Az év utolsó két hónapjára nem elég a sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház idei költségvetése – jelentették be az intézmény vezetői csütörtökön. András-Nagy Róbert menedzser elmondta, reménykednek, hogy lesz büdzsékiigazítás – eddig minden évben volt –, viszont attól tartanak, hogy nem lesz olyan mértékű, hogy teljesen fedezze a kiadásaikat.
2013. augusztus 23., 08:322013. augusztus 23., 08:32
2013. augusztus 23., 08:332013. augusztus 23., 08:33
November–december időszakban nem utasítanak el egyetlen beteget sem, ellenben adósságot halmoznak fel. Az igazgató kiemelte: ellentmondásos a helyzet, hiszen a menedzseri szerződésben az áll, nem verhetik adósságba az intézményt, mégis azok a kórházak járnak jobban, melyek már év közben veszteségesek. Tartozásaikat az év végére kiegyenlíti a kormány, viszont azok az intézmények, melyek eredményesen gazdálkodnak, nem kapnak több pénzt. A sepsiszentgyörgyi kórház idei költségvetése 42 millió lej, s a menedzser elmondása szerint még legalább négymillió lejre lenne szükség, hogy az év végéig zavartalanul működhessen.
András-Nagy elmondta továbbá, az egészségbiztosítóval kötött szerződésben foglalt betegszámot idén túlteljesítették, a sürgősségin az év első hét hónapjában a tavalyhoz viszonyítva 1,2 százalékos volt a növekedés, míg a bentfekvő betegek esetében 3 százalékos. A szerződésen felüli esetszámot nem fizeti ki a biztosító, ám bíznak benne, hogy a növekedést a jövő esztendei szerződéskötéskor figyelembe veszik. Antal Álmos orvos-igazgató elmondta, a sepsiszentgyörgyi kórház idén kiegyensúlyozott szerződést kötött, a többi háromszéki kórházban már októberre sincs fedezet, ám országos szintű jelenség, hogy az év végére már nem elég a pénz. Nem szeretnénk oda jutni, mint számos romániai kórház, hogy az alapgyógyszereket is otthonról kell hozza a beteg, mondta Antal.
Antal: óvatosan a magánkórházakkal
Adósságba hajszolják a magánkórházak a betegeket, viszont a közkórházak felszereltsége nincs olyan szinten, hogy alternatívát kínáljanak – mondta el Antal Álmos a sepsiszentgyörgyi kórház orvos igazgatója. „Vannak olyan kétségbeesett betegek, akik zálogba adják a házukat, fedél nélkül maradnak, hogy mentsék az életüket\" – ecsetelte a kialakult helyzet súlyosságát a szakember.
Antal úgy tudja, a brassói magánkórházban 5–10 ezer lejbe kerül egy sugárkezelés, ha a rákos beteg panaszkodik, hogy nincs anynyi pénze, bármilyen vagyontárgyát elfogadják. Az is előfordult, hogy a beteg jelzáloghitelt vett fel, hogy ki tudja fizetni a 22 ezer lejes szívműtétet, a magánkórházban azzal hitegették az operáció után az egészségbiztosító megtéríti a költségeit. A magánkórház csak adott összegre szerződik a biztosítóval, ha azt túllépte a beteg, már nem kapja vissza a pénzét – mutatott rá. Antal szerint fejleszteni kellene a közkórházakat, korszerű felszerelésekkel ellátni, hiszen így veszélyben van az egészségügyi ellátás.
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
szóljon hozzá!