Tetőzni látszik a járvány negyedik hulláma, de még hetekig kitart a nyomás a kórházakon

Tetőzni látszik a járvány negyedik hulláma, de még hetekig kitart a nyomás a kórházakon

Biztató adatok. Látszik a fény az alagút végén, lassul a járvány terjedése

Fotó: Veres Nándor

A héten tetőzik az új koronavírus-fertőzöttek száma, azaz nem fog tovább növekedni az esetszám – figyelmeztettek a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) kutatói. Gazda Árpád újságíró számításai szerint az egyhetes összehasonlításban szerdán már 5,47 százalékkal kevesebb volt az új koronavírus-fertőzött.

Pap Melinda

2021. október 28., 08:002021. október 28., 08:00

„Előrejelzési modellünk úgy becsüli, hogy ezen a héten elérjük a negyedik hullám tetejét, amellyel együtt a napi esetszámok stagnálására vagy akár enyhe csökkenésére számíthatunk az előző héthez képest” – közölte Facebook-oldalán kedden a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) kutatócsoportja. A felsőoktatási intézmény kutatói – matematikus, adatvizualizációs szakember, közgazdász stb. – a járvány kezdete óta végeznek különböző számításokat, amelyek révén előrejelezhető a pandémia alakulása, hatása a gazdaságra, társadalomra.

A Covid–19: Romanian Economic Impact Monitor néven futó kutatás számításai azt jelzik, hogy Románia a héten eléri a járvány negyedik hullámának a csúcsát,

azaz nem fog tovább emelkedni az új fertőzöttek száma, sőt enyhe csökkenés is elképzelhető. Kolozsváron és Bukarestben már pár napja csökken a fertőzöttségi mutató, jelentették a hatóságok.

Galéria

A BBTE kutatóinak a modellje is csökkenést mutat

Fotó: Facebook/Covid-19: Romanian Economic Impact Monitor

„Így látni a folyamatot”

Csökkenést jeleznek Gazda Árpád kolozsvári újságíró számításai is. A Magyar Távirati Iroda (MTI) tudósítója munkája miatt kezdte el táblázatba vezetni a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) által naponta ismertetett adatokat, és ezek alapján végzett kéthetes és hetes összehasonlítást, hogy ezek alapján jelenthesse a romániai járványhelyzet alakulását a magyarországi hírügynökségnek.

A fizikus végzettségű újságíró a Krónikának elmondta: a járvány elejétől vezeti az országos adatokat, az eddigi hullámok alakulása során már a tendenciákra is felfigyelt.

„Van egy táblázatom, amelybe másfél éve mindennap beírom a napi adatokat. Aki kicsit is ért az Excelhez, az tudja, hogy a táblázatkezelő programmal mindenféle számításokat el lehet végezni” – magyarázta a Krónikának. Elmondta, a GCS a napi összesetek számát adja meg, szerdán azt közölte, hogy 1 602 830 esetben állapították meg a koronavírus-fertőzést, és ebből a szerdai számot kivonva látni, hogy 14 950 új eset van.

Ily módon ki lehet számolni az elmúlt két, illetve egy hét mozgóátlagát is, és össze lehet hasonlítani, hogy az új adat magasabb vagy alacsonyabb a két vagy egy héttel korábbinál.

Idézet
„Így lehet következtetni, hogy emelkedőben vagy csökkenőben a járványgörbe. Látni, hogyan változik, merre tart a járvány”

– mondta Gazda Árpád.

Biztató egyhetes összehasonlítás

Mint kifejtette, a kéthetes átlag azt mutatja, hogy a szerdai adat több kicsivel az elmúlt két hét átlagánál (akkor 14 668 eset volt átlagosan naponta), de az egyhetes összegnél már a csökkenés jelei mutatkoznak.

A múlt heti összeg volt a legmagasabb, vasárnappal bezárólag 104 668 új eset volt 7 nap alatt.

Azonban, ha a múlt szerdaihoz viszonyítjuk a szerdai adatokat, csökkenés tapasztalható. „Ez a görbe kedden fordult át negatívba, hétfőn 2 százalékkal több új fertőzött volt egyhetes összehasonlításban, kedden viszont már 2,04 százalékkal kevesebb, és szerdán már 5,47 százalékos volt a csökkenés.

Idézet
Ez azt jelenti, hogy ha az egyhetes összegeket nézzük, akkor elértük a tetőzést, és kezd lefele vezetni a járványgörbe”

– jelentette ki az újságíró.

Galéria

Kevesebb új fertőzötthez kell kiszállni ezután a mentőknek, ígérik az adatok

Fotó: Pinti Attila

Már nem gyorsul, hanem lassul

Gazda Árpád hangsúlyozta, hogy most az országos adatokról beszélünk, melyet a nagy megyék, nagyvárosokkal rendelkező térségek inkább alakítanak. Bukarestben és környékén, illetve Kolozsváron – ahol hetek óta súlyos a helyzet – pár napja csökken a fertőzöttségi arány, míg a székely megyékben csak pár hete kezdett felfele ívelni.

Idézet
„Bukarestnek 2 millió lakosa van, Kovászna megyének 180 ezer, így ha a fővárosban sok eset van, az jobban befolyásolja az országos számokat. A nagyvárosok húzzák fel vagy le a statisztikát”

– mondta. Az adatok alapján elmondta, hogy az új esetek görbéje a szeptember 18-án zárult héten (az első iskolai hét) volt a legmeredekebb, akkor 91,13 százalékkal többen kapták el a fertőzést, mint egy héttel korábban, szinte kétszeresére nőtt az új esetek száma.

Azóta ez a szám kisebb megtorpanásokkal folyamatosan csökken, így jutottunk el keddig, amikor átfordult negatívba. „Ez azt jelenti, hogy továbbra is terjed a járvány, de már nem gyorsul a terjedés, hanem lassul.”

Még korai örvendezni

„Az, hogy a platót elértük, még nem jelenti azt, hogy már túl vagyunk a nehezén” – jelentette ki az újságíró, hozzátéve, a járvány korábbi hullámainak az elemzéséből az derül ki, hogy a súlyos esetek és az elhalálozások száma hetekkel később kezd el csökkenni. Hiszen akiről szerdán kiderült, hogy fertőzött, hetekkel később kerül kórházba, intenzív terápiára, így kéthetes eltéréssel fog megjelenni a kórházi, illetve intenzív terápiás vagy legrosszabb esetben az elhalálozási statisztikában.

Idézet
„Van egy kis csúszás egy-egy eset észlelése és a helyzet súlyosbodása között”

– mondta Gazda. Szerdán például 508 elhalálozást jelentettek, a kétheti átlag pedig 383 volt, tehát itt még nőnek a számok.

Galéria

Az eddigi tendencia szerint az intenzív osztályokon még hetekig kitart a nyomás

Fotó: Beliczay László

„A szerdán befejeződött egy hétben 27 százalékkal több haláleset volt, mint az eggyel korábbi héten” – mutatott rá. Itt a legmeredekebb emelkedés szeptember 25-én volt, ekkor 79 százalékkal volt nagyobb a heti halálesetek száma az egy héttel korábbinál. „Azóta ez a szám is folyamatosan csökken, 79 százalékról eljutottunk 27-re, de itt még mindig messze a tetőzés.”

Az újságíró szerint a korábbi hullámokban tapasztalt tendencia segít előrejelezni, hogy mi várható. A harmadik hullámban az új fertőzöttek száma április 1-jén tetőzött. Az elhalálozásoknál a csúcsérték április 20-án volt 237 halálesettel, a görbe azonban csak május 2-án tetőzött, hetes összehasonlításban ekkor volt először kevesebb halott, mint egy héttel korábban.

Tehát a két tetőzés között egy hónap telt el, mondta az újságíró, hozzátéve, hogy e tendencia szerint november végéig hétről hétre több halálesettel kell számolni, és ez a szám csak november végén kezd csökkenni.

„Ez a román ellátórendszer határa”

Gazda Árpád szerint a kórházba utalt, illetve intenzív terápián kezelt betegek száma esetében már nem lehet tendenciákról beszélni, hiszen október 8-ától szinte naponta megdőlt minden rekord.

Idézet
„Ez az adat elveszítette a relevanciáját, hisz hova számoljuk azokat, akik a kórház folyosóján ülnek a széken az oxigénpalackkal a kezükben, vagy a kórház előtt a mentőben várják, hogy beutalják őket?”

– tette fel a retorikai kérdést az újságíró. Mint mondta, az, hogy mennyi beteg van az intenzív osztályon, nem azt jelenti, hogy hányan szorulnak intenzív terápiás ellátásra. „Ez a szám elveszítette a relevanciáját, tulajdonképpen a román egészségügyi rendszer kapacitásának a határát jelzi, erre képes most, de az igény jóval nagyobb lenne. Ugyanez a helyzet a kórházi ágyakkal is” – vont le következtetést Gazda Árpád.

Galéria

Gazda Árpád újságíró a járvány kezdete óta vezetstatisztikát

Fotó: Bíró István

Ez a szám egyébként a korábbi hullámokban tapasztaltak szerint tíz nappal később tetőzik, mint az új fertőzötteké. Az újságíró ugyanakkor figyelmeztetett, hogy

itt csak a diagnosztizált esetekről beszélünk, és a szakma szerint jelentős a hivatalos statisztikákban nem szereplő fertőzöttek száma, de vélhetően náluk is ugyanaz a tendencia.

Utóbbiakra Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter is felhívta a figyelmet, rámutatva: a hivatalos adatok nem tükrözik a rejtőzködő vagy tünetmentes fertőzöttek számát, és az egészségügyi rendszerre nehezedő nyomás még mindig nő. Romániában július közepe óta nő az újonnan diagnosztizált fertőzések mozgóátlaga.

3 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 18., hétfő

Ki a nagyvárosi benzingőzből, irány az erdő, a kaland – Tízéves a Kolozsvár közeli Adrenalin Park

A Kolozsvár melletti Bükkben immár tíz éve működik az Adrenalin Park, amely rendületlenül vonzza azokat, akik szeretnének kiszabadulni a nagyváros benzingőzös forgatagából, a képernyők előtti görnyedésből.

Ki a nagyvárosi benzingőzből, irány az erdő, a kaland – Tízéves a Kolozsvár közeli Adrenalin Park
2024. március 18., hétfő

Dák-római folytonosságot lát benne, közszemlére bocsátaná a római kori falat Kolozsvár polgármestere

Újabb római kori falmaradványt tenne a nagyközönség számára is láthatóvá az önkormányzat Kolozsvár belvárosában – jelentette be hétfőn Emil Boc polgármester, aki szerint a napokban talált lelet a dák-római folytonosságot bizonyítja.

Dák-római folytonosságot lát benne, közszemlére bocsátaná a római kori falat Kolozsvár polgármestere
2024. március 18., hétfő

Elbocsátotta 130 alkalmazottját egy székelyudvarhelyi készruhagyár

A megrendelések csökkenése és a személyi költségek növekedése miatt megvált 130 alkalmazottjától az egyik székelyudvarhelyi készruhagyár.

Elbocsátotta 130 alkalmazottját egy székelyudvarhelyi készruhagyár
2024. március 18., hétfő

Fagyos hajnalokat, majd nappali 20 fokokat jósolnak a meteorológusok

A következő két napban lehűl, utána ismét felmelegszik az idő, a hőmérséklet a 20 Celsius-fokot is elérheti – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn közzétett kéthetes előrejelzéséből.

Fagyos hajnalokat, majd nappali 20 fokokat jósolnak a meteorológusok
2024. március 18., hétfő

Szalagvágásra készülnek a Nagyváradot az észak-erdélyi sztrádával összekötő gyorsforgalmi út építői (Videó)

Még ebben a hónapban megnyílik a forgalom előtt a Nagyváradot az észak-erdélyi autópályával összekötő gyorsforgalmi út – jelentette be hétfőn Cristian Pistol, a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR) vezérigazgatója.

Szalagvágásra készülnek a Nagyváradot az észak-erdélyi sztrádával összekötő gyorsforgalmi út építői (Videó)
2024. március 18., hétfő

Otthonosan mozognak Csíkszeredában a medvék, szinte naponta figyelmeztetik Ro-Alert üzenetben a lakosságot

A csíkszeredai városházával szerződésben álló vadásztársaság megfigyelés alatt tartja azt a két medvét, amelyek jelenlétét több alkalommal is jelentették az elmúlt időszakban a megyeközpont utcáin, és Ro-Alert üzeneteket is küldtek miattuk.

Otthonosan mozognak Csíkszeredában a medvék, szinte naponta figyelmeztetik Ro-Alert üzenetben a lakosságot
2024. március 18., hétfő

Százezer euróért bérelt alig 6000 eurót érő buszt egy Temes megyei önkormányzat

100 857 euró – ennyit fizetett a Temes megyei Varjas önkormányzata négy év alatt egy közel 30 áves iskolabusz bérléséért, amelyet nagyjából 6000 euróért meg is vásárolhatott volna.

Százezer euróért bérelt alig 6000 eurót érő buszt egy Temes megyei önkormányzat
2024. március 18., hétfő

Rendőrségi nyomozó a pénzügyi csalásokról: ne adjuk oda idegeneknek a páncélszekrény kulcsát

Nagyobb odafigyeléssel és egészséges kételkedéssel könnyen elkerülhetjük, hogy pénzügyi csalás áldozatává váljunk – véli Nicolae Alexandru Ciontescu nyomozó, a Kolozs Megyei Rendőrség bűnügyi részlegének csalásokra szakosodott helyettes biztosa.

Rendőrségi nyomozó a pénzügyi csalásokról: ne adjuk oda idegeneknek a páncélszekrény kulcsát
2024. március 15., péntek

Már a 12–13 éves gyerekek is fogyasztanak kábítószert a Kolozs megyei főtanfelügyelő szerint

Ismert jelenség a kolozsvári oktatási intézményekben, hogy a diákok hallucinogén szereket használnak az iskolán kívül, sőt iskolán belül is. Vannak 12–13 éves gyerekek, akik drogot fogyasztanak – állítja Marinela Marc Kolozs megyei főtanfelügyelő.

Már a 12–13 éves gyerekek is fogyasztanak kábítószert a Kolozs megyei főtanfelügyelő szerint
2024. március 15., péntek

„Ezer éve tudjuk, hogy Székelyföld létezik, hogy a miénk”. Sepsiszentgyörgyön is ünnepeltek a magyarok

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke volt a főszónok az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 176. évfordulója alkalmából szervezett szabadtéri ünnepségen Sepsiszentgyörgyön.

„Ezer éve tudjuk, hogy Székelyföld létezik, hogy a miénk”. Sepsiszentgyörgyön is ünnepeltek a magyarok