Fotó: Bencze Melinda
Antal Árpád csütörtök késő délutáni sajtótájékoztatóján a Krónika kérdésére közölte, amennyiben a hatósági felügyeletét 60 nap után is meghosszabbítják, nem tud elindulni a júniusi polgármester-választáson.
2016. február 18., 19:242016. február 18., 19:24
2016. február 18., 19:512016. február 18., 19:51
Sepsiszentgyörgy polgármestere – akit kényszerintézkedésként hatvan napra eltiltott hivatala gyakorlásától az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) – úgy fogalmazott, ettől függetlenül az elkövetkező hetekben mindenképpen eldönti, hogy egyáltalán folytatja-e a közéleti szerepvállalást.
A DNA csütörtöki közleményét kommentálva rámutatott, abból egyértelműen kiderül, hogy szó sincs korrupciós ügyről. „Korábban senki nem kötött olyan típusú szerződést az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) Romániában, amilyet a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. Ebben szerepel egy úgynevezett minőségi hatékonysági követelmény, amely miatt szerintem elindították a vizsgálatot” – mondta Antal Árpád, aki egyben bejelentette, péntektől fizetés nélküli szabadságra megy, mert szerinte így etikus.
Bokor Tibor gondolkodási időt kért
Az RMDSZ kézdivásárhelyi választmányának szerda este kellett volna nevesítenie a szövetség polgármesterjelöltjét, Bokor Tibor jelenlegi elöljáró azonban gondolkodási időt kért a testülettől – közölte a Székely Hírmondó napilap. A politikus az Antal Árpád ellen indult bűnvádi eljárásra utalva úgy fogalmazott, „a sepsiszentgyörgyi események hatására” még nem tudja eldönteni, hogy vállalna-e egy újabb mandátumot. Bokor 2012 óta vezeti az udvarteres város önkormányzatát.
Az elöljáró sajtótájékoztatóján felidézte a DNA szentgyörgyi vizsgálatát is. A bukaresti korrupcióellenes ügyészek kevéssel reggel 7 óra előtt érkeztek meg otthonába, innen mentek a sepsiszentgyörgyi önkormányzat épületébe, ahol az intézmény több alkalmazottjának irodájában is vizsgálódtak – mondta Antal Árpád, hozzátéve: a tevékenység normális paraméterek között, teljes mértékben civilizáltan zajlott.
„Mindez az ügyvédem, valamint az én jelenlétemben történt, a lakásomnál zajló házkutatás alkalmával egy, a múlt héten egyik minisztériumban tartott konferencián kapott mappát, valamint egy családi fotókat tartalmazó adathordozót foglaltak le, mindezt a gépjárművemből” – foglalta össze az elöljáró, akinek az önkormányzati irodájából elvitték a számítógépét, valamint további iratcsomókat is magukhoz vettek. Mint mondta, az önkormányzat épületében tudomása szerint szerdán 21 óráig tartott a vizsgálódás. Bukaresti kihallgatásával kapcsolatban Antal Árpád kifejtette: ügyvédje jelenlétében zajlott, 19 órakor kezdődött és éjjel 1 óráig tartott.
Az elöljáró ugyanakkor megköszönte mindazok támogatását, akik az elmúlt másfél napban mellette álltak. „A sepsiszentgyörgyi embereknek szükségük van arra, hogy az önkormányzat tovább működjön, az élet nem állhat meg, dolgozni kell, nem szabad hátradőlni és nem szabad elbizonytalanodni” – üzente munkatársainak Antal Árpád, akikkel az elkövetkező hatvan napban nem tarthatja a kapcsolatot.
Meleg időre, de esőre is számítani lehet a következő két hétben országszerte – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 13. és 26. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A német állam anyagilag is támogatja a német anyanyelvű oktatásban részt vevő romániai tanügyi alkalmazottakat. A projektet az az alapítvány bonyolítja le, mely az erdélyi német gazdaságfejlesztési program „gazdája” is.
Őrizetbe vettek a rendőrök egy 50 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölte kutyáit, majd egy mezőn szabadult meg a tetemektől – közölte hétfőn a Szatmár megyei rendőr-főkapitányság.
Életét vesztette egy, Temesvár és Berekszó között történt közúti balesetben egy 17 éves lány hétfőre virradó éjszaka, miután az autó, amelyben utazott, felborult.
Lezárják hétfőn néhány órára az észak-erdélyi autópálya Aranyosgyére és Maroskece közötti szakaszát a térségben zajló NATO-hadgyakorlat miatt.
Durván nekirontott az RMDSZ-nek Geroge Simion, a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Szatmár megyében.
Kalotaszeg legtöbb magyarlakta településén vasárnap konfirmáltak a református fiatalok, akik a hagyományoknak megfelelően cifra népviseletbe öltöztek a jeles alkalomból.
Holtan találtak rá a mentőcsapatok a Radnai-havasok egyik hegyi ösvényéről lezuhant nőre.
A felújított Marosvásárhelyi Művészeti Főgimnáziumban és a kibővített Körtvélyfái Általános Iskolában kértek bizalmat a munka folytatásához az újabb mandátumra pályázó önkormányzati vezetők szombaton.
Románia hegyvidéki területein bárhol találkozhatunk viperákkal – hívta fel a figyelmet a Krónika megkeresésére Kovács Zoltán Róbert. A Maros megyei hegyimentő-szolgálat vezetőjével a kígyótámadás elkerüléséről, a megmart személy kezeléséről beszéltünk.
szóljon hozzá!