a kereszténységen belül a vallásosság individualizációja, vagyis a társadalmi szokáson nagymértékben túlmutató, egyéni, személyes érzéseken és tapasztalatokon alapuló vallásosság. És megjelenik az ezzel ellentétes folyamat is, a hagyományos egyházaktól, vallásosságtól eltávolodás, vagy akár az elvallástalanodás lehetősége is. Az elvallástalanodásnál több embert érint ugyanakkor a vallásosság „színesedése”, vagyis keresztény tanítások, gyakorlatok kiegészítése más vallások, hitrendszerek elemeivel, gyakorlataival.

egyik a New Age-nek nevezett nagyon tág spirituális rendszer, a másik pedig az újpogányság, amelynek szintén nagyon színes skálán mozognak a jelenségei. Eddigi kutatásaink szerint a járvány alapvetően nem változtatta meg az itt élők vallásosságát, sőt mintegy pozitív hozadékként, az egyházak jelenlétének ugrásszerű növekedése az online térben olyanok számára is elérhetővé tette a szentmiséken, istentiszteleteken való részvételt, akiknek ez korábban betegség, munkahelyi elfoglaltságok vagy egyéb okok miatt nem vagy csak nagy nehézségek árán volt lehetséges. Úgy gondolom, hogy

de az egyházak online térhódítása, még ha kényszerű is volt, pozitív változásokat is hoz.

Másrészt azonban a deszekularizáció azt is jelenti, hogy az egyház(ak) társadalmi befolyása az elmúlt három évtizedben nem csökkent, hanem nőtt: egyre tágabb társadalmi térben helyezkednek el, egyre nagyobb befolyással bírnak olyan területeken is, mint az oktatás, szociális ellátás, egészségügy, de a politikai döntéshozásra gyakorolt hatásuk sem elenyésző.

– Kutatásai arra is rávilágítottak, hogy a hit gyakorlása, az imádkozás gyakorisága tekintetében a székelyek jobban hasonlítanak a romániai lakossághoz, mint a magyarországihoz. Az Európai Értékrend Vizsgálatok legújabb eredményeinek volt erdélyi magyar almintája is, és ennek alapján ismét beigazolódott Románia, ezen belül az erdélyi magyarok kimagaslóan magas vallásossága. Mi lehet ennek az oka?

– Egy adott társadalomban élők vallásosságát erőteljesen meghatározhatják magát a társadalmat érintő hatások. És ezek a hatások némileg mások voltak Magyarországon, mint Romániában. A vallásosságra is nagy hatással levő tényezők: a modernizáció, városiasodás, az iskolázottság szintje, a hagyományos közösségek erőssége történelmi adottságként is eltérő volt a két országban.

A román társadalom szinte minden intézménye érintett volt az itt élők szociális nehézségeiben, a tőlük megvont bizalmat az emberek többnyire az egyházra ruházták, ezért olyan magas például az egyházakba vetett relatív bizalom mértéke Romániában. Az erdélyi magyarok ezen szempontok alapján a romániaiak körülményeiben osztoztak, a vallásosságuk mértéke sokkal jobban hasonlít a románokéra, mint a magyarországiakéra. Ha ehhez hozzátesszük azt, hogy az erdélyi magyarság számára az 1918 óta a kisebbségi lét legfontosabb, legstabilabb, leghősiesebben helytálló intézményét az egyházak jelentik, nem meglepő, hogy számos mutató mentén

Nagyobb arányban járnak heti rendszerességgel templomba, közülük többen imádkoznak legalább heti rendszerességgel, és nagyobb arányban hisznek Istenben.

– Akárcsak a kommunizmus évtizedeiben, úgy jelenleg is érvényes, hogy az erdélyi magyarság számára a vallási hovatartozás a legtöbb esetben önazonosságot meghatározó tényező, a vallásosság összefonódik a nemzeti identitással? Hogyan látja, valószínűsíthetően a továbbiakban is így marad, vagy pedig megváltozni látszik?

