őrizetbe vették
2025. július 07., hétfő

Több mint tíz fokkal visszaesik a hőmérséklet a héten, jönnek a zivatarok

Hétfőn és kedden még országszerte kitart a kánikula, szerdától azonban több mint tíz fokkal is visszaesik a nappali csúcshőmérséklet, és zivatarokra is számítani lehet.

Több mint tíz fokkal visszaesik a hőmérséklet a héten, jönnek a zivatarok
2025. július 07., hétfő

Meghosszabbították a hőségriasztást, de zivatarokra, jégesőre is figyelmeztetnek a meteorológusok

Meghosszabbította szerdáig az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a korábban kiadott vörös, narancssárga és sárga hőségriasztásokat.

Meghosszabbították a hőségriasztást, de zivatarokra, jégesőre is figyelmeztetnek a meteorológusok
2025. július 07., hétfő

Megnevezték a parajdi sóbánya helyreállításának kulcsát a magyarországi szakértők a Krónikának 1.

Parajd és térsége lakosságának tartós biztonsága érdekében elengedhetetlen a sóbánya stabilitásának fenntartása az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusának keretében a helyszínen járt szakértői csoport szerint.

Megnevezték a parajdi sóbánya helyreállításának kulcsát a magyarországi szakértők a Krónikának 1.
2025. július 06., vasárnap

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
2025. július 06., vasárnap

Kánikula a köbön: újabb hőségriasztásokat adtak ki a meteorológusok vasárnapra és hétfőre

Újabb hőségriasztásokat adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Kánikula a köbön: újabb hőségriasztásokat adtak ki a meteorológusok vasárnapra és hétfőre