Biharban és Fehérben felmondták a liberálisok a demokratákkal kötött egyezményt
Két megyében, Biharban és Fehérben is felmondta a Demokrata Párttal (PD) kötött helyi megállapodást a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szervezete. Az együttműködést a hivatalos bejelentések szerint azért mondták fel, mert a demokraták nem tartották be a megegyezésben foglaltakat.
Cornel Popa parlamenti képviselő, a bihari liberálisok elnöke tegnap Nagyváradon közölte, a párt megyei állandó bizottságának 19 tagja rendkívüli ülésén egyhangúlag az egyezmény felbontása mellett szavazott. „A helyi megállapodást csupán mi tartottuk be, a PD folyamatosan megszegte” – jelentette ki Popa. A liberális politikus többek között azt rótta fel a PD-nek, hogy az RMDSZ jelöltjét támogatta a megyei tanács elnöki tisztségéért zajló küzdelemben, hogy aztán egy demokrata és egy szociáldemokrata politikussal töltse be a két alelnöki tisztséget. Utóbbi ráadásul át is igazolt a PD-be. Felrótták, hogy miután a PD megyei elnöke, Petru Filip nyerte meg a nagyváradi polgármester-választást, az alpolgármesteri tisztségeket egy demokrata és egy RMDSZ-es politikus kapta meg. Popa szerint hasonlóan jártak el a megye mindazon településein, ahol demokrata polgármester volt, és többségük volt a helyi képviselőtestületben: mindenütt a szociáldemokrata és az RMDSZ-es jelöltet támogatták az alpolgármesteri cím megszerzésében.
Cornel Popa hevesen bírálta Petru Filipet is, mondván: amíg a 2004-es választási kampányban a PD „becsületes” tagjai a liberálisokkal együtt a megyében dolgoztak, a bihari demokraták elnöke a PSD és az RMDSZ képviselőivel egy nagyváradi mágnás házában megegyezett a megye vezető funkcióinak elosztásáról. Popa kifogásolta, hogy az önkormányzat saját újságot ad ki, illetve hogy bizonyos közbeszerzési pályázatokat a PD tagjainak cégei kapnak meg, akikkel a polgármester üzleti partner. Közölte, a bihari liberálisok önálló polgármesterjelöltet állítanak, aki „nem a saját, hanem a város érdekeivel törődik”. „Csak akkor vizsgálnánk felül a döntésünket: ha a PD megyei szervezete konkrét tettekkel bizonyítaná, hogy be kívánja tartani a megállapodást” – szögezte le Popa. Eközben a PD megyei szervezete tegnap szintén rendkívüli ülésre hívta össze az állandó bizottság tagjait, ahol megtárgyalták a további teendőket. Mircea Bradu megyei alelnök a Krónikának elmondta, meglepetésként érte őket a liberálisok döntése. „A sajtóból értesültünk az ügyről. A PNL nem jelezte, hogy bármilyen gond lenne, mi úgy értékeltük, hogy a megállapodás működik” – mondta, bírálva Popát, amiért a nyilvánosság elé tárta a belső nézeteltéréseket. Mint mondta, a megállapodás értelmében a feleknek először le kell ülniük megbeszélni a vitás kérdéseket, és ha az egyeztetések nem vezetnek eredményre, a koalíció országos vezetéséhez fordulnak. Bradu Popa vádjairól elmondta, a megyei tanács elnökének (Kiss Sándornak) személyéről titkos szavazáson döntöttek. „Az RMDSZ-szel hagyományosan jó a viszonyunk, és különösen Nagyváradon nem tehetjük meg, hogy nem működünk együtt a koalíciót alkotó pártokkal” – fejtette ki. Petru Filip eközben közölte: fontolgatja, hogy rágalmazás miatt bepereli Cornel Popát.
„Nem örülünk annak, hogy az együttműködésben zavarok támadtak, mivel ennek az egész koalíciós működés látja kárát” – kommentálta lapunknak a helyzetet Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei ügyvezető elnöke.
A biharihoz hasonló a helyzet Fehér megyében is, ahol a liberális pártszervezet elnöke, Teodor Atanasiu úgy értékelte: a PD megyei vezetői már nincsenek benne a D. A. Szövetségben, mivel megszegték vállalásaikat azzal, hogy befogadták a pártba Silviu Ponorant, a liberálisok által kizárt zalatnai polgármestert. „Korábban megállapodtunk a PD-vel, hogy akkor sem fogadnak be PNL-tagokat, ha azok egy ideje függetlenek voltak. A demokraták már nem részei a szövetségnek, és így is viselkedünk velük” – szögezte le a védelmi miniszter. Emil Boc, a PD országos elnöke közölte, a zalatnai polgámester ügyéről „szükség esetén” a D. A. vezetése is tárgyal.
Átigazoló PSD-sek Bihar megyében
Theodor Maghiar Bihar megyei tanácsos tegnap bejelentette, kilép a Szociáldemokrata Pártból (PSD), és beiratkozik a Konzervatív Pártba. Lépését azzal indokolta, hogy semmilyen kapcsolata sincs a bihari PSD vezetésével. Közölte, a Konzervatív Párt mellett az alakulat elnökével, Dan Voiculescuval, valamint a párt Bihar megyei képviselőjével, Eduard Hellviggel folytatott tárgyalások nyomán döntött, vezető pozíciót nem igényelt. A hetvenéves Maghiar 1990 és 2004 között a Nagyváradi Egyetem rektoraként tevékenykedett, a PSD-nek a párt megalakulása óta tagja, szenátor is volt. Kilépésével a PSD-nek csupán öt képviselője maradt a Bihar megyei közgyűlésben, mivel egy nappal korábban a testület alelnöke, Gavrilã Ghilea is kilépett a pártból, és beiratkozott a PD-be. Tettét a pártban tapasztalható feszültséggel, a csapatmunka ellehetetlenülésével indokolta.
szóljon hozzá!