Orbán Viktor hétfőn a Karmelita kolostorban fogadta Porfirije szerb ortodox pátriárkát, aki a látogatás során átadta a magyar miniszterelnöknek a Szent Száva Érdemrend arany fokozatát – tájékoztatott Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Már vegyesbolt sem áll a lakosok rendelkezésére a szebb időket is megélt egykori Árpád-kori településen, a néhány tucatnyi magyarnak otthont adó határ menti szerbiai Rábén.
A NATO parancsnoksága alatt működő koszovói nemzetközi békefenntartó haderő, a KFOR kész beavatkozni a régió stabilitásának bármilyen veszélyeztetése esetén.
Vlagyimir Putyin orosz elnök érdekeit szolgálja, ha máshol is háború robban ki, de Koszovó felkészült arra, hogy ellenálljon egy esetleges szerb támadásnak – fogalmazott Albin Kurti koszovói miniszterelnök a Reuters hírügynökségnek adott interjújában.
A magyar kormány döntésének megfelelően a büntetés-végrehajtási szervezet megkezdte a már meglévő 165 kilométer hosszúságú biztonsági határzár megerősítését és az új határvédelmi rendszer kiépítését a hódunai szakaszon.
Ismét kormányzati szerepvállalásra készül a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) – hangsúlyozta Pásztor István pártelnök pénteken Belgrádban, miután tárgyalást folytatott Aleksandar Vucic szerb államfővel.
Szerbia átadja Romániának a verseci Luceafărul épületkomplexum tulajdonjogát – erről hétfőn írt alá megállapodást Bogdan Aurescu román és Nikola Selaković szerb külügyminiszter Bukarestben.
Tomislav Momirovic szerb építésügyi és infrastrukturális miniszter, illetve Sorin Grindeanu román szállításügyi tárcavezető aláírta pénteken a Belgrád és Temesvár közötti autópálya megépítéséről szóló kormányközi megállapodást.
Azonosították mindazokat, akik az utóbbi hetekben Szerbia területéről bombafenyegetést tartalmazó leveleket küldtek szerbiai intézményeknek – közölte Aleksandar Vulin belügyminiszter szerdán.
Az 1999-es bombázások miatt Szerbia lakosságának körében ma is domináns a NATO-ellenesség. A lapunknak nyilatkozó vajdasági újságíró szerint ezzel magyarázható, hogy a többség az Észak-atlanti Szerződés Szervezetét tartja felelősnek az ukrajnai háborúért.
Nyolcan meghaltak és legalább húszan megsérültek egy bányarobbanásban pénteken a közép-szerbiai Sokobanja mellett.
Akármilyen nehézségek is jönnek, meg fogjuk őrizni a szerb-magyar barátságot, meg fogjuk őrizni a békét – mondta Orbán Viktor szombaton a szerbiai Újvidéken.
Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter szerint március végén aláírhatják a kormányközi megállapodást a Temesvár–Belgrád autópálya megépítéséről.
Elismerte Novák Djokovic, hogy valótlan nyilatkozatot tett azon az utazási űrlapon, amit az Ausztráliába érkezése előtti tartózkodásáról kellett kitöltenie – közölte az M1 Híradója.
Telefonon egyeztetett Novak Djokovic teniszsztár ügyében Scott Morrison ausztrál és Ana Brnabic szerb miniszterelnök az ausztrál kormányzati iroda keddi tájékoztatása szerint.
Január elejétől egy éven keresztül a luxembourgi Esch-sur-Alzette, a litvániai Kaunas, valamint a vajdasági Újvidék viselheti az Európa Kulturális Fővárosa címet – közölte az Európai Bizottság hétfőn.
Korlátozta az alapvető élelmiszerek árát a szerb kormány a következő két hónapra, hogy visszaszorítsa az inflációt – közölte a kormány sajtószolgálata kedden.
Mintegy 6500 adag koronavírus elleni gyógyszerrel, valamint 900 liter oxigénnel segíti a szerb kormány a járvány sújtotta Romániát, az adományt hétfőn adták át.