A tömbmagyar és a szórványvidékekről érkező diákok is jól teljesítettek a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos szakaszán Nagyenyeden a hétvégén – mondta el a Krónikának Zsemlyei Borbála egyetemi oktató, a zsűri elnöke.
Gyerkó László, a Versenytanács igazgatótanácsának tagja szerint a testületet is meglepte, hogy a Román Nemzeti Bank nem hagyta jóvá az OTP romániai leánybankjának újabb akvizícióját, amely révén a Banca Românească többségi részvénycsomagját szerette volna megvásárolni.
A megváltozott tanterv újfent indokolttá tette, hogy külön tantárgyversenyt tartsanak román nyelv és irodalomból a más anyanyelvű diákok számára. Ezáltal egyenlő esélyeket biztosítanak a magyar gyerekeknek is, hogy bizonyíthassák románnyelv-tudásukat.
Egyenlő esélyekkel indulhatnak immár az angol tantárgyversenyen a magyar diákok, miután az oktatási minisztérium betartotta ígéretét. A pedagógusok azonban még mindig aggódnak.
Megoldottnak tekinti a kisebbségi oktatásért felelős államtitkár az angol tantárgyverseny ügyét, a szakminiszter ugyanis ígéretet tett arra, hogy módosítják a kisebbségi diákokat diszkrimináló előírást.
Nem hajlandó módosítani az angol tantárgyversenyre vonatkozó szabályzatnak a magyar diákokat diszkrimináló előírásain az oktatási minisztérium. A Kovászna megyei főtanfelügyelő szerint az ügy holtpontra jutott, de a Miért tovább lobbizna a megoldásért.
A diszkriminációellenes tanács elnöke szerint az angol tantárgyverseny megyei szakaszának időpontjáig sikerül orvosolni a magyar diákokat hátrányos helyzetbe hozó problémát. Eközben a Minta az angol nyelvű megmérettetések bojkottjára szólít.
Az angol nyelvű tantárgyversenyek bojkottjára kéri az illetékeseket a Minta azok után, hogy a Krónika feltárta: labdába se rúghatnak a magyar anyanyelvű diákok román társaik mellett a megmérettetésen egy új szabályozás miatt.
Labdába se rúghatnak a magyar anyanyelvű diákok román társaik mellett az angol tantárgyversenyen egy új szabályozás miatt. Az oktatási minisztérium kisebbségügyi államtitkársága nem sokat tehet, a diszkriminációellenes tanács azonban eljárást indít.
Figyelmesen követi a bankpiaci mozgásokat a Versenytanács, többek között a ROBOR hirtelen emelkedését is monitorozzák.
Balesetet szenvedett szombaton a Kolozs megyében zajló Erdélyi Rali (Transilvania Rally) egyik versenyzőpárosa.
Rangos díjakat osztottak ki a 18. alkalommal megszervezett Erdélyi Szőlőhegyek Borversenyén, amelyet a hétvégén tartottak a marosvásárhelyi Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen.