Kórházak a csőd szélén

Idén is akut pénzhiánnyal küszködnek az egészségügyi intézmények

Krónika

2013. november 06., 19:362013. november 06., 19:36

 

Ígérete ellenére a kormány idén sem tudott biztosítani a kórházak számára akkora mértékű támogatást, hogy elegendő legyen az év végéig. Bár Victor Ponta miniszterelnök egy évvel ezelőtt azt mondta, a kabinet mindent megtesz annak érdekében, hogy az egészségügyi intézmények többé ne kerüljenek kilátástalan anyagi helyzetbe, a kórházak idén is akut pénzhiánnyal küszködnek és költségvetés-kiegészítést követelnek. Decemberre minden bizonnyal pénz nélkül maradnak a háromszéki kórházak, s mint minden évben, idén is költségvetés-kiegészítésben reménykednek. András Nagy Róbert, a sepsiszentgyörgyi megyei kórház igazgatója a Krónikának elmondta, az elmúlt években rendszerint bizonytalannyá vált a finanszírozás novemberben és decemberben, ám általában október elejére megkapták a költségvetés-kiegészítést. „Idén hiába vártuk a pótlékot, eddig egy lejt sem kaptunk” – tette hozzá.  A sepsiszentgyörgyi kórház decemberre 200 beteg kezelésének a finanszírozására kötött szerződést a biztosítóval, holott havonta több mint 1600 beteget látnak el. „Nem tehetünk mást, bízunk abban, hogy megkapjuk a pénzünket, így nemcsak az alkalmazottak fizetésére, hanem a működésre is lesz fedezet” – mutatott rá a kórházigazgató. Kelemen András, a kézdivásárhelyi kórház igazgatója elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kórházak minden évben hasonló gondokkal kell hogy küszködjenek. „Az orvosok a költségvetéshiányon kell törjék a fejüket ahelyett, hogy a hivatásukra összpontosítanának” – jegyezte meg. Kelemen András attól tart, ha meg is oldják az év utolsó felében a pénzhiánnyal kapcsolatos problémákat, a kiutalt büdzsékiegészítést a jövő évi költségvetésből fogják lefaragni. „A legnagyobb baj az, hogy folyamatosan görgetjük magunk előtt ezt a hiányt, és ez negatív hatással van a rendszer egészére is” – tette hozzá az intézményvezető. Kelemen András elmondta továbbá, hogy támogatóik segítségével sikerült a kórház két épületét felújítani, a járványosztály tetőrendszerét korszerűsítették és két echográfkészüléket  is beszereztek. Hasonló nehézségekkel küzdenek a kisebb háromszéki kórházak is. A bodzafordulói intézmény a környék önkormányzatainak a segítségét kérte, mivel évente mintegy 400 ezer lejt költenek fára. A környék települései az önkormányzati erdőkből ígértek tüzelőt a kórháznak, hogy a kórház gyógyszerre, betegellátásra fordíthassa a maradék pénzét.

Késhetnek a fizetések Csíkszeredában

A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban még súlyosabb a helyzet: könnyen megtörténhet, hogy az alkalmazottak csak januárban kapják meg novemberi bérüket. „Az elmúlt öt esztendőben minden év végén az történt, hogy a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár kisebb részletekben juttatta el a szerződéskiegészítéseket, olyan ütemben, ahogyan kapta a pénzt az országos pénztártól. Nem tudjuk megmondani, hogy év végéig lesz-e pénz vagy sem. Egyelőre nincs, az biztos” – mondta Demeter Ferenc. A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere hozzátette, a körvonalazódó bizonytalan helyzet valószínűleg nem fogja befolyásolni a kórház működését. „Amióta itt dolgozom, még nem fordult elő, hogy a beteg kellett gyógyszert hozzon, vagy egyéb gyógyászati segédeszközt. Ilyen körülmények között is tudjuk biztosítani a betegellátást” – hangsúlyozta a kórház vezetője. Mint mondta, ez azért lehetséges, mert amennyiben előre jelzik a beszállítóiknak a problémát, azok megértik, ha késnek a megrendelt fogyóeszközök vagy gyógyszerek kifizetésével.

