Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra kérte hétfői hágai tárgyalásain Kajrat Abdrahmanovot, az EBESZ új kisebbségügyi főbiztosát, hogy Kárpátalján is állandó jelleggel legyen jelen a szervezet speciális ukrajnai megfigyelő missziója. A tárcavezető szerint sok esetben a magyarokat fizikailag fenyegető atrocitások tö
Minden ígéret dacára állandó megfélemlítésben élnek a kárpátaljai magyarok Ukrajnában – közölte Szijjártó Péter csütörtökön az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) külügyminiszteri tanácsülése után a Facebookon.
Szijjártó Péter szerint jót tenne a magyar–román viszonynak, ha az RMDSZ nagyobb erőt képviselne a román parlamentben. Magyarország külgazdasági és külügyminisztere Marosvásárhelyen beszélt erről a Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón.
A magyar kormány folytatja az erdélyi mezőgazdasági feldolgozóegységek számára megítélt támogatások kifizetését – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a magyarországi közmédiának a Maros megyei Kerelőszentpálon, ahol a magyar állam támogatásával létrej&a
Oroszország decemberben kis mennyiségben elkezdi a koronavírus elleni oltóanyaguk szállítását Magyarországra, hogy be tudják vizsgálni az oltóanyagot – erről állapodott meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter csütörtökön.
Az ázsiai tárgyalások során, a Bangkokba történő érkezést követően Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter koronavírus-tesztje pozitív lett – tájékoztatta az MTI-t Paczolay Máté, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke.
A kisebbségi ügyek nem tekinthetők belügynek egyetlen létező európai és nemzetközi jogszabály szerint sem – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebook-oldalán.
Az október 25-i ukrajnai önkormányzati választásokon való részvételre kérte a kárpátaljai magyarokat Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Beregszászon, azon a sajtótájékoztatón, amelyet Brenzovics Lászlóval, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöké
Hajdú-Bihar és Bihar megye együttműködésének, valamint a magyaroknak a romániai önkormányzati választásokon való részvétele fontosságát hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Nagyváradon.
Románia elutasítja, elfogadhatatlannak és nyelvezetét tekintve tiszteletlennek tartja azokat a bírálatokat, amelyeket Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogalmazott meg pénteken Klaus Iohannis román elnökkel szemben – olvasható a román külügyminisztérium közleményében.
Szijjártó Péter magyar külügyminiszter múlt heti bukaresti látogatásának tudható be, hogy Klaus Iohannis nem hirdette ki a trianoni diktátum aláírásának évfordulóját román ünneppé nyilvánító törvényt – állítja a jogszabály kezdeményezője, Titus Corlățean.
Szijjártó Péter szerint a trianoni évforduló közeledtével el kell fogadni, hogy ugyanaz a történelmi esemény mást jelent románok és magyarok számára, június 4-e pedig a magyar történelem egyik legszomorúbb pillanata. Magyarország külügyminisztere Kolozsváron közölte: Budapest készen áll új megállapodást köt
Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter néhány mondatos Facebook-bejegyzéssel harangozta be keddi romániai látogatását. Hangsúlyozta: Magyarország arra törekszik, hogy minden szomszédjával jó kapcsolatban legyen.
Civilizálatlan és gyűlöletkeltésre alkalmas nyilatkozatnak nevezte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Klaus Johannis szerdai állásfoglalását, és több tiszteletet kért a magyaroknak a román államelnöktől.
Románia budapesti nagykövete védelmébe vette Szabó Tímeát, a Párbeszéd társelnökét – derül ki a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán posztolt bejegyzésből.
Közép-Európa népei nem ellenségei, hanem szövetségesei egymásnak, ha Magyarországnak jól megy, az jó Romániának is, és ugyanez fordítva is igaz – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Szijjártó Péter.
Újra lehetővé válik az ingázás a magyar–román határon azoknak, akik a határ másik oldalán dolgoznak – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-nek.
A magyar kormány készen áll arra, hogy a járványügyi helyzet véget értével folytassa a határon túli magyarok támogatását szolgáló gazdaságfejlesztési programot – szögezte le pénteki kolozsvári látogatása során Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.