A nemzeti összetartozás jogi keretei megvannak, de nem mondhatjuk azt, hogy ezzel befejeztük, a magyar állampolgárság könnyített megadása nem a munka vége – jelentette ki Szili Katalin Kolozsváron, a magyar napok keretében.
2013. augusztus 23., 08:362013. augusztus 23., 08:36
A Nemzet és politika – 2004–2014 perspektívájában címmel tartott, Csinta Samu, az Erdélyi Napló főszerkesztője által moderált beszélgetésen a magyar Országgyűlés nemzetiösszetartozás-bizottsága autonómia albizottságának elnöke elsősorban a jövő évi magyarországi választások kapcsán fejtette ki véleményét. Rámutatott, jó lenne, ha határon túli választási etikai kódexet fogadnának el a magyar pártok, ugyanis szerinte ezzel csökkenteni lehetne a határon túli magyarság megosztottságát, a többségi társadalommal szembeni kiszolgáltatottságát.
Szili Katalin ugyanakkor felhívta a kolozsvári közönség figyelmét arra, hogy a választások közeledtével számolni kell azzal, hogy valamennyi magyarországi politikai párt meg fog jelenni Erdélyben a maga javaslataival. Horváth Anna kolozsvári alpolgármester kérdésére, hogy milyen következményei lehetnek a magyar–magyar kapcsolatokra annak, ha a külhoni voksok döntik el a választást, Szili Katalin leszögezte: vállalni kell ennek az ódiumát. Hozzáfűzte, a Magyarországon kialakult politikai „gyűlöletstruktúrát\" fel lehetett volna oldani, ha az ország áttért volna a kétkamarás parlamenti rendszerre, és a felsőházban a civilek kaptak volna helyett.
A külhoni magyar állampolgárok választójoga kapcsán Szili Katalin megismételte a tavaly ősszel Kolozsváron elmondottakat, miszerint, ha rajta múlott volna, a határon túli magyaroknak biztosított választójog szélesebb körű lenne. Szili elképzelése nemcsak azt tenné lehetővé, hogy a határon túli magyar állampolgárok a magyarországi pártokra szavazzanak, hanem azt is, hogy ők maguk is bekerüljenek az Országgyűlésbe, ehhez pedig román mintára külhoni szavazókörzeteket kellene kialakítani. Hangsúlyozta, ez jobb megoldás lett volna a jelenleginél. „Nem félnék attól, ha 3-4-5-6 határon túli képviselő bekerülne a parlamentbe\" – jelentette ki Szili Katalin.
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
szóljon hozzá!