Elbocsátások Gyergyószentmiklóson

A gyergyószentmiklósi kórházban szeptemberben több alkalmazottat is elbocsátottak, mert egyértelművé vált: az év végére elfogy majd az intézmény költségvetése. A személyzeti bérekre fordítható maximális összeg alig több mint hétmillió lej évente, ebből augusztus 31-ig 5,4 milliót költöttek el. A maradék nem lett volna elegendő a következő hónapok fizetéseire, novemberben csak ötvenszázalékos bért kaphattak volna az alkalmazottak. Ezért döntöttek a 26 alkalmazott elbocsátása mellett, mert a törvény szerint több mint 27 munkavállaló munkaviszonyának megszüntetése kollektív elbocsátásnak számít, végkielégítést vont volna maga után, aminek kifizetésére szintén nem lett volna keret. Ezt követően egy másik jelentős költségcsökkentő lépést is tett a kórház – tájékoztatott  Koszti János, a kórház orvosigazgatója. „Mivel a fertőző betegségeket kezelő osztályon az előre betervezett beutalásokat az év első nyolc hónapjában ötven százalékkal túlléptük, úgy döntöttünk, október közepétől egy hónapra felfüggesztjük az osztály tevékenységét. Az egy hónapos szünet alatt Csíkszeredában, a megyei kórházban történik a járványosztályon kezelendő betegségekkel diagnosztizált személyek gyógyítása” – magyarázta az igazgató. Koszti közölte továbbá, a döntést megelőzően azt vették figyelembe, hogy a felmérések szerint ebben az időszakban általában kevesebb a járvány okozta megbetegedés. Mindezek a lépések viszonylagos nyugalmat hoznak a gyergyószentmiklósi kórháznak. A novemberi bérekre szükséges összeg biztosított, a decemberi fizetésekről azonban a kórházigazgató nem tudott nyilatkozni.

A Szatmár megyei kórház is szűkös anyagi forrásokból kénytelen gazdálkodni az év utolsó két hónapjában. Constantin Demian sajtószóvivőtől megtudtuk, épp csak a legszükségesebb kellékekre adnak ki pénzt: az alapvető fogyóeszközökön, az alkalmazottak fizetésén és az üzemanyagon kívül egyébre nem tudnak költeni. Demian elmondta: költségvetés-kiegészítésre számítanak, mivel úgy néz ki, az alapvető kiadásaikat sem tudnák év végéig fedezni. A szóvivő szerint nem számolták ki, hogy mikor fogyna el az idei évre rendelkezésükre álló összeg, mivel remélik, hogy nem kerülnek ilyen helyzetbe.

Megismétlődik a történet

Gheorghe Carp, a Bihar megyei kórház menedzser-igazgatója a Krónikának elmondta: már nem tud meglepődni azon, hogy a 12 hónapra kiszabott büdzsé csupán tíz hónapra elegendő. „Minden évben így szokott lenni. Ilyenkor minden évben azt várjuk, hogy kapjunk még egy kevés pénzt Bukarestből” – mondta a menedzser-igazgató. Gheorghe Carp jelezte: még vannak tartalékaik, így működésüket egyelőre nem fenyegeti veszély, de nekik is szükségük van arra, hogy az szaktárca kiegészítse a büdzsét.

Korszerűsítették a sürgősséget

Korszerűsítik a gyulafehérvári megyei kórház sürgősségi osztályát, a munkálatok több mint felével már elkészültek a kivitelezők, és év végéig a teljes részleg megújul. A projekt értéke mintegy 1,3 millió lej, a munkálatot a Fehér megyei önkormányzat finanszírozza. Ion Dumitrel tanácselnök szerint a jövőbeli tervek között a sürgősségi osztály bővítése is szerepel, ebből a célból egy újabb épületszárnyat bocsátanának a mentőorvosok rendelkezésére. A gyulafehérvári sürgősségi osztályon az elmúlt évben 50 ezer pácienst kezeltek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban
2025. május 09., péntek

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson

Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson
2025. május 08., csütörtök

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére

A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon
2025. május 08., csütörtök

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya

A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya
2025. május 08., csütörtök

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen

Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen
2025. május 08., csütörtök

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia
2025. május 08., csütörtök

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal

Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal