A nagy igényre való tekintettel heti rendszerességgel, hétfőnként 10 és 16 óra között tartanak konzuli napot az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), illetve az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nagyváradi irodájában, ahol Magyarország kolozsvári főkonzulátusának munkatársai segítik majd a honosítási és útlevélkérelmek intézését, illetve a határon túli parlamenti választásokra való regisztrációt – közölte tegnap Nagy József Barna, az EMNT partiumi régióelnöke.
2013. szeptember 18., 17:042013. szeptember 18., 17:04
Amint azt lapunknak jelezte, az elmúlt időszakban nem csak a választási regisztrációval kapcsolatban érdeklődtek sokan, de az elmúlt félévhez képest a magyar állampolgárságot igénylők száma is gyarapodott. „Elképzelhető, hogy az új kérelmezők szeretnének részt venni a magyarországi választásokon, de az is lehet, hogy sokakban csak mostanra érett meg a szándék, miután látták, hogy a honosítás egyszerűen zajlik” – magyarázta a megnövekedett érdeklődést az illetékes. Mint hangsúlyozta: a konzuli napokon nemcsak eligazítás zajlik, hanem a kérelmeket iktatják is, így az igénylőknek nem kell külföldre utazniuk, vagy postán elküldeniük a regisztrációs formanyomtatvány. Emellett továbbra is segítenek a magyar, illetve a pedagógus- és a diákigazolványok megszerzésében, noha ilyen iratokat az utóbbi időben egyre kevesebben igényelnek. „A lakosok többsége valószínüleg már rendelkezik ilyen igazolvánnyal. Fontos tudni, hogy ezek az állampolgársággal nem függnek össze, de csak az igényelheti, akinek nincs állandó magyarországi lakcíme” – magyarázta Nagy József Barna.
A régióelnök azt is elmondta, hogy a közeljövőben megyei irodáikban is növelik a konzuli napok számát, október 5-étől pedig már Élesden is tudnak segíteni az ügyintézésben. A néppárt nemrég alakult élesdi szervezetének vezetője, Kálmán Gabriella pozitív fogadtatásról számolt be, eddigi tapasztalata szerint a vártnál több szimpatizánsuk van. Szerinte az iroda megnyitása fontos az élesdiek számára, ő pedig a jövőben igyekszik minden téren érdekképviselet biztosítani a helyieknek, továbbá gazdasági és kulturális programokkal egészítené ki a mintegy 1200 fős magyarságot számláló város kisebbségi rendezvényeit.
Huszonharmadik alkalommal rendezték meg Zilahon a Költészet Tavasza nemzetközi versfesztivált, amely mára nemcsak a város, hanem az egész térség egyik legfontosabb kulturális eseményévé vált.
A korábbi évektől eltérően idén már május közepétől járható lesz a Transzfogaras.
Újabb autópálya-szakasz építése kezdődhet meg Erdélyben: a közlekedési és infrastrukturális minisztérium kiadta az építési engedélyt a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as jelzésű autópálya 2. szakaszára, amely Feleket köti össze Alsóárpással.
Bővül a Brassó–Budapest légi összeköttetés – közölte szerdán a közösségi oldalon Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke.
A május 5–11. közötti európai összehangolt közlekedésrendészeti akció keretében Romániában is elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzését végzi a rendőrség, tájékoztat a Szilágy megyei rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Hosszú ideig a tbc volt a tüdőgyógyászok által leggyakrabban kezelt betegség, mára más légzőszervi panaszok terjedtek el. Videós sorozatunk újabb részében dr. Székely Sándor szilágysági tüdőgyógyásszal beszélgettünk.
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
szóljon hozzá!