– A vallásosság nem csupán az erdélyi magyarság, hanem a románság számára is úgynevezett „nemzeti identitásmarker”. Az itt élők történelmi „öröksége” az is, hogy vannak „magyar” vallások és „román” vallások. Azokban a közösségekben, ahol a vallás egyben a nemzetiségi identitásnak is egyik legfontosabb eleme, ott általában ezek összefonódása, egymást erősítő hatása különösen jelentős. Erdélyben nyilvánvalóan mindig volt valamilyen fajta „átjárás” a vallási-nemzeti megkülönböztető-elválasztó határok között, és ez valószínűleg a vegyes házasságok, nyelvváltás révén a közeljövőben még jelentősebb lesz.

Vagyis mennyire lesz fontos az itt élők számára a „mi”-tudatot „mások” ellenében meghatározni és erősíteni. Például a román nemzeti érzéseket azáltal erősíteni, hogy a magyarságban külső ellenséget keresnek és találnak, de ez fordítva is ugyanígy működik. Visszatérve a vallásosság és nemzeti identitás kapcsolatára, a magyarság felé irányuló támadások válaszreakciói nem csupán a politikai színtéren hoznak létre válaszreakciókat, hanem előbb vagy utóbb a történelmi magyar egyházak diskurzusában is megjelennek, fokozva a vallásosság összefonódását a nemzeti identitással. „Békeidőben” azonban az egyházak elsősorban pasztorális feladatokat látnak el,

Természetesen az ortodox egyház szimbolikus tőkéje is növekszik, ha egy etnikumközi konfliktusban a románságot képviselheti. Ha azonban a nemzeti identitás fő alkotóelemei elsősorban olyan tényezők lesznek, amelyek befele irányulnak, önépítőek, a saját értékeikre összpontosítóak, és nem kifele támadók, akkor talán az egyházaknak is kevésbé kell ennek az „őrző-védő” szerepnek a frontvonalában harcolniuk.

Az erdélyi, többnyire hagyományos pasztorációs módszerekkel dolgozó történelmi egyházak természetesen nem csupán a szokásvallásosságot tudják ápolni, hanem számos közösség, lelkiségi irányzat, szerzetesi közösség stb. munkálkodik azon, hogy a krízisben lévők és/vagy elmélyülésre vágyók számára keretet, módszert, lehetőségeket kínáljon föl. A történelmi egyházak effajta „kelléktára” azonban sok esetben kevésbé ismert, elérhető, mint az alternatív, élményközpontú, gyors megoldásokat és „titkos” tudást nyújtó új irányzatok. A Hubbes László által találóan „etnopogányságnak” nevezett magyar újpogány mozgalmak – amelyek

Fontos kiemelnem azonban azt, hogy – mint ahogy az évszázadok során megfigyelhető volt – a hivatalos egyházi tanítás mellett a hívek tudatában minden ellentmondást nélkülözve számos „alternatív” hitelem harmonikusan megfér: a babonás hit a legtöbb esetben nem okoz ellentmondást a történelmi egyházakhoz tartozással, de pont úgy a lélekvándorlásban, horoszkópban való hit és egyéb kereszténységidegen tanítás sem okoz zavart az abban hívők számára a kereszténységük megélésében.

de a New Age és újpogányság hatását nem szabad leértékelni, mert sok esetben „hangosabb” a jelenlétük a hagyományos és digitális médiakínálatban egyaránt. A pasztorációban dolgozók számára fontos lehet ennek a jelenségnek a megértése, hiszen előbb vagy utóbb előtérbe kerülnek azok, akik az egyházon kívül, a „maguk módján” keresnek kapcsolatot a transzcendenssel. Ha megértés helyett elutasításban, esetleg kioktatásban lesz részük, akkor beigazolódni látszik majd, hogy helyüket nem az egyházak vonzáskörében kell keresniük.

A lelkigyakorlatok, lelki kísérés, lelki vezetés már egyáltalán nem idegen az erdélyi egyházak világában sem, kiváló egyházi és világi szakemberek tudják értő módon kísérni nemcsak a hagyományos módon vallásos személyeket, hanem azokat is, akik különböző hitrendszerekből összeválogatott vallási tudással, élménnyel rendelkeznek. És legfőképpen azokat, akiknek erre a legnagyobb szükségük van: akiknek az élete egzisztenciális, érzelmi vagy spirituális krízisben van.