Régészeti feltárás leple alatt épül a rétyi fűrésztelep

Felmerült a gyanú, hogy az osztrák Schweighofer cég a régészeti tehermentésítés leple alatt, hivatalos engedély nélkül már megkezdte a civilek és környezetvédők tiltakozását kiváltó óriás- fűrészüzem építését a háromszéki Réty határában.

Bíró Blanka

2013. augusztus 08., 18:522013. augusztus 08., 18:52

Csütörtökön a sajtó érdeklődése nyomán a helyi építkezési felügyelőség azonnal helyszíni ellenőrzést rendelt el, és az újságírók képviselőinek jelenlétében vizsgálták meg, milyen munkálatok zajlanak a fűrészüzemnek kiszemelt területen. Megállapították, csak a régészeti tehermentesítésre van engedély, a munkálat keretében a termőföldet 40-100 centiméteres vastagságban elhordhatják, amíg eljutnak az agyagos rétegig.

Mint kiderült, harminc hektáron már három hónapja dolgoznak. A terület egyik részén elkezdték ledöngölni, egyenesíteni a földet, a felügyelők megállapították, hogy ez már nem a régészeti feltárás része, ezért a munkának ezt a részét leállították, és mintegy ötezer lej bírságot róttak ki. A kivitelező cég képviselője elmondta, azért döngölték le a földet, hogy ha a beruházó megkapja az engedélyt, kezdhesse el az építkezést.

Mild Zoltán építkezési szakfelügyelő elmondta, az urbanisztikai engedély kiállításához szükség van arra, hogy beazonosítsák, hogy a területen vannak-e történelmi, kulturális műtárgyak. Az urbanisztikai engedélyért folyamodó befektető arra kapott felhatalmazást, hogy régészek felügyelete alatt ezt megállapítsák, elvégezzék a régészeti tehermentesítést. Mild Zoltán szerint elképzelhető, hogy a termőföldet azért hordták el, hogy a feltárást elvégezzék, ám azután azt kötelesek visszavinni.

Ezzel egy időben a Székely Nemzeti Múzeum közleményt adott ki, melyben leszögezi, a rétyi fűrészüzem területén nem folytat régészeti ásatást, a múzeum munkatársai mindössze szakmai felügyeletet végeznek a helyszínen, a régészek figyelemmel kísérik az építkezést megelőző földmunkát, a termőtalaj gépi erővel történő eltávolítását. Régészeti ásatást csak abban az esetben kell végezni, ha a földmunkák során új régészeti lelőhely nyomaira bukkannak, erre utaló jeleket egyelőre nem találtak – mutat rá a múzeum vezetősége.

Közleményt megfogalmazásuk szerint azért adtak ki, mert annak a híre, hogy az intézmény régészeti ásatást folytat a beruházás helyszínén gyakran \"éles kritikát, a múzeummal szembeni ellenérzést váltott ki a beruházást ellenző újságírók, környezetvédők, civil szervezetek körében\". Korábban az úgynevezett Indigó csoport hívta fel a figyelmet, hogy három természetvédelmi terület kereszteződésében engedélyek nélkül, már nagy erőkkel folyik az építkezés.

\"Geológiai vizsgálatok és a régészeti tehermentesítés ürügyén eltávolítottak egy közel 80 centiméteres termőréteget, a majdani üzem területének mintegy feléről - a betonozott felület 544 261 négyzetméter lesz. A lehántott földréteg a Besenyő-patak jobb partján, a mezőn, alkot közel 3 méter magas ledöngölt dombot\" – írják a civilek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát

A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát
2025. május 06., kedd

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést

Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést
2025. május 05., hétfő

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el

Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el
2025. május 05., hétfő

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást

Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást
2025. május 05., hétfő

EMSZ: az ország polgárai egyértelmű üzenetet küldtek, elég volt a múlt embereiből

A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.

EMSZ: az ország polgárai egyértelmű üzenetet küldtek, elég volt a múlt embereiből
2025. május 05., hétfő

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson

A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson
2025. május 05., hétfő

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak

Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak
2025. május 05., hétfő

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson

Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson
2025. május 05., hétfő

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén

Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén
2025. május 04., vasárnap

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn

Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn