A törvénytervezet célja, hogy a nyugdíjasok számára – függetlenül attól, hogy milyen nyugdíj-kategóriában részesülnek – egyfajta védelmet biztosítson
Fotó: Borbély Fanni
A képviselőház kedden elfogadott egy törvénytervezetet, amely a nyugdíjként, a nyugdíjasok szociális támogatásaként és a fogyatékkal élő személyeket gondozók juttatásaként jogalap nélkül kifizetett összegek vissza nem térítéséről rendelkezik.
2024. október 22., 14:212024. október 22., 14:21
A törvénytervezet célja, hogy a nyugdíjasok számára – függetlenül attól, hogy milyen nyugdíj-kategóriában részesülnek – egyfajta védelmet biztosítson a 2014. október 1-je után jogosulatlanul kifizetett összegek visszafizettetésére vonatkozó határozatok esetén – írja az Agerpres hírügynökség.
A jogszabálytervezetet a szenátus már korábban elfogadta, a képviselőház döntő házként szavazott kedden az ügyben.
Az urbanisztikai bizonylatok és építkezési engedélyek kibocsátásához a polgároknak többé nem kell a Kataszteri Hivataltól telekkönyvi és kataszteri kivonatot kérniük, és azokat beadni az önkormányzatnak – tájékoztatott pénteken az RMDSZ sajtóosztálya.
Tizennégy megye összesen 60 településén és Bukarestben okozott károkat a viharos időjárás az elmúlt 24 órában. Otopeni-en emberéletet követelt az ítéletidő.
Háztetőket, épületelemeket tépett le, fákat döntött ki a vihar csütörtök délután Bukarestben, a román főváros nemzetközi repülőterének helyet adó szomszédos Otopeni-ben pedig emberéletet is követelt az ítéletidő.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Az elmúlt másfél évben az Állandó Választási Hatóság összesen 21 millió lej értékben szabott ki szankciókat pártokra és a választások jelöltjeire a politikai finanszírozás terén tapasztalt szabálytalanságok miatt.
Az alkotmánybíróság szerint az antiszemitizmus elleni küzdelemről és a legionárius szervezetek betiltásáról szóló törvény világos és kiszámítható.
Több mint 4,5 millió lejes – 950 000 eurós – vezetői juttatást kellett volna kapnia idén Marius Grăjdannak, az állam protokollingatlanokat kezelő protokollalap (RA-APPS) vezérigazgatójának a 2024-es, hivatalosan jóváhagyott mérleg szerint.
Nem gyengített Románia légvédelmén az, hogy tavaly Ukrajnának adományozta a Patriot rendszerét – nyilatkozta csütörtökön Oana Țoiu külügyminiszter.
A Prahova megyei törvényszék csütörtökön jogerősen Elena Udrea volt turisztikai miniszter feltételes szabadlábra helyezéséről döntött.
Elutasította csütörtökön az alkotmánybíróság az államfő által a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvénytervezet ellen benyújtott alkotmányossági panaszt.
szóljon hozzá!