Szerbiában elkezdték használni az országban gyártott Szputnyik V vakcinát

Szerbiában elkezdték használni az országban gyártott Szputnyik V vakcinát

Elkezdték használni péntektől Szerbiában a Szputnyik V nevű, a koronavírus elleni orosz oltóanyagnak a nyugat-balkáni országban gyártott változatát – közölte Nenad Popovic innovációs miniszter a szerbiai közszolgálati televízió beszámolója szerint.

2021. szeptember 30., csütörtök

Már csak a sürgős eseteket látják el több szerbiai kórházban

Egyre több a koronavírus-fertőzött Szerbiában, számos kórházban megteltek az úgynevezett Covid-osztályok, így több helyet kell felszabadítani a fertőzöttek számára, a magas számuk miatt egyre több egészségügyi intézményben csak sürgős eseteket látnak el.

Már csak a sürgős eseteket látják el több szerbiai kórházban
2021. szeptember 27., hétfő

Távoktatással kezdődik a tanév a szerbiai egyetemeken

A szerbiai egyetemeken a napokban kezdődik meg a tanév, a kedvezőtlen járványmutatók, illetve az ajánlások miatt viszont a hallgatóknak kizárólag a gyakorlati oktatáson kell személyesen megjelenniük.

Távoktatással kezdődik a tanév a szerbiai egyetemeken
2021. augusztus 10., kedd

Szigorításokat terveznek Szerbiában a súlyosbodó vírushelyzet miatt

Mindenképpen szükség lesz a koronavírus-járvánnyal összefüggő, jelenleg érvényes intézkedések szigorítására, például a vendéglátóhelyek nyitvatartási idejének a rövidítésére.

Szigorításokat terveznek Szerbiában a súlyosbodó vírushelyzet miatt
2021. július 23., péntek

Szerbiában a nemzeti kisebbségek nyelvén is népszerűsítik az oltakozást

Az oltási kampány sikerének növelése érdekében Szerbia a nemzeti kisebbségek nyelvén is hirdeti a koronavírus elleni vakcinák fontosságát – jelentette be az emberi és kisebbségjogi miniszter.

Szerbiában a nemzeti kisebbségek nyelvén is népszerűsítik az oltakozást
2021. április 27., kedd

Ismét oltanak külföldieket Szerbiában, eddig több mint 39 ezer határon túli kapott vakcinát

Ismét lehetőség van arra, hogy külföldiek is megkapják a koronavírus elleni védőoltást Szerbiában, ám előzetesen regisztrálniuk kell az erre a célra létrehozott internetes oldalon - közölte Mihailo Jovanovic, a portál fenntartásáért felelős kormányiroda vezetője a szerbiai közszolgálati televízió kedd reggeli híradójának &a

Ismét oltanak külföldieket Szerbiában, eddig több mint 39 ezer határon túli kapott vakcinát
2021. április 21., szerda

Szerbiában regisztráció nélkül lehet megkapni bizonyos oltásokat

Előzetes regisztráció nélkül is meg lehet kapni a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcináját, valamint a Szputnyik V védőoltást Szerbiában szerdától.

Szerbiában regisztráció nélkül lehet megkapni bizonyos oltásokat
2021. március 28., vasárnap

Ingyen oltják koronavírus ellen a külföldieket, óriási sorok alakultak ki a szerb határokon

Óriási sorok alakultak ki szombaton Szerbia határain, és vasárnap is hasonló tömegekre számítanak, Szerbiában ugyanis ingyenes és előzetes regisztráció nélkül is fel tudják venni a hétvégén a koronavírus elleni védőoltást akár külföldiek is.

Ingyen oltják koronavírus ellen a külföldieket, óriási sorok alakultak ki a szerb határokon
2021. március 12., péntek

Orosz és kínai vakcina is készül majd Szerbiában, a Szputnyik V gyártása már májusban elkezdődik

Májustól Szerbiában is gyártják az orosz Szputnyik V vakcinát, ezzel a nyugat-balkáni ország lesz az első európai állam, amely az orosz oltóanyagot előállítja és exportálja – jelentette be Nenad Popovic innovációért és technológiai fejlesztésért felelős tárca nélküli szerb miniszter.

