Helyi oktatáspolitikai tervezetek az RMDSZ-től

Az új tanév végéig Erdély különböző régióiban kidolgozzák az oktatás helyi, rövid és középtávú cselekvési terveit – jelentette be tegnap tanévnyitáskor Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese Kolozsváron.

Gyergyai Csaba

2013. szeptember 16., 19:402013. szeptember 16., 19:40

Az új tanév végéig Erdély különböző régióiban kidolgozzák az oktatás helyi, rövid és középtávú cselekvési terveit – jelentette be tegnap tanévnyitáskor Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese Kolozsváron. Magyari szerint az RMDSZ oktatáspolitikája alakításának újabb szakasza kezdődik ezzel, amiben önálló terveket készítenek el a helyi RMDSZ szervezetek, pedagógusok, szakmai szervezetek, egyházak, ifjúsági szervezetek, valamint a szülői képviseletek bevonásával. Elmondta továbbá, az új tervezettel a helyi iskolarendszer pontos helyzetének végső leírására, illetve az azonnali és későbbi szükséges tennivalók összegzésére, a változtatások konkrét meghatározására, a helyi szereplők jogainak és hivatásának a rögzítésére vállalkoznak.

„Realista, kozmetikázatlan helyzet-meghatározásra van szükség megyéről megyére, nem szépítgetésre. Tételes, ütemezett cselekvési tervet kellenek, nem vágyálmok jó tollú emberek szövegeiből. Helyben is vállalt pontos feladatok sorára van szükség, nem pedig másoknak átpasszolt kívánságlistákra. Tudjuk, hogy esetenként nem lesz könnyű: van ahol akár fájni is fog” – mutatott rá. A főtitkárhelyettes szerint három egyszerű oka van annak, hogy ebben a munkában a helyi érintettek és hozzáértők főszerepet vállalnak. „Az egyik oka, hogy az iskolai helyzet, de gazdasági vagy demográfiai helyzet is, eltérő az egyes régiók között, például a demográfiai visszaesés általános ugyan, de helyi különbségekkel csapódik le. A másik az, hogy a helyi valóságot csak helyben lehet részletesen felismerni, a helybeliek szempontjait helyben kell egyeztetni. A harmadik ok az, hogy a cselekvési tervek nagy részét helyben kell kivitelezni” – összegezte Magyari Tivadar.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 07., szerda

Költészet Tavasza: néhány napra nemzetközi irodalmi központtá vált Szilágy megye központja

Huszonharmadik alkalommal rendezték meg Zilahon a Költészet Tavasza nemzetközi versfesztivált, amely mára nemcsak a város, hanem az egész térség egyik legfontosabb kulturális eseményévé vált.

Költészet Tavasza: néhány napra nemzetközi irodalmi központtá vált Szilágy megye központja
2025. május 07., szerda

Másfél hónappal korábban, május közepétől nyithat a Transzfogaras

A korábbi évektől eltérően idén már május közepétől járható lesz a Transzfogaras.

Másfél hónappal korábban, május közepétől nyithat a Transzfogaras
2025. május 07., szerda

Újabb autópálya-szakaszt kezdhetnek építeni Erdélyben

Újabb autópálya-szakasz építése kezdődhet meg Erdélyben: a közlekedési és infrastrukturális minisztérium kiadta az építési engedélyt a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as jelzésű autópálya 2. szakaszára, amely Feleket köti össze Alsóárpással.

Újabb autópálya-szakaszt kezdhetnek építeni Erdélyben
2025. május 07., szerda

Bővül a Brassó–Budapest légi összeköttetés, vasárnaponként is lesz járat

Bővül a Brassó–Budapest légi összeköttetés – közölte szerdán a közösségi oldalon Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke.

Bővül a Brassó–Budapest légi összeköttetés, vasárnaponként is lesz járat
2025. május 07., szerda

Teher- és személyszállító járműveket ellenőriz egy héten át a rendőrség

A május 5–11. közötti európai összehangolt közlekedésrendészeti akció keretében Romániában is elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzését végzi a rendőrség, tájékoztat a Szilágy megyei rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Teher- és személyszállító járműveket ellenőriz egy héten át a rendőrség
2025. május 07., szerda

Tüdőgyógyász a frontvonalban: sikertörténetté vált a tuberkulózis legyőzése (VIDEÓ)

Hosszú ideig a tbc volt a tüdőgyógyászok által leggyakrabban kezelt betegség, mára más légzőszervi panaszok terjedtek el. Videós sorozatunk újabb részében dr. Székely Sándor szilágysági tüdőgyógyásszal beszélgettünk.

Tüdőgyógyász a frontvonalban: sikertörténetté vált a tuberkulózis legyőzése (VIDEÓ)
2025. május 06., kedd

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából

Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából
2025. május 06., kedd

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron

Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron
2025. május 06., kedd

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja

A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja
2025. május 06., kedd

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét

A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét