Fotó: Erdély Bálint Előd
Elfogadták Böjte Csaba jelölését a Nobel-békedíjra – ezt maga a ferences rendi szerzetes erősítette meg egy televíziós nyilatkozatban. Mint mondta, a bizottság telefonon értesítette arról, hogy elfogadták jelölését, így valóban esélyes a rangos elismerésre.
2022. április 01., 07:462022. április 01., 07:46
„Engem nagyon meglepett, mert igazából úgy volt, hogy valamikor hónapokkal ezelőtt Kásler miniszter úr jelölt, és ugye most,
– nyilatkozta Böjte Csaba a TV2-nek. Úgy fogalmazott: „köpni-nyelni nem tudtam, amikor telefonon közölték velem a megtisztelő hírt”.
Amint arról beszámoltunk, Böjte Csaba ferences szerzetest Kásler Miklós, a budapesti Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője terjesztette fel a Nobel-békedíjra. A jelölő szerint a dévai ferences szerzetes az elmúlt évtizedekben egy, az ideológiákon és a politikai érdekeken is túlmutató gyermekmentő programot hozott létre. A miniszter a jelölést bejelentő Facebook-bejegyzésében felidézte, hogy Böjte Csaba testvér a vasfüggöny leomlásakor kezdte papi szolgálatát.
Fotó: Veres Nándor
– méltatta a szerzetest Kásler Miklós. A miniszter hozzátette, Csaba testvér filozófiája az, hogy olyan keresztény alapvetéseket vezessen be az ott élő gyermekek felkarolásánál, amely túlmutat a kulturális különbségeken és a történelmi ellentéteken.
„Munkájának gyümölcse nem csak ideológiai síkon, hanem számszerűsítve is tetten érhető. Böjte Csaba gyermekmentő missziójával egy olyan új személetet hozott el ebbe a térségbe, amely a békés egymás mellett élésre sarkallja az ott élőket. A megmentett emberéletek mérhető eredményeként pedig azt gondolom, a több évtizedes munkájának gyümölcseként, megérdemelné az idei Nobel-békedíjat!” – közölte az emberi erőforrások minisztere.
Fotó: Rédai Attila
A Nobel-békedíjra egyébként kiválasztott személyek szűk köre teheti meg a jelöléseket. Ebbe a körbe korábbi díjazottak, államfők, kormányok tagjai (miniszterek), a nemzetgyűlések és kongresszusok tagjai, egyetemi tanárok, nemzetközi bírók és különleges tanácsadók tartoznak.
A Nobel-békedíj odaítélése szigorú forgatókönyv szerint zajlik. A hivatalos honlap szerint a jelöléseket legkésőbb az adott év január 31-éig fogadják, az utána beérkezett jelöléseket már csak a következő esztendőben veszik figyelembe.
A dévai ferences szerzetest egyébként sokan szeretnék a Nobel-békedíjazottak körében látni, korábban egy Facebook-csoport is alakult ezzel a céllal.
Nobel-békedíjra terjesztette fel Böjte Csaba ferences szerzetest Kásler Miklós, a budapesti Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).
Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.
A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.
Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.
1 hozzászólás