Balog Zoltán Székelyudvarhelyen: nekünk itt újra teret kell nyerni

•  Fotó: Lőrincz Csaba

Fotó: Lőrincz Csaba

A magyarok súlyos helyzetben a történelmük felé fordulnak, erőt, bátorítást merítve – hangsúlyozta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere vasárnap Székelyudvarhelyen, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium átépített udvarának avatóünnepségén.

MTI

2017. szeptember 10., 17:232017. szeptember 10., 17:23

A sokszázéves múlttal rendelkező székelyudvarhelyi református kollégiumot a miniszter ebből a szempontból is nagyon értékes helynek nevezte, és üdvözölte, hogy a felújítás nyomán nyitottá vált a kollégium.

„Nekünk itt újra teret kell nyerni és higgyük el, a reformáció nagy felismerése, mi akkor nyerünk teret, ha teret engedünk az élő, szabadító Istennek életünkben” – jelentette ki Balog Zoltán.

Kifejtette: a magyarság megmaradását tekintve fontosak a kisebbségi jogok, a törvények, a jó célra fordított pénz, de

minden azon múlik, vannak-e olyan emberek, akik a közösségi célokra fordítják energiájukat, vannak-e a közösségnek olyan iskolái, amelyek a közjó szolgálatára tudják nevelni diákjaikat.

Balog Zoltán •  Fotó: Lőrincz Csaba Galéria

Balog Zoltán

Fotó: Lőrincz Csaba

Balog Zoltán szerint a kormánypolitikának össze kell hangolnia a közösség szolgálatát és az emberek egyéni gyarapodását.

„Azért állítunk szobrot, hogy lássuk a múltat (...) A példát látjuk: ehhez a magassághoz kell nőni, amit a mi történelmünk számunkra kijelölt, és ahhoz kell ragaszkodnunk, hogy a jó nemzetpolitika egyszerre teremtsen lehetőséget egyéni gyarapodásra és a nemzeti közösségnek az erősítésére” – mutatott rá az emberi erőforrások minisztere.

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a székelyudvarhelyi hálaadó istentiszteleten azt mondta: a Kárpát-medencei magyarság megmaradásának egyetlen esélye a keresztény újjászületés.

Kató Béla •  Fotó: Pál Árpád Galéria

Kató Béla

Fotó: Pál Árpád

Ennek – a család és templom mellett – az iskola egyik alappillére:

ezért van szükség felekezeti oktatásra, hogy a családok necsak anyagi, hanem szellemi örökségüket is átadják a felnövekvő nemzedékeknek

– mutatott rá a püspök.

A tér felújítása során az iskola egykori diákja, Benedek Elek szobrát áthelyezték, jól láthatóvá tették az iskola felújított főépületének homlokzatát, a terület alkalmassá vált iskolai ünnepségek megrendezésére.

•  Fotó: Lőrincz Csaba Galéria

Fotó: Lőrincz Csaba

Vasárnap szobrot avattak a tanintézet életében döntő szerepet vállaló személyiségek emlékére: Bethlen Jánosnak, az iskola alapítójának, Baczkamadarasi Kis Gergely névadónak, az iskolát a 18. században megújító rektor-professzornak, valamint Gönczi Lajosnak, a főépület építőjének.

Az idén alapítóinak emlékévét ünneplő székelyudvarhelyi református kollégiumban hétfőn több mint hétszáz diák kezdi meg a tanévet. Az épület és az iskolaudvar felújítását 2013 és 2017 között az Emberi Erőforrások Minisztériuma 36,5 millió forinttal támogatta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. november 20., szerda

Kormányalakítási tárgyalásokról csak az elnökválasztás után lehet szó Kelemen Hunor szerint

Az államfőválasztás második fordulója után kezdődnek csak a tárgyalások az új kormány megalakításáról – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke és államfőjelöltje szerdán Szatmárnémetiben.

Kormányalakítási tárgyalásokról csak az elnökválasztás után lehet szó Kelemen Hunor szerint
2024. november 20., szerda

Erdély-szerte havazásra és erős szélre figyelmeztetnek

Havazásra és a szél erősödésére figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat 29 megyére.

Erdély-szerte havazásra és erős szélre figyelmeztetnek
2024. november 20., szerda

Meglépték: betiltotta a bérelhető elektromos rollereket az egyik erdélyi nagyváros

A brassói városháza arra kényszerítette a bérelhető elektromos rollerek üzemeltetőit, az Ubert és a Boltot, távolítsák el ezeket a járműveket a település utcáiról, miután ezt a szolgáltatást meghatározatlan időre felfüggesztették – írta a helyi sajtó.

Meglépték: betiltotta a bérelhető elektromos rollereket az egyik erdélyi nagyváros
2024. november 19., kedd

Síszezon Erdélyben: belőtték a hóágyúkat

Több erdélyi síközpontban már beindították a hóágyúkat, miután megérkeztek a síszezonkezdethez nélkülözhetetlen mínusz fokok, így a működtetők és a sízés szerelmeseinek reményei szerint hamarosan megnyitnak a legnépszerűbb pályák.

Síszezon Erdélyben: belőtték a hóágyúkat
2024. november 19., kedd

„Összefutották” tíz defibrillátor árát Nagyváradon, a jótékonysági akció folytatódik

Hatalmas érdeklődés övezte a hétvégi 24 órás jótékonysági futást Nagyváradon, amely a „Védett szívek, biztos jövő” szlogennel meghirdetett projekt része. A cél, hogy minél több helyi iskolát el tudjanak látni életmentő automata defibrillátorokkal.

„Összefutották” tíz defibrillátor árát Nagyváradon, a jótékonysági akció folytatódik
2024. november 19., kedd

Megalakult az aradi képviselőtestület, az alpolgármesteri tisztségek sorsa a közelgő választásoktól függ

Arad megyében az öt polgármesteri tisztség mellett egyelőre három alpolgármesteri tisztséget szerzett a magyar érdekvédelmi szervezet, az aradi sorsa a következő választási eredményektől függ.

Megalakult az aradi képviselőtestület, az alpolgármesteri tisztségek sorsa a közelgő választásoktól függ
2024. november 19., kedd

Szeles idő jön, megérkezhet a havazás is

Szeles idő várható szerdán szinte a fél országban; ugyanakkor szerdától szombatig sokfelé előfordulhat csapadék, a hegyekben havazásra lehet számítani – tájékoztatott kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Szeles idő jön, megérkezhet a havazás is
2024. november 19., kedd

Iskolabusz és autó ütközött, egy gyermek és egy nő megsérült

Iskolabusz és személygépkocsi ütközött össze kedd reggel Krassó-Szörény megyében, az 582-es megyei út Székul és Kuptorja települések közötti szakaszán, egy gyermek és egy nő megsérült.

Iskolabusz és autó ütközött, egy gyermek és egy nő megsérült
2024. november 19., kedd

Tömegbalesettel indult a nap Gyulafehérváron

Tizenhat autó érintett abban a tömegbalesetben, amely kedd reggel történt Gyulafehérvár egyik utcáján.

Tömegbalesettel indult a nap Gyulafehérváron
2024. november 18., hétfő

Szilágysági nagyüzem: az elmúlt hétvégén százezer lejre büntettek a rendőrök

Százezer lejre bírságoltak a közlekedésrendészet munkatársai az elmúlt hétvégén Szilágy megye településein. Az ellenőrzések során a gépkocsivezetők mellett sok gyalogos és rollerrel helytelenül közlekedő is büntetést kaptak a Szilágyságban.

Szilágysági nagyüzem: az elmúlt hétvégén százezer lejre büntettek a rendőrök