2012. május 04., 08:402012. május 04., 08:40
A chicagói Rush Egyetemi Kórház kutatói több száz, 82 éves átlagéletkorú önkéntes bevonásával végeztek kísérletet. A résztvevők egy olyan készüléket viseltek, mely rögzítette a napi tevékenységüket, emellett felmérték azt is, hogy szellemileg milyen állapotban vannak. Három évvel később aztán megvizsgálták ugyanezeket az embereket, és kiderült, hogy azok az idősek, akik aktívan végeztek házimunkát, kétszer kisebb valószínűséggel épültek le szellemileg, mint azok, akik kevésbé voltak aktívak.
Dr. Aron Buchman, a kutatás vezetője a brit lapnak nyilatkozva felhívta a figyelmet arra, hogy a fenti eredmények tükrében érdemes az időseket arra ösztönözni, folytassanak aktív életmódot, végezzenek fizikai munkát, így például háztartási feladatokat, és lehetőleg rendszeres testmozgást is. A szakember emellett kiemelte, hogy a dohányzás mellőzése és az egészséges testsúly megtartása is fontos szerepet játszik abban, hogy az idős emberek minél tovább maradjanak szellemileg frissek.
Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.
Görögország is intézkedéseket tervez foganatosítani, hogy megvédje a gyermekeket a közösségi médiától való függőségtől. Az EU-ban azt fontolgatják, hogy a szabályozásokat unió-szerte kiterjesztik.
Szent Dömötör-napi behajtási hagyományokat elevenítik fel a Hortobágyon, a hétvégén. A rendezvény keretében az érdeklődők a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatóság leglátványosabb eseményét a daruvonulást is megtekinthetik szervezett túrák keretében.
A marokkói Fez városában járt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának három küldöttje. Lengyelné Püsök Saroltával az észak-afrikai országban látottakról és tapasztaltakról beszélgettünk.
Szeretnéd, ha betörnének az otthonodba? Segítünk! Íme, tíz tipp, miként érheted el, hogy éppen a te ingatlanodra essen a választás – foglalja össze humorosan a magyar rendőrség honlapja, a Police.hu sok ember figyelmetlenségét és nemtörődömségét.
Egy erdei kamera rögzítette a nappal ritkán látható hiúzok szép példányát Suceava megyében. Az európai hiúzállomány legtöbb példánya ma Románia területén él.
Országos kampány keretében népszerűsítik Magyarországon a dinnyefogyasztást. Szakemberek szerint az egyre gyakoribb nyári kánikulai napok idején a görögdinnye a legjobb gyümölcs az elvesztett folyadék mellett az ásványi anyagok pótlására is.
Új kutatást végeztek Dániában, az eredmények szerint a szabadidős képernyőhasználat heti mindössze 3 órára való, drasztikus csökkentése jelentős mértékben javítja a gyermekek közérzetét, mentális egészségét, szociális képességeit.
A Civitas Alapítvány által működtetett Helyénvaló helyi bolt öt éve színesíti térségünk közösségének mindennapjait, hiszen a munkásságuknak köszönhetően rövid ellátási láncokból érkező, egészséges és minőségi alapanyag kerülhetnek családjaink asztalára.
Magas vérnyomást, ízületi fájdalmakat, asztmás betegeknél nehéz légzést, depresszióban szenvedőknél pedig visszaesést okozhat a gyors időjárás-változás. A Krónika által megkérdezett háziorvos szerint kiegészítő kezeléssel a tünetek megszűnnek.