Hamisított egyetemi oklevéllel szerzett munkahelyet egy volt sepsiszentgyörgyi önkormányzati képviselő, az ügyészség vizsgálatot indított az ügyben.
2013. augusztus 18., 16:472013. augusztus 18., 16:47
Aczél Katát 2009-ben alkalmazták a Közművek Rt.-hez jogtanácsosnak, miután a jelentkezéskor jogi végzettséget igazoló egyetemi oklevél másolatát nyújtotta be. Egy évvel később az RMDSZ listáján szerezett tanácsosi mandátumot a sepsiszentgyörgyi önkormányzati testületben.
Fejér Sándor, a sepsiszentgyörgyi Közművek Rt. igazgatója a sajtónak elmondta: Aczél Kata jelentkezéskor az egyetemi diplomája másolatát mutatta be, amikor visszatért a gyereknevelési szabadságról, kérték tőle az eredeti oklevelet, ezt azonban nem mutatta be, hanem benyújtotta felmondását. Korábban személyes okokra hivatkozva az önkormányzati mandátumáról is lemondott.
Fejér Sándor hangsúlyozta, Aczél Kata rendesen végezte munkáját, és kezdő ügyvédi évében nem képviselte a vállalatot, nem írt alá szerződéseket, így nem is okozott kárt. Rámutatott, az ügyészség hivatalból indított eljárást a volt alkalmazott ellen, miután a gazdasági rendőrség megvizsgálta a Közművekhez benyújtott dokumentumait, és megállapította, hogy az egyetemi oklevélmásolat, amely szerint 2009-ben végzett a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem jogi karán, hamis.
Marcel Romeo Antonescu ügyész, a megyei ügyészség szóvivője a Háromszék napilapnak elmondta, Aczél Kata ellen bűnvádi eljárást indítottak csalás, okirat-hamisítás és hamis okirattal való visszaélés gyanújával. Aczél Katát telefonon nem sikerült elérnünk.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
szóljon hozzá!