Orosz és kínai vakcina is készül majd Szerbiában, a Szputnyik V gyártása már májusban elkezdődik
2021. február 08., hétfő

Merényletet terveztek a szerb államfő ellen a rendőrség szerint

Merényletet terveztek Aleksandar Vucic szerb államfő ellen január végén, ezért az államalapító, Stefan Nemanja (Nemanja István) szobrának január 27-i ünnepélyes leleplezésekor a rendőrség különleges egységének több mint 850 tagja biztosította a védelmét – jelentette ki Bogdan Pusic, a bűnügyi rendőrség igazgatóság&a

Merényletet terveztek a szerb államfő ellen a rendőrség szerint
2020. december 22., kedd

Montenegró szigorít, Szerbia enyhít a korlátozásokon az ünnepekre

Montenegró szigorított a határátlépési feltételeken, keddtől csak 72 óránál nem régebbi PCR-teszttel lehet beutazni az országba, Szerbia meghosszabbította az üzletek nyitvatartási idejét – közölte az RTS szerb közszolgálati televízió kedden.

Montenegró szigorít, Szerbia enyhít a korlátozásokon az ünnepekre
2020. szeptember 24., csütörtök

Migránsok egy csoportja azt állítja, bántalmazták őket a román határőrök

Erőszak alkalmazásával gyanúsítja a román határrendészeket hét migráns – erről a hat szíriai és egy egyiptomi állampolgár szerbiai civil szervezeteknek panaszkodott.

Migránsok egy csoportja azt állítja, bántalmazták őket a román határőrök
2020. szeptember 18., péntek

Szerbiában elektronikus megfigyelés alá helyezik a külföldről hazatérőket

Nem kell karanténba vonulniuk, és orvoshoz sem kell menniük, csupán az egészségügyi minisztérium oldalán található kérdőívet kell kitölteniük azoknak a szerbiai állampolgároknak, akik péntek 18 óra után térnek haza valamely, veszélyesnek nyilvánított országból.

Szerbiában elektronikus megfigyelés alá helyezik a külföldről hazatérőket
2020. augusztus 10., hétfő

Szerbiában várhatóan csak az alsósok indulnak iskolába szeptemberben

Szeptember elsején biztosan elkezdődik a tanév, a tervek szerint azonban – a koronavírus-járvány megfékezés érdekében – egyelőre csak az általános iskolák alsóbb osztályainak diákjai járnak majd órákra. A felsőbb osztályosok, illetve a középiskolások felváltva járnak majd iskolába, és tanulnak otthon a virtuá

Szerbiában várhatóan csak az alsósok indulnak iskolába szeptemberben
2020. július 20., hétfő

Szerbiában a gyerekeknek is kötelezővé tették a maszk viselését

A gyerekeknek is kötelezővé tették a maszk viselését Szerbiában, az utóbbi időszakban több gyereket is koronavírus-tünetekkel szállítottak kórházba – közölte a járvány kezelésével megbízott válságstáb hétfőn.

Szerbiában a gyerekeknek is kötelezővé tették a maszk viselését
2020. július 15., szerda

Felgyülemlett a rengeteg frusztráció Szerbiában, sokan elutasítják a járványügyi korlátozásokat

Egy hete zavargásokról, tüntetésekről érkeznek hírek a Romániával szomszédos Szerbiából. Valóban csak a járvány miatti újabb szigorítások ellenzői vonultak az utcákra, vagy olyan ellenzékiek is, akiket zavar az Aleksandar Vucic államfő nevével fémjelzett jobboldali Szerb Haladó Párt (SNS) friss választási sikere?

Felgyülemlett a rengeteg frusztráció Szerbiában, sokan elutasítják a járványügyi korlátozásokat
2020. július 09., csütörtök

Ismét erőszakos tiltakozás alakult ki Belgrádban, nem lesz kijárási tilalom

Erőszakos tiltakozásba torkollott szerdán is a koronavírus-járvány miatt meghozott intézkedések ürügyén kialakult demonstráció Belgrádban, és tüntettek Újvidéken is.

Ismét erőszakos tiltakozás alakult ki Belgrádban, nem lesz kijárási tilalom
2020. július 07., kedd

Majdnem megteltek a kórházak, ismét kijárási tilalmat vezethetnek be Szerbiában

Péntektől ismét hétvégi kijárási tilalmat vezethetnek be Szerbiában a koronavírus-fertőzöttek számának jelentős növekedése miatt, csodának kellene történnie, hogy ezt az intézkedést ne hozza meg a válságstáb – jelentette be Aleksandar Vucic szerb elnök kedd esti sajtótájékoztatóján.

Majdnem megteltek a kórházak, ismét kijárási tilalmat vezethetnek be Szerbiában