A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA kizárta annak lehetőségét, hogy transznemű versenyzők induljanak női szakágakban.
A motorsportok sok szempontból gyerekcipőben járnak még Romániában – például a szomszédos Magyarországhoz képest – de egyre többen érdeklődnek akár néző, akár versenyzőként valamelyik válfaja, alfaja iránt.
Hétvégén rendezték a VI. Gyermekgyógyító Mol Lovas Kupa elnevezésű eseménysorozatot a Fehér megyei Lőrinczrévén.
Keresik azt az erdélyi magyar dalt, amely hitelesen tud az erdélyi ifjúság hangján szólni, és amely megfogalmazza az erdélyi »otthon lenni« érzést.
A Magyar Sakkszövetség (MSSZ) tiltakozik Rapport Richárd „zászlóváltása” ellen és mindent megtesz, hogy a világranglistán ötödik nagymester a jövőben is magyar színekben versenyezzen – mondta az MTI-nek Szabó László, az MSSZ elnöke.
Jóváhagyta a kormány csütörtöki ülésén az országos tantárgyversenyek díjazottjainak járó pénzjutalom összegének emeléséről szóló sürgősségi rendeletet – jelentette be a kabinet ülését követően az oktatási miniszter.
Első ízben versenyeztet dokumentumfilmeket a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF), a szemle 21. kiadását június 17. és 26. között tartják.
A képernyők bűvöletével, az ülő életmóddal segít megküzdeni a Napsugár-öttusabajnokság idei kiadása. A gyerekirodalmi lap baráti megmérettetésének döntőjét hétvégén tartják a kincses városban.
Egyelőre csak egy cél elérését, de nem a végállomást jelentené a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka karrierjében, ha sikerülne megszereznie a 100. érmét nagy nemzetközi versenyen.
Az árspekuláció megfékezését célzó jogszabályjavaslaton dolgoznak a bukaresti illetékesek. Gyerkó László, a Versenytanács tagja a Krónika megkeresésére úgy nyilatkozott, középutat szorgalmaznak.
Kétéves kényszerszünet után újra megszervezték a hét végén az évtizedes hagyománnyal rendelkező Aranyos-menti borversenyt Aranyosegerbegyen, szombaton csaknem ötven borminta közül hirdettek győztest.
Idén tizennegyedik alkalommal szervezi meg a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézete a Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenyét.
A Versenytanács figyelemmel kíséri az üzemanyagpiacot, és kivizsgálja azokat a helyzeteket, amikor az árak indokolatlanul, meredeken emelkednek – olvasható a hatóság csütörtöki közleményében.
A mémet mint kreatív kommunikációs formát helyezi előtérbe a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem humántudományi tanszékének a középiskolásokat célzó versenye.
A háború és béke témaköre is bekerült a Nemzeti VERSeny felhívásába a Kelet-Európában kialakult háborús konfliktus, az Ukrajnában zajló események hatására – közölték a szervezők az MTI-vel.
Üzemanyagárstop meghirdetését fontolgatja a bukaresti kormány, amennyiben még jobban meglódulna a benzin és a gázolaj ára. Gyerkó László, a Versenytanács tagja azt mondja, a legjobb az lenne, ha az üzemanyagokra kivetett adókat, illetékeket csökkentenék.
A vény nélkül kapható gyógyszerek és az áruházakban és interneten is hozzáférhető étrend-kiegészítők romániai forgalmazását szabályozná a Versenytanács.
Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter csütörtökön bejelentette, hogy aláírta a rendeletet, amely két év szünet után ismét lehetővé teszi a tantárgyversenyek és iskolai versenyek megszervezését Romániában.