Ferenc pápa vasárnap megjelent a római Gemelli kórház ablakában és köszöntötte az épület előtt összegyűlteket – tudósított a BBC.
Négy napon át látogatták a marosvásárhelyi klinikák gyermekosztályait a magyarországi Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány bohócdoktorai, és a jövőben újabb látogatásokat, szoros együttműködést terveznek.
A klinikai kórkép összetettsége miatt a kórházi kezelés folytatása mellett még további napokra van szükség ahhoz, hogy Ferenc pápa állapotával kapcsolatban prognózist lehessen készíteni – közölte a Szentszék csütörtök este.
Ferenc pápa állapota az utóbbi huszonnégy órában további, enyhe javulást mutat – olvasható a Gemelli-klinika orvosi közleményében, amelyet a Szentszék tett közzé szerda este.
A fogyasztóvédelmi felügyelők több mint egymillió lejre róttak ki bírságokat és több mint 1500 kilogramm terméket vontak ki a forgalomból a kórházak területén vagy azok közelében működtetett boltokban, bódékban végzett kétnapos ellenőrzés nyomán.
Ferenc pápa állapota továbbra is válságos, de stabil – közölte a Szentszék a pápát kezelő orvoscsapattól kapott adatok alapján. Az egyházfőnél nem merült fel újabb légzési roham, a vérkép értékei szintén nem módosultak a korábbiakhoz képest.
Három évvel ezelőtt, 2022. február 24-én robbant ki az orosz-ukrán háború, amely rengeteg áldozattal, pusztítással járt. A háborút könnyű elkezdeni, de nehéz befejezni.
Ferenc pápa állapota továbbra is kritikus, nincsen túl a veszélyen, hosszabb asztmás légzési rohama volt – közölte a Szentszék szombat este.
Miközben olyan hírek érkeztek, amely szerint a Vatikánban már Ferenc pápa halálára készülnek, a Szentszék csütörtök reggel újabb közleményben adott számot az egyházfő egészségi állapotáról.
Elúszik a több mint 150 millió eurós támogatás, amelyet Lugos önkormányzata kapott egy új városi kórház felépítésére.
Ferenc pápa egészségi állapota további kórházi kezelést tesz szükségessé – közölte a Vatikán hétfőn a Gemelli-klinika orvosaitól kapott tájékoztatás alapján. Programjait csütörtökig lemondták.
Ferenc pápának szigorú pihenést írtak elő az orvosok a mielőbbi gyógyulás érdekében, ezért hagyományos vasárnapi beszédét sem tarthatta meg – közölte a Vatikán. Ferenc pápát légúti fertőzéssel kezelik.
Bár enyhén csökkenő tendenciát mutat a légzőszervi megbetegedések száma, még mindig nagyon sokan keresik fel a háziorvosokat, illetve sokan szorulnak kórházi kezelésre. A betegek többsége jellemzően kiskorú.
Áthidaló megoldásként két szerződéses orvossal tudják biztosítani az ügyeletet a nagykárolyi városi kórház szülész-nőgyógyászati és gyermekgyógyászati osztályán, de márciustól várhatóan két főállású szakember is munkába áll.
Bíróság elé állítanak két asszisztensnőt a Piatra Neamț-i megyei kórház intenzív osztályán 2020 novemberében történt, kilenc halálos áldozattal járó tűzeset ügyében.
Az intézmény a 150 éve épült Mocsonyi–Teleki kastélyban működött eddig, ami már nem felelt meg a követelményeknek, ráadásul a megyei tanács bérleti díjat is fizetett a használatért.
Huszonegy személy jutott az Arad Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi ellátó osztályára hétfőn a kora reggeli ónos eső és jegesedés következtében végtagsérülésekkel – közölte az intézmény, amely további csúszásveszélyre figyelmeztet.
Sikerült részleges megoldást találni a nagykárolyi orvoshiányra: hétfőtől ismét működtetni fogják a városi kórház szülészeti és újszülött osztályát, és lesz sürgősségi ügyelet.