Parkolópályára kényszerült beruházások Udvarhelyszéken

Parkolópályára kényszerült beruházások Udvarhelyszéken

Fotó: Pethő Melánia

A fejlesztési minisztérium által finanszírozott projektek közül több is veszélybe került Udvarhelyszéken, miután a tárca beszüntette az Országos Vidékfejlesztési Program részeként elkezdett munkálatokhoz szükséges pénzek folyósítását. 

Fülöp-Székely Botond

2016. szeptember 28., 15:132016. szeptember 28., 15:13

Emellett az országos büdzsébe be nem tervezett fejlesztéseket sem támogatják. A Hargita megyei önkormányzat képviselői kedden tárgyalásokat kezdeményeztek a minisztérium illetékeseivel. Udvarhelyszéken az Atyha felé vezető (DJ 136A), illetve a Kissolymoson áthaladó (DJ 134A) utak korszerűsítését érinti a fejlesztési minisztérium döntése – nyilatkozta lapunknak Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke.

Hozzátette, ezeken kívül több, az Országos Vidékfejlesztési Program keretében finanszírozott, önkormányzatok által kezdeményezett projekt is leállhat. Erről bővebb információt egyelőre nem tudott mondani, hiszen a napokban szólították fel a polgármesteri hivatalokat, hogy közöljék, milyen tervezett megvalósításaik kerültek veszélybe. Megkeresésünkkor a megyei önkormányzat vezetője éppen Bukarestbe utazott, ahol Vasile Dâncuval, a fejlesztési tárca vezetőjével tárgyalna az ügyben.

Leállhat a parajdi szennyvízhálózati rendszer bővítése is, amit ugyanebből programból finanszíroznak – tudtuk meg a község vezetőjétől. Bokor Sándor elmondta, noha a kivitelezés végéhez közelednek, így már csak kevés pénzre van szükségük, mégis kellemetlenül érinti őket a forrásmegvonás. „Nem értjük az intézkedést, hiszen aláírt szerződéseink vannak” – fogalmazott a településvezető, aki egyelőre nem tudja, miként lehetne folytatni a munkát. Lövétén is a szennyvízhálózat építését kellett leállítanio, pedig ott is csak a telkekre történő bevezetés volt még hátra – tudtuk meg Mihály Dénes polgármestertől. A rendszert idén beüzemelték, de a lakók egy része még nem használhatja a hálózatot.

Megtudtuk továbbá, legtöbb egykilométeres szakaszt aszfaltoznak le a Korond és Atyha közötti úton, erről már szerződést is kötött a település vezetősége. Amennyiben a szaktárca nem módosítja döntését, a további négy és fél kilométer elmarad – mondta Katona Mihály, a község polgármestere. Számítottak a kormány intézkedésére, ezért is igyekeztek mihamarabb szerződést kötni a munkára a megyei tanáccsal. Hozzátette, a fennmaradó útszakasz leaszfaltozása bizonytalanná vált, erre csak akkor lesz lehetőség, ha a megyei önkormányzat kap némi pénzt az áfavisszaosztásból. „Ez a technokrata kormány sajnos csak a bajokat halmozza. Az önkormányzatokat padlóra küldik” – fogalmazott.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 08., szerda

Árvízkészültséget rendeltek el több erdélyi és partiumi megyében is

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el szerdán az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország több megyéjében.

Árvízkészültséget rendeltek el több erdélyi és partiumi megyében is
2024. május 08., szerda

Nyolcan is versenybe szállnak a jelenlegi elöljáróval Nagyszeben polgármesteri tisztségéért folyó küzdelemben

Kilenc jelölt száll versenybe Nagyszeben polgármesteri tisztségéért, köztük a jelenlegi polgármester, Astrid Fodor (Romániai Német Demokrata Fórum) – jelentette be szerdán a megyeszékhely 1-es számú választási irodája.

Nyolcan is versenybe szállnak a jelenlegi elöljáróval Nagyszeben polgármesteri tisztségéért folyó küzdelemben
2024. május 08., szerda

Szerdán is viharokra kell készülni, Erdély és a Partium egy része is érintett

Sárga viharriasztást adott ki szerdára az Országos Meteorológiai Igazgatóság az ország több régiójára, beleértve Erdély egyes részeit is.

Szerdán is viharokra kell készülni, Erdély és a Partium egy része is érintett
2024. május 08., szerda

Rendkívüli „Szent György Napok” Marosszentgyörgyön

A híres rocklegenda, a Republic, Tamás Gábor, a fiatalok által kedvelt Intim Torna Illegál, valamint a Compact is koncertezik a hétvégén Marosszentgyörgyön!

Rendkívüli „Szent György Napok” Marosszentgyörgyön
2024. május 07., kedd

Hét kihívója akadt Soós Zoltán polgármesternek Marosvásárhelyen

Nyolc jelölt száll versenybe Marosvásárhely polgármesteri tisztségéért, öten közülük függetlenként indulnak a június 9-i helyhatósági választásokon – derül ki a jelöléseket véglegesítő jegyzőkönyvből.

Hét kihívója akadt Soós Zoltán polgármesternek Marosvásárhelyen
2024. május 07., kedd

Rosszul áll az észak-erdélyi autópálya szénája, lassan vagy egyáltalán nem haladnak a munkálatok

Továbbra is elátkozottnak tűnik az észak-erdélyi autópálya: még azokon a szakaszokon sem igazán halad a munka, amelyeken – egyes esetekben már sokadszor – győztest hirdettek a kivitelezésre kiírt pályázaton.

Rosszul áll az észak-erdélyi autópálya szénája, lassan vagy egyáltalán nem haladnak a munkálatok
2024. május 07., kedd

Felmérés: közös nevező az erdélyi magyarok és az AUR esetében az ukránellenesség, magas a szavazókedv

Nóvumnak számító kutatási eredményeket ismertetett keddi kolozsvári sajtótájékoztatóján a Bálványos Intézet, hiszen eddig nem vizsgálták kampányidőszakban a részvételi hajlandóságot és a politikai preferenciákat az erdélyi magyarok körében.

Felmérés: közös nevező az erdélyi magyarok és az AUR esetében az ukránellenesség, magas a szavazókedv
2024. május 07., kedd

Árvízkészültséget rendeltek el több folyóra, a Székelyföld egy része is érintett

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 12 megye folyóvizeire.

Árvízkészültséget rendeltek el több folyóra, a Székelyföld egy része is érintett
2024. május 07., kedd

Viharos időjárás várható, több erdélyi megyére is riasztást adtak ki, a Székelyföld is érintett

Sárga szintű viharriasztást adott ki keddre huszonnégy megyére és Bukarestre az Országos Meteorológiai Igazgatóság.

Viharos időjárás várható, több erdélyi megyére is riasztást adtak ki, a Székelyföld is érintett
2024. május 07., kedd

Több mint egytucatnyi ázsiai vendégmunkást zsuppoltak haza Arad megyéből, miután megpróbáltak átszökni a határon

Tizenhat ázsiai vendégmunkást toloncoltak ki a román idegenrendészeti szervek az ország területéről, miután megpróbáltak illegálisan Magyarországra jutni – közölte kedden a bukaresti belügyminisztérium.

Több mint egytucatnyi ázsiai vendégmunkást zsuppoltak haza Arad megyéből, miután megpróbáltak átszökni a határon