November elsejétől az IT-ágazat alkalmazottai is fizetnek jövedelemadót, az építőiparban, az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban dolgozók pedig már nem mentesülnek az egészségügyi szolgáltatási járulék kifizetése alól.
Az új nyugdíjtörvény 2024. január elsején hatályba lép, és ugyanakkor minden nyugdíj 13,8 százalékkal emelkedik – jelentette ki szombaton Marcel Ciolacu.
Kihirdette csütörtökön Klaus Iohannis államfő a Románia hosszú távú pénzügyi fenntarthatóságát szolgáló intézkedésekről szóló törvényt – közölte a bukaresti elnöki hivatal.
Bűncselekménynek minősül és 6 hónaptól 3 évig terjedő szabadságvesztéssel vagy pénzbírsággal büntethető a közjegyzőnél rögzített tartásdíj kifizetésének rosszhiszemű elmulasztása. Az erről rendelkező törvénytervezetet kedden fogadta el a képviselőház.
Döntéshozó fórumként elfogadta a képviselőház szerdán azt a törvénytervezetet, melynek értelmében a várandós nők és az 5 évesnél kisebb gyerek kíséretében lévő személyek elsőbbséget élveznek a pénztáraknál, ügyfélablakoknál vagy kasszagépeknél.
Valamikor az őszi hónapokban készülnek el az új sertéstenyésztési törvény alkalmazási előírásai. A mezőgazdasági szaktárca több pályázatot is meghirdetett sertéstartóknak, és idén ősszel jelennek meg a sertéstelepek bővítését célzó uniós pályázatok is.
A közalkalmazotti bértörvény kidolgozása folyamatban van, zajlanak a konzultációk a közszféra különböző ágazatainak képviselőivel – számolt be szerdán Simona Bucura-Oprescu munkaügyi miniszter.
Kihirdette az államfő a törvényt, amely előírja, hogy csak az állandó lakóhelyükön gyakorolhatják választójogukat azok, akik a választások időpontja előtt kevesebb mint hat hónappal váltották ki az ideiglenes tartózkodási engedélyüket.
Kihirdette csütörtökön Klaus Iohannis államfő azt a törvénymódosítást, amely szerint a szülők vagy a gyám jóváhagyásával felnőtt kísérete nélkül is utazhatnak külföldre a 16. évet betöltött kiskorúak.
Jegeli a bukaresti kormány az otthoni fali gázkazánok betiltásáról szóló törvénytervezetet, miután az új környezetvédelmi miniszter az elődje, Tánczos Barna nevéhez fűződő dokumentum kapcsán úgy vélekedik: azt „alaposabban” át kell vizsgálni.
Amennyiben a különleges nyugdíjakra vonatkozó törvényt alkotmányellenesnek ítélik, augusztusban rendkívüli parlamenti ülésszakot kell összehívni, hogy a jogszabályt összhangba hozzák az alkotmánybíróság döntésével – jelentette ki Marcel Ciolacu.
Az oktatási törvények szilárd keretet biztosítanak egy olyan oktatási rendszer felépítéséhez, amely kiállja az idő próbáját – mondta Klaus Iohannis államfő kedden.
A tizenegy évesnél kisebb gyermeket nevelő szülőknek lehetőségük lesz arra, hogy havonta négy napot otthonról dolgozhassanak, ha a munkájuk jellege ezt lehetővé teszi: a családokat segítő törvénykezdeményezésről szavazott a képviselőház.
Kihirdette hétfőn Klaus Iohannis államfő azt a törvényt, amelynek értelmében pénzbírságot és az üzlet vagy a vendéglátóipari egység működési engedélyének felfüggesztését vonja maga után, ha kiskorút szolgálnak ki alkoholos itallal.
Intim képfelvételnek az érintett személy hozzájárulása nélküli nyilvánosságra hozatala, terjesztése, bemutatása vagy bármilyen módon történő továbbítása 6 hónaptól 3 évig terjedő szabadságvesztéssel vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
A szenátus hétfőn hallgatólagosan elfogadta azt a törvénytervezetet, mely közhivatalok és magánvállalkozások pénztárainál elsőbbséget biztosít a várandós kismamáknak és a legtöbb ötéves gyermekkel érkezőknek.
Az ukrán parlament jóváhagyta a 9332. számú törvénytervezetet, amely 2024. szeptember 1-jéig meghosszabbítja az ukrán nyelvre való átállást azokban az iskolákban, ahol az oktatás valamelyik Európai Uniós ország nyelvén folyik.
Napirendre vette az ukrán parlament azt a törvényjavaslatot, amely egy évvel elhalasztaná az ukrán nyelvű oktatásra való áttérést azokban az iskolákban, amelyekben az EU valamelyik nyelvén folyik az oktatás, így a magyar nemzetiségi iskolákban is.