Második alkalommal találkoztak a Bánság szerbiai és romániai oldalán élő magyar közösségeinek képviselői vasárnap, a szerbiai Csóka községhez tartozó Hódegyházán. A falunapok keretében tartott megbeszélésen közel húsz település képviseltette magát.
2013. augusztus 04., 18:202013. augusztus 04., 18:20
2013. augusztus 04., 18:222013. augusztus 04., 18:22
A házigazda szerepét Balázs Ferenc, Csóka község polgármestere és Nagy Emil, a hódegyházi helyi közösség elnöke látta el, míg az RMDSZ Temes megyei szervezetének képviseletében Molnár Zsolt parlamenti képviselő és Marossy Zoltán, a program ötletgazdája vett részt a találkozón, amelyen jelen volt Tanács Gábor, a magyarországi Bordány község polgármestere is.
Az RMDSZ által kezdeményezett program keretében először júniusban, a Temes megyei Buziásfürdőn találkoztak a román–szerb határ két oldalán levő bánsági magyar közösségek képviselői. A kapcsolat létrehozása után a mostani találkozó hangsúlyosan a testvértelepülés-párok kialakításáról, a közös programokról szólt. A két találkozó közötti fejleményekről Marossy Zoltán tájékoztatta a résztvevőket, majd a települések képviselői számoltak be a közösen kialakított elképzelésekről, az együttműködés tervezett lépéseiről.
Molnár Zsolt képviselő a kezdeményezés jelentőségét méltatta és felhívta a figyelmet az Európai Unió adta lehetőségekre. Rámutatott, hogy magyar összefogás révén hárompólusú kapcsolatokat is ki lehet alakítani, melyek tovább mélyítenék a magyar összetartozást és identitást a régióban. Ilyen például a Bordány–Csóka–Detta hármas testvértelepülési kapcsolat, amely több éve működik, mutatott rá a honatya.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.
A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.
Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.
Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.
Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.
Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.
szóljon hozzá!