Nem lehet bárki nevelőszülő: nagyot szigorított a kormány a szabályokon

Képünk illusztráció •  Fotó: Barabás Ákos

Képünk illusztráció

Fotó: Barabás Ákos

Szigorított a kormány a hivatásos nevelőszülővé válás feltételein – jelentette be a kabinet csütörtöki ülését követően Natalia Intotero családügyi miniszter.

Krónika

2024. augusztus 01., 15:582024. augusztus 01., 15:58

Sajtótájékoztatóján a tárcavezető ismertette a hivatásos nevelőszülővé válás feltételeit és új szabályait rögzítő sürgősségi kormányrendeletet. Mint elmondta,

a módosításokat az országos gyermekjogvédelmi és örökbefogadási hatóság (ANPDCA), illetve a minisztérium szakemberei által végzett ellenőrzések, valamint a 119-es egységes hívószámra érkezett bejelentések alapján dolgozták ki.

A kormányrendelet a jelenlegi 18 évről 21 évre emeli a korhatárt azok számára, akik hivatásos nevelőszülői feladatra jelentkeznek. Megszabja továbbá, hogy legtöbb 47 év lehet a különbség a gondozásba vett gyermek és a nevelőszülő között, és azt is rögzíti, hogy a nyugdíjkorhatár betöltése után a nevelőszülő nem vehet gondozásba gyermeket.

Egy másik előírás szerint egy hivatásos nevelőszülő legtöbb két gyermeket vehet gondozásba, ez alól csak azok az esetek képeznek kivételt, amikor több testvérről van szó.

Az Agerpres által ismertetett sürgősségi rendelet megszabja azt is, hogy a hivatásos nevelőszülő lakásának olyan településen kell lennie, ahol biztosítottak a megfelelő oktatási és egészségügyi szolgáltatások.

A hivatásos nevelőszülői tanúsítvány megszerzéséhez szükséges felmérést kizárólag a szociális és gyermekvédelmi igazgatóságok szakemberei (pszichológusok és szociális munkások) végezhetik ezután. Ahhoz, hogy megszerezzék a tanúsítványt, a jelentkezőknek részt kell venniük egy összesen 80 órás képzésen, amelyből 50 órát az elméleti, 30 órát pedig a gyakorlati képzés tesz ki. A tanúsítvány megszerzését követően a hivatásos nevelőszülőknek legalább évente részt kell venniük egy 32 órás képzésen – részletezte az új előírásokat a minisztérium közleménye.

korábban írtuk

Nem lehet akárki hivatásos nevelőszülő, felemelik az alsó korhatárt
Nem lehet akárki hivatásos nevelőszülő, felemelik az alsó korhatárt

Szigorítják a hivatásos nevelőszülővé válás feltételeit, az alsó korhatárt 18-ról 21 évre emelik – jelentette be kedden Natalia Intotero család- és ifjúságügyi, esélyegyenlőségi miniszter.

1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. február 06., csütörtök

Nem mondok le! Mondj le te! – mondta Ciolacu a Nordis-ügyben való érintettségét firtató újságírónak

Nem érzi indokoltnak a lemondását Marcel Ciolacu miniszterelnök annak nyomán, hogy kiderült: kapcsolatban állt az ingatlanpanamába keveredett Nordis ingatlanfejlesztő céggel.

Nem mondok le! Mondj le te! – mondta Ciolacu a Nordis-ügyben való érintettségét firtató újságírónak
2025. február 06., csütörtök

Nem tántorítja el a kudarc, harmadszor is nekifut a POT Klaus Iohannis tisztségből történő felfüggesztésének

A Fiatal Emberek Pártja (POT) szerdán ismét benyújtotta a parlamentbe a Klaus Iohannis államfő tisztségből való felfüggesztésének kezdeményezésére irányuló kérelmet és az azt támogató aláírásokat.

Nem tántorítja el a kudarc, harmadszor is nekifut a POT Klaus Iohannis tisztségből történő felfüggesztésének
2025. február 05., szerda

Francia kormányzati jelentés: Romániában a választási folyamat nagyszabású manipulációja történt 2024 végén

A romániai elnökválasztás elmaradása „mérföldkő a közösségi hálózatokon történő információmanipuláció hatásának tudatosításában” – mutat rá a VIGINUM, a külföldi digitális beavatkozás elleni francia ellenőrző és védelmi szolgálat.

Francia kormányzati jelentés: Romániában a választási folyamat nagyszabású manipulációja történt 2024 végén
2025. február 05., szerda

Újabb nem Iohannis államfői tisztségből való felfüggesztésére

Másodszorra is elutasította szerdán a képviselőház és a szenátus összevont házbizottsága a Klaus Iohannis államfő tisztségből való felfüggesztésére irányuló kezdeményezést, amelyet a Fiatal Emberek Pártja (POT) és az SOS Románia terjesztett elő.

Újabb nem Iohannis államfői tisztségből való felfüggesztésére
2025. február 05., szerda

Előzetes letartóztatásban a Nordis-ügy fő gyanúsítottjai

A bukaresti ítélőtábla szerdán elrendelte a Nordis-ügyben gyanúsított Laura Vicol volt szociáldemokrata párti képviselő előzetes letartóztatását – nyilatkozták az Agerpresnek ügyészségi források.

Előzetes letartóztatásban a Nordis-ügy fő gyanúsítottjai
2025. február 05., szerda

Elfogták Mircea Geoană szökevény sógorát Törökországban

Elfogták szerdán Törökországban Mircea Geoană sógorát, Ionuț Costeát, akit korábban korrupciós bűntettek miatt hat év börtönbüntetésre ítéltek Romániában.

Elfogták Mircea Geoană szökevény sógorát Törökországban
2025. február 05., szerda

Ciucă visszavonulót fúj, lemond szenátori tisztségéről

Nicolae Ciucă, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) volt elnöke szerdán bejelentette, hogy lemond szenátori tisztségéről.

Ciucă visszavonulót fúj, lemond szenátori tisztségéről
2025. február 05., szerda

Nem megy a matek: a romániai diákok több mint egyharmadát érinti a számolástudatlanság

A romániai tanulók több mint egyharmadát érinti a számolástudatlanság, 16 százalékuk pedig jelentős számolási nehézségekkel küzd – derül ki a diákok számolási készségeiről szóló első országos jelentésből.

Nem megy a matek: a romániai diákok több mint egyharmadát érinti a számolástudatlanság
2025. február 05., szerda

Összeveszett Simion és Becali Georgescu miatt azon, melyikük az úr az AUR-ban

Összekülönbözött George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a párt képviselőjeként tevékenykedő George Becali, az FCSB labdarúgó-csapatának tulajdonosa azon, melyikük az igazi úr a szélsőjobboldali pártban.

Összeveszett Simion és Becali Georgescu miatt azon, melyikük az úr az AUR-ban
2025. február 05., szerda

Hiába tiltakoztak, létszámcsökkentés jön a képviselőházban is

Elfogadta szerdán a képviselőház az intézmény alkalmazottainak számát 240-nel csökkentő határozatot. A jogszabály 199 támogató és 86 elutasító szavazatot kapott, 23 képviselő tartózkodott.

Hiába tiltakoztak, létszámcsökkentés jön a képviselőházban is