Elfogadták a civil zászlóvédőket

Újra halasztott a brassói táblabíróság a sepsiszentgyörgyi városzászló ügyében, a következő tárgyalásra október 8-án kerül sor. A bíróság kedden elfogadta, hogy civilek is belépjenek a perbe.

Bíró Blanka

2013. szeptember 10., 18:122013. szeptember 10., 18:12

Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester felhívta a figyelmet, hogy a csatlakozó polgárok a következő időszakban bírósági idézéseket kapnak, de mint mondta, nincs okuk az aggodalomra, nem kell megjelenniük, hiszen nem tanúként hívják be őket. Antal Árpád elmondta, a brassói táblabíróság vagy visszautasítja a prefektúra fellebbezését, vagy elfogadja azt, de nem érvénytelenítheti a városzászlóról elfogadott tanácsi határozatot, csak visszaküldheti azt alapfokra.

Az elöljáró emlékeztetett, hogy Codrin Munteanu volt Kovászna megyei prefektus tavaly, három évvel az elfogadása után támadta meg a bíróságon a határozatot. A sepsiszentgyörgyi bíróság arra hivatkozva utasította el a keresetet, hogy az okiratot annak elfogadása után legtöbb 12 hónappal lehetett volna bíróság elé vinni. A táblabíróság vagy visszautasítja az elkésett prefektusi kifogást vagy visszautalja az ügyet alapfokra, hogy érdemben is tárgyaljanak a zászlóról, magyarázta Antal Árpád. Rámutatott, a szintén Codrin Munteanu által kifogásolt megyezászló tárgyalása másként zajlott, már a sepsiszentgyörgyi bíróság érdemben tárgyalta az ügyet, nem vette figyelembe, hogy a prefektúra elkésett a keresettel, viszont visszautasította azt, a lobogót végül a táblabíróság érvénytelenítette.

Mint arról beszámoltunk, több mint 2200 sepsiszentgyörgyi írta alá, hogy belép a városzászló ellen indított perbe. Ha az ügy visszakerül alapfokra, ott is beszállnak. A civilekre azért van szükség, hogy amennyiben a bíróság érvényteleníti a határozatot, a magánszemélyek a Strasbourgi Emberjogi Bíróság elé vihetik az ügyet. Antal Árpád hangsúlyozta, a több mint kétezer aláíró a szavazati joggal rendelkező sepsiszentgyörgyiek 5 százaléka, a törvény szerint ennyien már helyi népszavazást is kezdeményezhetnek az ügyben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 07., szerda

Költészet Tavasza: néhány napra nemzetközi irodalmi központtá vált Szilágy megye központja

Huszonharmadik alkalommal rendezték meg Zilahon a Költészet Tavasza nemzetközi versfesztivált, amely mára nemcsak a város, hanem az egész térség egyik legfontosabb kulturális eseményévé vált.

Költészet Tavasza: néhány napra nemzetközi irodalmi központtá vált Szilágy megye központja
2025. május 07., szerda

Másfél hónappal korábban, május közepétől nyithat a Transzfogaras

A korábbi évektől eltérően idén már május közepétől járható lesz a Transzfogaras.

Másfél hónappal korábban, május közepétől nyithat a Transzfogaras
2025. május 07., szerda

Újabb autópálya-szakaszt kezdhetnek építeni Erdélyben

Újabb autópálya-szakasz építése kezdődhet meg Erdélyben: a közlekedési és infrastrukturális minisztérium kiadta az építési engedélyt a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as jelzésű autópálya 2. szakaszára, amely Feleket köti össze Alsóárpással.

Újabb autópálya-szakaszt kezdhetnek építeni Erdélyben
2025. május 07., szerda

Bővül a Brassó–Budapest légi összeköttetés, vasárnaponként is lesz járat

Bővül a Brassó–Budapest légi összeköttetés – közölte szerdán a közösségi oldalon Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke.

Bővül a Brassó–Budapest légi összeköttetés, vasárnaponként is lesz járat
2025. május 07., szerda

Teher- és személyszállító járműveket ellenőriz egy héten át a rendőrség

A május 5–11. közötti európai összehangolt közlekedésrendészeti akció keretében Romániában is elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzését végzi a rendőrség, tájékoztat a Szilágy megyei rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Teher- és személyszállító járműveket ellenőriz egy héten át a rendőrség
2025. május 07., szerda

Tüdőgyógyász a frontvonalban: sikertörténetté vált a tuberkulózis legyőzése (VIDEÓ)

Hosszú ideig a tbc volt a tüdőgyógyászok által leggyakrabban kezelt betegség, mára más légzőszervi panaszok terjedtek el. Videós sorozatunk újabb részében dr. Székely Sándor szilágysági tüdőgyógyásszal beszélgettünk.

Tüdőgyógyász a frontvonalban: sikertörténetté vált a tuberkulózis legyőzése (VIDEÓ)
2025. május 06., kedd

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából

Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából
2025. május 06., kedd

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron

Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron
2025. május 06., kedd

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja

A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja
2025. május 06., kedd

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét

A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét