Váradi Szent László Napok a lovagkirályról szóló tematikus év fényében

•  Fotó: Boros Csilla

Fotó: Boros Csilla

A nagyváradi Szent László Egyesület előadás-sorozattal és kulturális fesztivállal tiszteleg a lovagkirály előtt az uralkodóról szóló idei tematikus évben.

Krónika

2017. február 15., 19:012017. február 15., 19:01

Véget vetettek szerdán a titkolózásnak: idén június 19–25. között tartják meg a nagyváradi Szent László Napokat. A szervező Szent László Egyesület ugyanakkor egy, a Partiumi Területi Kutatások Intézetével közösen szervezett előadássorozattal is próbálja minél szélesebb körben ismertté tenni Várad alapítójának életét és tevekénységet.

Mint Zatykó Gyula főszervező emlékeztetett, szent királyunk trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága Szent László-évnek nyilvánította a 2017-es esztendőt, Nagyvárad pedig Győr, Krakkó és Zágráb mellett az emlékév egyik kiemelt helyszíne. A Körös-parti város egyházi és világi eseményekkel is készül a február 17-én, pénteken Győrben elrajtoló Szent László-évre, az egyházi rendezvényeket a római katolikus püspökség szervezi, a világiak esetében pedig a Szent László Egyesület a Nemzetpolitikai Államtitkárság partnere. Mint Zatykó Gyula elmondta, több javaslatot is beterjesztettek az államtitkárságra, ezek még elbírálás alatt állnak, de az már biztos, hogy állantitkárság önálló programmal érkezik a Szent László Napokra.

Előadások a lovagkirályról

A Szent László Egyesület saját programokkal is készül a Szent László-évben, a Partiumi Területi Kutatások Intézetével közösen Szent Lászlóról szóló előadássorozatot is indít. Debrenti Edit a kutatóintézet képviseletében a sajtótájékoztatón elmondta, az előadók között lesz művészettörténész, aki a Szent László-legendák erdélyi falképeiről tart vetítőképest előadást, mint ahogy Váradra érkezik a Szent László-freskók restaurátora is. Antropológus-biológus szakember avatja majd be az érdeklődőket a győri ereklyekoponya körüli felfedezésekbe – ugyebár nemrég készült el Szent László arcrekonstrukciója, és történész beszél majd a középkori szentkultuszról.

Alakul a kulturális fesztivál

A Szent László Napokról a családbarát kulturális fesztivált immár ötödik éve tető alá hozó Szent László Egyesület elnöke, V. Korpos Dalma árult el részleteket. Mint kiemelte, már önmagában véve is ünnep lenne a 2017-es Szent László Napok, hiszen a Szent László Egyesület és partnerei immár ötödik alkalommal készülnek tető alá hozni Nagyvárad legnagyobb kulturális fesztiválját. De még nagyobb rangot ad az eseménynek, és még nagyobb terhet rak a szervezők vállára a tény, hogy Szent László-év az idei.

Elmondta, a szervezés már teljes gőzzel zajlik, a fellépő sztárokkal is elkezdték megkötni a szerződéseket, így ígérik, hogy hamarosan jelentkeznek a részletekkel. De addig is annyit elárult, hogy az idei Szent László Napok is javarészt a nagyváradi várban zajlik, szlogenje pedig: Szent László Napok – a királyi hét. „Természetesen idén is lesz Nagyváradról elszármazottak találkozója, lesz össznépi örömfőzés, lesz kézművesvásár, sok-sok gyermekprogram – hiszen továbbra is családbarát kulturális fesztiválként határozzuk meg magunkat. Idén ugyanakkor még több rendezvényünk középpontjában áll majd Szent László – tudományos előadásoktól a mesékig mindenhol találkozhatunk majd városalapító lovagkirályunk alakjával\" – avatott be V. Korpos Dalma. És természetesen az esti fellépések sem maradnak el, csütörtöktől a vasárnapi zárásig négy napon át rendkívül népszerű sztárok szórakoztatják majd a határon innen és túlról érkezőket.

A szerdai sajtótájékoztatón ugyanakkor elhangzott, hogy érdemes követni a Szent László Napok Facebook-oldalát, illetve Instagramját (szentlaszlonapok), ahol amellett, hogy betekintést lehet nyerni a szervezés kulisszatitkaiba, egy-egy titokról is lerántják a leplet menet közben, és – Szent László-év lévén – még több, Szent Lászlóval kapcsolatos kuriózumot mutatnak meg.  

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. február 17., hétfő

Fagyos reggelekre kell készülni több erdélyi és partiumi megyében

Fagyra és havazásra vonatkozó elsőfokú figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Fagyos reggelekre kell készülni több erdélyi és partiumi megyében
2025. február 17., hétfő

Közel százan szorultak a hegyimentők segítségére

Az elmúlt 24 órában 89 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 92 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott hétfőn a Facebook-oldalán a Salvamont.

Közel százan szorultak a hegyimentők segítségére
2025. február 17., hétfő

Kisiklott egy vonat a Székelyföldön

Kisiklott egy személyvonat hétfőn reggel a Kovászna megyei Málnásfürdő és Sepsibükszád között – közölte a Román Vasúttársaság (CFR).

Kisiklott egy vonat a Székelyföldön
Kisiklott egy vonat a Székelyföldön
2025. február 17., hétfő

Kisiklott egy vonat a Székelyföldön

2025. február 17., hétfő

Eszközellátásban élen járnak, és a pedagógusok is felnőnek a diákok digitális tudásszintjéhez

Tizenhét Arad megyei iskola kap új bútorokat és modern didaktikai eszközöket. A nagyzeréndi Tabajdi Károly Általános Iskola is részesül a támogatásból, így a Fekete-Körös menti községben a gyerekek irigylésre méltó környezetben tanulhatnak.

Eszközellátásban élen járnak, és a pedagógusok is felnőnek a diákok digitális tudásszintjéhez
2025. február 16., vasárnap

Adócsalók alkonya: egyre több gyanúsított kerül redőrkézre

A román rendőrség prioritásként kezeli az adócsalás elleni küzdelmet, Erdély különböző megyéiben is egyre gyakrabban tartanak házkutatásokat cégek székhelyén, illetve cégvezetők lakásán az államkasszát megkárosító tevékenységek gyanúja miatt.

Adócsalók alkonya: egyre több gyanúsított kerül redőrkézre
2025. február 16., vasárnap

Emil Boc polgármester reklámozza az őstermelők mozgó piacát Kolozsváron

Kolozsvár polgármestere, Emil Boc saját készítésű videóban népszerűsítette a Sétatéren meghonosított kistermelői mozgópiacot, ahol sok magyar gazda is árul.

Emil Boc polgármester reklámozza az őstermelők mozgó piacát Kolozsváron
2025. február 16., vasárnap

Konzultációt szervez az RMDSZ a szórvány cselekvési tervről

Az RMDSZ közvitát és konzultációt szervez a Szövetség szórvány cselekvési tervének megújításához. A szórvány frakció elnöke, Winkler Gyula EP-képviselő szerint a jelenlegi cselekvési terv a 2020-2024 közötti időszakot öleli fel, ezért frissítik.

Konzultációt szervez az RMDSZ a szórvány cselekvési tervről
2025. február 16., vasárnap

Kábítószer-forgalmazók buktak le Szatmáron

Kábítószert forgalmazó két Szatmár megyei férfi kezén csattant a bilincs az elmúlt napokban: a házkutatás során 3-CMC típusú kristályos kábítószert és marihuánát foglaltak le a rendőrök.

Kábítószer-forgalmazók buktak le Szatmáron
Kábítószer-forgalmazók buktak le Szatmáron
2025. február 16., vasárnap

Kábítószer-forgalmazók buktak le Szatmáron

2025. február 16., vasárnap

Heves havazás és fagy várható Erdélyben is

Heves havazásra és fagyra figyelmeztető előrejelzéseket adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Heves havazás és fagy várható Erdélyben is
Heves havazás és fagy várható Erdélyben is
2025. február 16., vasárnap

Heves havazás és fagy várható Erdélyben is

2025. február 16., vasárnap

Két légpuskát és sok töltényt koboztak el a Szilágyságban

Engedély nélkül tartott két légpuskát és nagy számú töltényt kobozott el a rendőrség három házkutatás során Szilágy megyében, három személy ellen indítottak bűnvádi eljárást.

Két légpuskát és sok töltényt koboztak el a Szilágyságban