Óriási sikernek örvendett a brassói magyar színházi szemlén a vásárhelyi színház Retromadár előadása
Fotó: Rab Zoltán
Már önmagában siker, hogy a jelen lévő szakmabeliek dicsérték a szemlét, biztattak, hogy csak így tovább – számolt be a Krónikának Toró Tamás, a vasárnap este zárult négynapos brassói magyar színházi szemle főszervezője. A másodízben tartott fesztivál, amelyre erdélyi, magyarországi és újvidéki társulatok is érkeztek, jóval sikeresebbnek bizonyult az első kiadásnál.
2018. október 30., 07:002018. október 30., 07:00
2018. október 30., 07:242018. október 30., 07:24
„Nagy öröm és elismerés számunkra, hogy az erdélyi, Kárpát-medencei színházi szakma Brassóra figyelt ezekben a napokban. Már önmagában siker, hogy a jelen lévő szakmabeliek dicsérték a szemlét, biztattak, hogy csak így tovább” – összegezte a Krónika megkeresésére Toró Tamás, a vasárnap este zárult négynapos magyar színházi szemle főszervezője. Mint kiemelte,
„Mindenekelőtt kettéosztanám a fesztivált: a nagyszínpadi előadásokra és a kísérőrendezvényekre. A nagyszínpadi produkciók óriási sikernek örvendtek, itt kiemelném a vásárhelyi színház Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan című előadását, amelyre Budapestről, Kolozsvárról, Nagyszebenből, Sepsiszentgyörgyről is sokan érkeztek. Ez azért is nagy öröm, mert a brassói magyarok évekig Szentgyörgyre jártak színházba, most pedig már fordítva is megtörténik” – mondta Toró Tamás.
Kérdésünkre kitért arra is, hogy akárcsak a Brassói Magyar Napokra, a színházi szemlére is egyre többen érkeznek a Cenk alatti városba a szélrózsa minden irányából, az átlagnézőszám pedig most nagyon magas volt, tekintve, hogy Brassóban nincsen magyar társulat.
a stúdió-előadásokon, egyéb kísérőrendezvényeken, felolvasásokon is jóval többen vettek részt, mint a tavaly. Toró Tamás megemlítette a sepsiszentgyörgyi Tesztoszteron színészzenekar koncertjét és a bulit, amire ugyancsak vevő volt a brassói közönség.
„Összességében a szakma is nagyra értékelte a fesztivált. Ide kapcsolódik, hogy Újvidéken nagy hagyománya van a színháznak, hatalmas nemzetközi fesztiválokat szoktak szervezni, és az ottani színház igazgatója, Venczel Valentin színész, rendező vasárnap nemzetközileg is mérhető, jó megszervezett rendezvénynek titulálta a mi szemlénket” – fejtette ki a főszervező. Hozzátette, Pál Attila, a marosvásárhelyi nemzeti színház produkciós igazgatója is dicsérte a szemlét, mint mondta,
és azt is tudni kell, hogy Venczel Valentin és Pál Attila nagyon sokat segített a fesztivál színvonalának alakításában. Toró Tamás azt is elmondta, a szemlén a Látó szerzőinek, szerkesztőinek felolvasóestjét is figyelemmel követhette a közönség, sokan vettek részt a felolvasószínházi eseményeken is, úgy tűnik, a szemle egyre inkább kezd a brassói magyar közösség életének szerves részévé válni.
„Mindenképp nagy erőt ad számunkra a népes közönség, erőt ad a folytatáshoz, hogy egyre nagyobb szemlét szervezhessünk a Cenk alatti városban hiánypótló rendezvényként. A távlati cél az, hogy olyan erős alapozás alakuljon ki a brassói magyar fesztiválok alatt, ami előbb-utóbb oda vezet, hogy létrehozhatjuk saját magyar társulatunkat”
– fogalmazott Toró Tamás. Hangsúlyozta, egy olyan városban, mint Brassó, ahol nincs magyar színházi társulat, hatványozottan nehezebb megszervezni egy magyar színházi szemlét, és ez nem volt egyszerű, ezért mindenképpen köszönet illeti szervezőtársait, a munkában részt vevő harmincegy önkéntest.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
szóljon hozzá!