Várhatóan már jövő héten elkezdődik a Hargitafürdő infrastrukturális felújítását célzó 15 millió lejes infrastrukturális beruházás megvalósítása, a munkálatokhoz a Regionális Operatív Program keretében az Európai Unió biztosít finanszírozást.
2013. szeptember 24., 17:422013. szeptember 24., 17:42
„Megkötöttük a kivitelezési szerződést a bukaresti vállalkozással, amelynek helyi partnere a Tectum cég lesz. Első körben átereszeket és támfalakat fognak megerősíteni, illetve építeni, mert azt kértük, hogy olyan munkálatokkal kezdjenek, amelyek télen nem akadályozzák a közlekedést és a síszezont” – részletezte Szőke Domokos, Csíkszereda alpolgármestere. A szerződés értelmében egy év alatt kell befejezni a munkálatokat.
A felújítás a közigazgatásilag Csíkszeredához tartozó település meglévő úthálózatát érinti, összesen 4329 méter hosszúságban: ezen az útvonalon négy méteres szélességben lehet az alapozást, kövezést és aszfaltozást elvégezni. Több olyan utca is van, ahol az út keskenyebb, csak 2,5 méter, ezek a szakaszok gyalogosbejáróként szerepelnek a pályázatban. A beruházás során ötezer négyzetméternyi parkolót is építenek, továbbá hat kilométer hosszan felújítják a közvilágítási rendszert, a kábeleket pedig a földbe helyezik.
„Végre ember elé való utunk lesz” – szögezte le lelkesen Tófalvi Ernő hargitafürdői lakos, aki szerint valamennyire rendeződnek a parkolási gondok is, a turisták száma pedig vélhetően megnövekedik a felújításoktól, igaz, az autók sebessége is.
Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester szerint is jókor jön ez a beruházás, mert jelenleg csak a télen van turistaszezon Hargitafürdőn, a javítások viszont olyan üzletembereket is a térségbe csalogathatnak, akik nyári kikapcsolódást is biztosítanának az odalátogatóknak. n Kozán István
Huszonharmadik alkalommal rendezték meg Zilahon a Költészet Tavasza nemzetközi versfesztivált, amely mára nemcsak a város, hanem az egész térség egyik legfontosabb kulturális eseményévé vált.
A korábbi évektől eltérően idén már május közepétől járható lesz a Transzfogaras.
Újabb autópálya-szakasz építése kezdődhet meg Erdélyben: a közlekedési és infrastrukturális minisztérium kiadta az építési engedélyt a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as jelzésű autópálya 2. szakaszára, amely Feleket köti össze Alsóárpással.
Bővül a Brassó–Budapest légi összeköttetés – közölte szerdán a közösségi oldalon Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke.
A május 5–11. közötti európai összehangolt közlekedésrendészeti akció keretében Romániában is elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzését végzi a rendőrség, tájékoztat a Szilágy megyei rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Hosszú ideig a tbc volt a tüdőgyógyászok által leggyakrabban kezelt betegség, mára más légzőszervi panaszok terjedtek el. Videós sorozatunk újabb részében dr. Székely Sándor szilágysági tüdőgyógyásszal beszélgettünk.
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
szóljon hozzá!