Hiába várt két évet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) vezetősége, nem sikerült engedélyt szerezniük, hogy kihelyezzék Kossuth Lajos mellszobrát a felsőoktatási intézmény marosvásárhelyi karának épülete elé.
A marosvásárhelyi iskolaügy miatt szerdán berendelték a Külgazdasági és Külügyminisztériumba (KKM) Románia magyarországi nagykövetét.
A magyar kormány változatlanul kiáll a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium diákjai, tanárai, szülői közössége, s a „meghurcoltak” mellett – közölte szerdán az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-vel.
Tőkés László szerint a magyar nyelvű felekezeti oktatással és a magyar történelmi egyházakkal szembeni kisebbségellenes román tilalmi politika folytatását példázza a marosvásárhelyi római katolikus iskola botrányos esete.
A Fidesz a leghatározottabban tiltakozik a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum működésének ellehetetlenítése ellen és felszólítja a román kormányt és az azt alkotó pártokat, hogy haladéktalanul tegyék lehetővé az iskola működését, és vessenek véget az erdélyi magyarság elleni támadá
Negyvenhat termékcsoportban ötvennégy cég hatvannégy terméke, szolgáltatása – köztük a Vásárhelyi Forgatag – kapta meg az idén a Magyar Termék Nagydíj (MTND) pályázat elismeréseit.
A romániai magyar közoktatás ellen szól a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum működésének megakadályozása a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) szerint. Tüntetésre hív Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és az evangélikus egyház is.
Az RMDSZ, az EMNP és az MPP is közleményben kérte hétfőn szimpatizánsait, hogy vegyenek részt azon a szerda délutáni marosvásárhelyi tiltakozó megmozduláson, amelyet a megszűnés határára juttatott Római Katolikus Gimnázium védelmében szerveznek.
A marosvásárhelyi katolikus iskoláért tartandó szerdai tüntetésen való részvételre szólít hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Néppárt, ugyanakkor a jelenlegi helyzetért felelős személyek menesztését kéri.
A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium melletti kiállásra szólít szombaton közzétett felhívásában Jakubinyi György érsek, az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány elnöke. Szerdán 18 órától a Maros megyei prefektúra előtt tüntetnek az iskola helyzetének megoldásáért.
Marosvásárhely legrangosabb román iskolájának, az Unirea Főgimnáziumnak a működését is fenyegeti a Római Katolikus Gimnázium küszöbön álló megszüntetése. Egy szerződés értelmében addig használhatja az egyház épületét, amíg működik a katolikus iskola.
A megszűnés küszöbére jutott a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium azt követően, hogy a bíróság jogerősen is felfüggesztette azt a 2015-ben hozott tanfelügyelőségi határozatot, amely az iskolába sorolta az Unirea főgimnázium magyar osztályait.
A forgalmi rendet megreformáló tervet készül benyújtani Sepsiszentgyörgy a kifejezetten a központi régió megyeszékhelyei számára létrehozott pályázati kiíráson, amiből viszont Marosvásárhelyen csak kisebb beruházásokat valósítanának meg.
Két, jelenleg ideiglenesen és korlátozott nyitvatartással működő határátkelőhely állandó nyitva tartásáról, és a kolozsvári magyar kulturális intézet megnyitásáról állapodott meg Szijjártó Péter külügyminiszter román tárgyalópartnereivel Bukarestben.
A nép ügyvédjétől kér jogorvoslatot a marosvásárhelyi katolikus iskola diákságát ért jogsértésekre a Civilek a katolikus iskoláért mozgalom, mely a cikluskezdő osztályokba jelentkezők listáját is eljuttatja a minisztériumba.
Születésnapi meglepetésekkel, koncertekkel, ifjúsági programokkal várták az érdeklődőket a vasárnap záruló, Őszi Sokadalom elnevezésű kézdivásárhelyi rendezvénysorozaton.
Megszakadt a listavezető Temesvári Ripensia labdarúgócsapatának hibátlan mérlege a Liga 2-es bajnokságban, miután a hétvégi ötödik fordulóban 2-2-es döntetlent ért el a Brăila otthonában.
Tüntetésbe kezdtek pénteken a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumban tanuló gyermekek szülei amiatt, hogy három héttel a tanévkezdés előtt továbbra is rendezetlen az iskola helyzete.