Fotó: Bíró Blanka
Szerény adatokat tartalmazó, földrengéskockázatot csökkentő programmal rukkolt elő a kormány, melyben mindössze 87 veszélyeztetett épület megerősítése szerepel.
2017. május 16., 07:472017. május 16., 07:47
Enyhén szólva nem esett túlzásokba a kormány, amikor kidolgozta idei, földrengéskockázatot csökkentő programjának tervét: ebben csupán 87 veszélyeztetett többemeletes lakóház megerősítése szerepel.
A fejlesztési minisztérium honlapján közzétett tervezetben az szerepel, hogy 78, még a tavalyi programban nevesített ingatlan megerősítésére kerülhet idén sor, és ehhez ebben az évben még hozzátettek kilencet.
A tervezet szerint 34 lakóépület megerősítési munkálatait finanszírozzák, és 54 ingatlan számára terveket készíttetek el. A listán szereplő legtöbb lakóház – összesen 60 – Bukarestben van, míg Erdélyből csak Kovászna és Maros megye kap állami támogatást a földrengés veszélyeztette, vagyis piros jelzéssel ellátott ingatlanok szerkezeti megerősítésére. A térségben egyébként nem ritkák a kisebb vagy mérsékeltebb erősségű földrengések.
Az éves programot a fejlesztési minisztérium a helyi és megyei önkormányzatok tanulmányokkal megalapozott javaslatai alapján, az Országos Földmozgástani Bizottság jóváhagyásával állítja össze.
Tóth Birtan Csaba alpolgármester megkeresésünkre elmondta, valószínű erre kapnak kormánytámogatást, bár még hivatalos értesítés nem érkezett. A Domb utcai tömbház az 1977-es és 1986-os földrengés során rongálódott meg, az építéskor használt gyenge vasazat és beton miatt került veszélyeztetett állapotba.
A megerősítésére több terv is készült, a legutóbbi szerint három lépésben szilárdítanák meg. Két évvel ezelőtt megerősítették a sarkakat, és hőszigetelték az épületet, de ez nem elég. A továbbiakban a homlokzatokat kellene védőfallal körbevenni, ez már 90 százalékosra emelné a biztonsági mutatókat. Végül a belső falakat kell összekötni, hogy egy nagyobb erejű földrengés esetén azok se omoljanak le.
mert a családok többségének az egy főre eső jövedelme nem haladja meg a minimálbért, ám a lakóközösség bele kell egyezzen a munkálatok folytatásába. Tavaly az önkormányzat több ízben is levélben fordult a lakóközösséghez, kérve a beleegyezést, de nem kaptak választ.
A tavalyi olaszországi tragikus események után tették közzé Románia földrengés-kockázati térképét, mely szerint
A térképet földtani intézet készítette el az elmúlt évek romániai földrengéseinek gyakorisága, erőssége, epicentrumának mélysége alapján.
A szakértők korábban arra hívták fel a figyelmet, hogy csak Bukarestben több mint száz épület összedőlhet, ha megismétlődik az 1977-es földrengés, amelynek 1578 halott és több mint 11 ezer sebesült áldozata volt, túlnyomó többségük a fővárosban.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).
Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.
A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.
Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.
A katonai tűzoltók folytatják a beavatkozást a parajdi sóbányában, ahol az utóbbi napok heves esőzései nyomán kedden vízszivárgást észleltek.
Öt ukrán állampolgárt mentettek meg a Máramaros megyei Salvamont munkatársai az elmúlt éjszakán; továbbra is keresnek viszont egy hatodik személyt – közölte csütörtökön Dan Benga, a hegyimentő-szolgálat vezetője.
szóljon hozzá!