Újabb határidő-túllépés fenyeget az erdélyi gyorsforgalmin

Kolozs megyei gyorsforgalmi

Van még munka a Kolozs megyei gyorsforgalmin a május 10-ei felvételek szerint

Fotó: Youtube/AlexCDrone/képernyőmentés

Ismét alábbhagyott a lelkesedés a Kolozs megyében épülő gyorsforgalmi út esetében, mely Tordatúr közelében köti majd össze az észak-erdélyi autópályát a rendkívül forgalmas DN1-es főúttal. A halasztott határidő hivatalosan szombaton jár le, ráadásul friss drónfelvételek alapján úgy tűnik, a gyorsforgalmi az egy ideje a hatóságok által is emlegetett júniusi határidőig sem készül el.

Páva Adorján

2025. május 16., 18:162025. május 16., 18:16

Az eredeti februári határidőt 90 nappal meghosszabbították: március közepén Sorin Grindeanu közlekedési miniszter bejelentette, hogy a kurta, de az átutazók, illetve Kolozsvár és Torda számára is létfontosságú DEx4 erdélyi gyorsforgalmi útnak 2025. május 17-ig kell elkészülnie. Ehhez képest Cristian Pistol, a közúti infrastruktúrát kezelő országos hatóság (CNAIR) elnöke április 10-én arról tájékoztatott, az autóút 85 százalékban készült el az akkori terepszemle szerint, és „ha tartják ezt a gyorsított ütemet, a munkálatok idén júniusra befejeződhetnek”.

Mindezt eddig civil megfigyelők, szakemberek is tarthatónak vélték, azonban a legújabb drónfelvételek arról tanúskodnak, még akár több hónapot is eltarthatnak a munkálatok

– értékelt egybehangzóan több helyi portál, például a Ziua de Cluj.

Mint ismeretes, az öt kilométer hosszú aszfaltcsík projektjét az Európai Unió 2021-2027-es közlekedési programja révén finanszírozzák 562,61 millió lej értékben (áfa nélkül). A DEx4-es számú gyorsforgalmi út kivitelezési szerződését 2023 júliusában írták alá. Az autópályát az 1-es országúttal a Kolozs megyei Tordatúr község térségében összekötő autóúton hét híd és viadukt épül, utóbbiak közül a leghosszabb a Rák-patak völgyén átvezető 258 méteres völgyhíd lesz. Az eredeti szerződés szerint 18 hónap állt rendelkezésére a kivitelezésre – a februári határidőt kitolták ki, bár eleinte még a tavaly decemberi átadás is felmerült.

A gyorsforgalmi út több szempontból is könnyíthet a Kolozsvárt és környékét, Tordát csúcsidőben lebénító személygépkocsi- és teherforgalmon.

Jelenleg ugyanis az észak-erdélyi autópályán kelet felől érkező, Beszterce városa vagy Máramaros megye felé irányuló átutazó, illetve teherforgalom a sztráda végétől Kisbácson át kénytelen Kolozsvár felé venni az irányt, végig a Munka sugárúton, Apahida felé. Ám ha még Kolozsvár előtt, Tordatúr felé letérhetnének a sofőrök az autópályáról, a már meglévő Bányabükk–Apahida-körgyűrűn keresztül sokkal könnyebben megközelíthetnék az említett célállomásokat, miközben tehermentesítenék a régi útvonalat.

Az új aszfaltcsík ugyanakkor a Gyalu–Szászfenes–Kolozsvár-útvonalon is csökkenthetné a forgalmat, hiszen a gyalui le- és felhajtón kívül újabb alternatívát biztosítana a kincses város és az észak-erdélyi sztráda összekötésére. Nem beszélve arról, hogy a Kolozsvár felől a DN1-esen kelet, Marosvásárhely vagy a Székelyföld felé haladóknak nem kellene átverekedniük magukat – a csúcsidőben szintén „megbénuló” – Tordán, hogy felhajthassanak az A3-asra, hanem ezt már hamarabb, Tordatúr közelében megtehetnék a gyorsforgalminak köszönhetően.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 19., kedd

Van-e logika Donald Trump vonalvezetésében?

Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.

Van-e logika Donald Trump vonalvezetésében?
2025. augusztus 19., kedd

Nem a támogatásokkal magyarázható a külhoni magyarok Fidesz-pártisága

Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.

Nem a támogatásokkal magyarázható a külhoni magyarok Fidesz-pártisága
2025. augusztus 19., kedd

Munkagépekből loptak több ezer liter gázolajat, őrizetbe vettek öt fiatalt

Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.

Munkagépekből loptak több ezer liter gázolajat, őrizetbe vettek öt fiatalt
2025. augusztus 19., kedd

Erdélyi folyókra rendeltek el árvízvédelmi készültséget

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.

Erdélyi folyókra rendeltek el árvízvédelmi készültséget
2025. augusztus 19., kedd

Cserkésztáborba is ellátogatott az erdélyi magánlátogatáson tartózkodó Sulyok Tamás

A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.

Cserkésztáborba is ellátogatott az erdélyi magánlátogatáson tartózkodó Sulyok Tamás
2025. augusztus 19., kedd

Szíriai születésű kolozsvári politikus vette védelmébe a feszületet, miután az Untoldon szerinte istenkáromlás történt

Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.

Szíriai születésű kolozsvári politikus vette védelmébe a feszületet, miután az Untoldon szerinte istenkáromlás történt
2025. augusztus 19., kedd

„Az erdélyi magyar közösség él és virul” – Sulyok Tamás államfő megosztotta a Krónikával erdélyi látogatásának tapasztalatait

Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.

„Az erdélyi magyar közösség él és virul” – Sulyok Tamás államfő megosztotta a Krónikával erdélyi látogatásának tapasztalatait
2025. augusztus 19., kedd

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?

A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?
2025. augusztus 19., kedd

Tűz pusztított Parajdon, több ingatlanban is kár keletkezett

Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Tűz pusztított Parajdon, több ingatlanban is kár keletkezett
2025. augusztus 19., kedd

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok

Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok