Megtört acél, megtört resicabányai magyarok – negyed évszázada vívódnak a közösségleépítő iparösszeomlással a bánsági városban

Az idősebb nemzedéket még érdekli a fel-fellángoló közösségi élet, a fiatalabbak – akik még nem hagyták el a Berzava menti települést – számítógépük és okostelefonjaik előtt lelik boldogságukat. Ami viszont ennél is elkeserítőbb, hogy a magyarság széteső szekerét sem sikerül mindig azonos irányba tolni Resicabányán.

A Nápolyi Királyság 1793-ban rendelt húszezer gránátja, a 19. század derekán gyártott első gőzgép, a több mint másfél száz esztendőre „visszanyúló” vasúti sínek, Magyarország első, 1872-ben pöfékelni kezdő gőzmozdonya mára legfeljebb emlék maradt. Mint ahogy a monarchia­beli Magyar Nyelvterjesztő Egyesület, a Brodnyánszky János műbútorasztalos által létesített többnyelvű munkásképző egylet, az önálló magyar iskola, Nagy Péter egyházi főgondnok, a tizenkilenc évig működő Resicai Lapok, amelynek végére Trianon tett pontot, vagy akár a szocialista korszak virágzó magyar művelődési élete.

Emlék maradt a lüktető élet

Mindarról, ami szép volt, a resicabányai magyarok többnyire csak múlt időben beszélnek. A kívülálló azt hinné, hogy ez mindössze az idősödés jele, amikor megszépül a múlt, vagy legendává növi ki magát az elődök története. Pedig nem: a múlt század elején Németresica és Románresica községek egyesítéséből született településen élő magyarok mintha tényleg kissé megfáradtak volna, és nem hinnék, hogy még van tovább.

– szomorodik el a tősgyökeres resicai asszony.

A szerteágazó közösségi élet nem a szocializmus évei alatt kezdődött: Keresztes József református lelkész már jóval azelőtt felmérte a resicabányai magyarság igényét és potenciálját. Kilenc évtizeddel ezelőtt, 1928-ban megépítette a Templom és Iskola Központot, amely az istenházán kívül óvoda- és iskolaépületet, tanári lakásokat és paplakot foglalt magában. A feljegyzések szerint volt olyan évfolyam, amikor szeptemberi becsengetéskor száznegyven-százötven magyar diák sorakozott. A 48-as államosítási hullám csodával határos módon elkerülte az egyház nevére telekelt ingatlanegyüttest, azonban a rablási akció kiötlői a lelkészről nem feledkeztek meg. Munkáját ellehetetlenítették, majd koholt vádak alapján eltávolították. Ezzel lezárult a resicabányai magyarok első, leggyümölcsözőbb korszaka.

Sok helyről sokfélék

Nem is olyan régen egy újságinterjúban a helyi református lelkész, Megyasszai Attila azt fejtegette, hogy a szórványnak akkor lenne jövője, ha a magyar állam masszív tőkeinjekcióval, gazdasági „betelepítéssel” segítené. És akkor a fiatalok maradnának, s talán mások is jönnének… Jelen helyzet szerint kevés esély mutatkozik arra, hogy valaha is megtudjuk, mindez életképes elképzelés vagy hiú ábránd.

Székely Zsolt a lánya férjhezmenetele után, 2005-ben hagyta ott Szatmárnémetit a bánsági városért. Az idősödő mérnök könnyen feltalálta magát: előbb érdeklődni kezdett az RMDSZ és a helyi magyarság felől, aztán hamarosan bekapcsolódott a közösségi életbe. Ma már a Hóvirág dalkör oszlopos tagja; mint mondja, a szatmári barátai el is csodálkoztak azon, micsoda nótafává nőtte ki magát.

„Ez a sokszínűség a hagyományok hiányában és a kapcsolatok lazaságában mutatkozik a leginkább. Az itteni magyarok zömét nem érdekli a másiknak a sorsa, élete, de a közösségi programokba sem kapcsolódnak be egykönnyen. Sokan csak a magyar adók nézésében és az anyaországba való átruccanásokban élik ki magyarságukat” – véli Cziple, amikor a resicai magyarokra mint közösségre terelődik a szó.

Akkor a Megyasszai Attila köré csoportosuló magyarok arra a következtetésre jutottak, hogy tisztes úton képtelenség leváltani az akkori megyei elnököt, Bálint Mihályt. A Krassó-Szörény megyei magyarság teljes leépülésétől a govondári anyanyelvű óvodák és az elemi oktatás felszámolásáig, a gondolkodó és tenni akaró személyek félreállítástól a román szavazók beszervezésével elcsalt választásokig sok mindent róttak a közelmúltban elhunyt RMDSZ-vezető számlájára. A központi vezetés nemcsak hogy szárnya alá vette a regnáló elnököt, de a következő évben Ezüstfenyő díjjal tüntette ki.

Rácz Virág Vilma bő fél évtizedig töltötte be a helyi RMDSZ-elnöki tisztséget. Aztán egy szép napon megelégelte, és lemondott. Sírt a lelke, hiszen úgy érezte, addigi munkája kártyavárként dől össze. Cziple Günther is azok közt van, akik előtt becsukódott a „tulipános láda”. Most is keserű szájízzel emlékszik arra a gyermektáborra, amelyet a Szemenik-hegység festői környezetében, a ferencfalvi tó partján 2007-ben szervezett.

– idézi fel a szakításhoz vezető okot Rácz Virág Vilma bólogatásai közepette az építészmérnök-közgazdász. A volt elnök asszonyt is megbotránkoztatta a felsőbb vezetés ukáza. Mint mondja, egy-egy RMDSZ-csúcsvezető bankszámlája vastagabb, mint a táborban részt vevő harmincöt-negyven Krassó-Szörény megyei magyar gyermek szüleinek az összvagyona.

Kun László, az RMDSZ-közeli Platanus Kulturális Egyesület vezetője másként látja a dolgokat. Szerinte a református pap az, aki a vitát gerjesztette. Mert hát hol írja, hogy románokat nem lehet felvenni az RMDSZ-be? Mint ahogy azt sem, hogy aki ma tagságot szerzett, holnap ne szavazzon. Ilyen körülmények közt, közel egy évtized elteltével a 2010-es tisztújítás után, van-e esély a béke megkötésére? „Rajtam nem fog múlni, hiszen eddig is próbáltam közvetíteni” – állítja az ideiglenesen Bálint helyébe lépett Kun.