A számos – Magyarországról és itthonról érkező – lebeszélési kísérlet sem hátráltatta meg a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület titkárát, Ádám Valériánt abban a szándékában, hogy Bukarest után Budapesten is utcai tiltakozó akcióba kezdjen.
2013. július 04., 21:042013. július 04., 21:04
A marosvásárhelyi székhelyű szervezet vezetője és néhány lelkes aktivistája július 8. és augusztus 9. között az Országház előtt készülnek újabb figyelemfelkeltő akcióra. „Az anyaország már bizonyított fél évszázaddal ezelőtt, amikor a marosvásárhelyi orvosi egyetem alapításakor a legjobb professzorait küldte Erdélybe. Hiszünk abban, hogy ismét megteszi a kötelességét és segít abban, hogy még az idén el lehessen indítani a teljes körű magyar nyelvű oktatást\" – nyilatkozta Ádám Valérián.
Felvetésünkre, miszerint előfordulhat, hogy kérésükkel nyílt kapukat döngetnek, az RMOGYKE-aktivista elmondta, hogy akciójukkal az olyanok támogatását is meg szeretnék szerezni, mint Mesterházy Attila, az MSZP elnöke vagy Bajnai Gordon korábbi kormányfő, az Együtt 2014 választási mozgalom vezetője. Ennek fényében került a molinó felső részére a haza bölcse, Deák Ferenc, székely rovásírású idézete, miszerint „amit erő vagy hatalom elvesz, azt idő és szerencse visszaadhatják. De amiről a nemzet önként lemondott, annak visszaszerzése kétséges\".
A figyelemfelkeltő akció szervezője ugyanakkor a marosvásárhelyi egyetem magyar szenátusi tagjait is arra kérte, tiszteljék a RMOGYKE kiállását és mindaddig ne kezdjék el a 2013/14-es tanévet, amíg az oktatási törvényben leírtak nem teljesülnek. A Budapestre utazó kis küldöttség tagjai ugyanakkor a sajtó képviselőinek azt is elmondták, hogy több mint húsz, neve elhallgatását kérő marosvásárhelyi egyetemi oktató támogatja az egyhónapos ottlétüket.
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
szóljon hozzá!