Fotó: Facebook/Deea Turzai
A motorsportok sok szempontból gyerekcipőben járnak még Romániában – például a szomszédos Magyarországhoz képest – de egyre többen érdeklődnek akár néző, akár versenyzőként valamelyik válfaja, alfaja iránt. Egyre több a versenyző, és köztük egyre több a nő is, annak ellenére, hogy az autók, motorkerékpárok világát a többség még mindig „férfiasnak” titulálja. A 24 éves Turzai Deea, aki édesapja navigátoraként versenyez, igazi „vagány csajként” bizonyítja, hogy helye van ebben a világban.
2022. június 19., 10:402022. június 19., 10:40
A húszas évei közepén járó Turza Deea egyike azon kevés erdélyi magyar nőknek, akiknek hobbija, szenvedélye a motorsport. A marosvásárhelyi lány, aki „civilben” műkörömépítőként dolgozik, gyerekként csöppent a rali világába édesapja által, és annyira megszerette, hogy ma már neki is az élete fontos, szerves része. Idéntől nem csak kísérőként, nézőként jár a versenyekre, hanem ő is az autóban ül.
Turzai Deea elmondta, nem is tudja pontosan, hogy édesapja mikor kezdett versenyezni. Amióta az „eszét tudja”, így emlékszik rá. Amikor ő kicsi volt, édesapja, Turza Dániel – aki egyébként autószerelő – ralikrosszozott. A férfi több műfajban is kipróbálta magát, így a terepraliban (off road), a szuper raliban is, míg végül lánya is csatlakozott hozzá.
Turzai Deea kiemelte, hogy bár gyerekkora óta otthonosan mozog a motorsportok világában, navigátorként még zöldfülűnek érzi magát, hiszen ez egy komplex feladat. A fejlődés érdekében YouTube-on néz más navigátorokat, technikákat, taktikát igyekszik ellesni, megtanulni.
A szerelésben nem szerzett túl nagy jártasságot édesapja mellett, de azért sok mindenhez „konyít” egy kicsit. Felidézte: édesapja sosem erőltette, hogy vezessen, sőt azt is korán leszögezték, hogy türelme sincs, hogy tanítgassa.
Amikor Deea megszerezte a jogosítványát, az is hamar kiderült, hogy édesapjának nem is tetszik a lánya vezetési stílusa, de „szerencsére” ez nem lényeges, így is alkothatnak jó pilóta-navigátor párost. Egyébként Deea nem is szeretne pilóta lenni, szerinte a mostani felállás tökéletes, egyre jobban összecsiszolódnak, egyre eredményesebbek lesznek.
Azt sem tartják kizártnak, hogy ha a jövőben a rali- és a szuperrali-versenyek nem fognak időben egybeesni, akkor mindkettőn részt vegyenek. A páros egy Honda CRX-szel versenyez, melyet Turza Dániel szerelget, javítgat, tökéletesítget versenyről versenyre, amire gyakran szükség van, hiszen olyanra is volt már példa, hogy a motor feladta a túlhajtás miatt.
Fotó: Facebook/Deea Turzai
Turzai Deea elmondta, hogy családja többi tagja, azaz a párja és az édesanyja is nagyon támogatják, sosem akarták lebeszélni a versenyzésről, bár az édesanyja megjegyezte, hogy eddig csak az édesapját féltette, most már mindkettőjüket. Azt is elmondta, hogy a versenyeken kevés női résztvevővel találkozik:
Ennek ellenére vagy éppen emiatt, Turzai Deeának nagyon kellemes tapasztalatai vannak, férfi kollégái nagyon befogadóak, figyelmesek, segítőkészek. „Szerintem élvezik, szeretik, hogy egy lány egy ilyen sportban vesz részt, azt, hogy tudnak segíteni” – részletezte.
A versenyeken románok, magyarok, de akár bolgárok is részt vesznek, tapasztalatai szerint eltűnnek a nyelvi, nemzetiségi ellentétek és a konfliktusok, a pályán mindenki ralis, akik amikor kell, segítik egymást.
Turzai Deea elmondta, hogy bár annak is megvolt a varázsa, amíg a pálya szélén állva édesapjának szurkolt, amióta ő is versenyez, úgy érzi, hogy egyre inkább függővé válik, a megmérettetéseken tapasztalt adrenalinlöket, a hajrá, az, amikor ott ül az autóban, egyre inkább beszippantják.
„Hobbi és szenvedély is ez egyszerre” – fejtette ki Turzai Deea, hozzátéve, jelenleg úgy érzi, hogy az apa-lánya kombináció tökéletes, és más mellett nem szeretne versenyezni. De sosem lehet tudni, később hogyan fog erről gondolkodni – tette hozzá.
Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.
Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr
Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.
A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.
Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.
Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.
A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.
szóljon hozzá!