BNR: történelmi csúcsra ért 2020-ban a romániai háztartások nettó vagyona

BNR: történelmi csúcsra ért 2020-ban a romániai háztartások nettó vagyona

Tavaly 6 százalékkal gyarapodott 2019-hez képest és történelmi csúcsot ért el a romániai háztartások nettó vagyona – közölte csütörtökön a Román Nemzeti Bank (BNR) a pénzügyi stabilitásról szóló jelentésében.

2021. július 22., csütörtök

Fél év alatt megháromszorozódott a tetten ért határsértők száma Romániában

Romániában megháromszorozódott az első félévben illegális határátlépésen tetten ért személyek száma a tavalyi azonos időszakhoz képest – derül ki a határrendészet csütörtökön közzétett féléves jelentéséből.

Fél év alatt megháromszorozódott a tetten ért határsértők száma Romániában
2021. július 20., kedd

Román tolvajok garázdálkodnak Németország árvíz sújtotta területein

Tolvajok jelentek meg az áradások által legsúlyosabban érintett területeken Németországban. A hatóságok szerint egy részük román állampolgár.

Román tolvajok garázdálkodnak Németország árvíz sújtotta területein
2021. július 16., péntek

Kisebbségi oktatás: minimális mértékben javultak a magyar iskolákban tanuló diákok román vizsgaeredményei

Árnyalatnyi javulást hozott a romániai iskolákban magyar nyelven tanuló diákok román vizsgaeredményeiben az, hogy ők már a kisebbségiek számára kidolgozott speciális tanterv szerint tanulták a román nyelvet – jelentette ki az MTI-nek nyilatkozva Kallós Zoltán, a romániai Oktatásügyi Minisztérium kisebbségi oktatásért felelős áll

Kisebbségi oktatás: minimális mértékben javultak a magyar iskolákban tanuló diákok román vizsgaeredményei
2021. július 15., csütörtök

Magyar külügy a Krónikának a román igazságügy-miniszter kijelentéséről: Magyarország Schengen-bővítéspárti

Cáfolta a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium a Krónika megkeresésére, hogy Magyarország ellenezné vagy megpróbálná megakadályozni Románia schengeni csatlakozását.

Magyar külügy a Krónikának a román igazságügy-miniszter kijelentéséről: Magyarország Schengen-bővítéspárti
2021. július 15., csütörtök

Sorin Cîmpeanu a Művelt Románia projektről: az első eredmények 2030-ban látszanak majd meg

A Művelt Románia projekt első eredményei 2030-ban látszanak majd meg – jelentette ki Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.

Sorin Cîmpeanu a Művelt Románia projektről: az első eredmények 2030-ban látszanak majd meg
2021. július 14., szerda

Csökkentenék az iskolaelhagyást, növelnék a felsőfokú végzettek számát – felvállalta a kormány a Művelt Románia reformtervet

Augusztus elsejéig meg kell alakulnia a Művelt Románia projekt végrehajtását negyedévenként ellenőrző tárcaközi munkacsoportnak, szeptember 10-éig pedig kormányhatározatot fogadnak el a gyakorlatba ültetés ütemtervéről, miután szerdán a kormány memorandumot hagyott jóvá a Klaus Iohannis államfő által kezdeményezett oktatási reform megval&

Csökkentenék az iskolaelhagyást, növelnék a felsőfokú végzettek számát – felvállalta a kormány a Művelt Románia reformtervet
2021. július 14., szerda

Stelian Ion most Magyarországot támadja: azon gondolkodom, szomszédaink közül kinek érdeke, hogy ne vegyenek fel Schengenbe

Az RMDSZ után most már Magyarországnak is nekirontott Stelian Ion igazságügyi miniszter egy keddi televíziós vitán, amelyen Csoma Botond, a szövetség parlamenti képviselője is részt vett.

Stelian Ion most Magyarországot támadja: azon gondolkodom, szomszédaink közül kinek érdeke, hogy ne vegyenek fel Schengenbe
2021. július 13., kedd

Folytatódott a drágulási hullám: 3,9 százalékra nőtt júniusban az éves inflációs ráta

A májusi 3,8 százalékról júniusban 3,9 százalékra nőtt az éves inflációs ráta Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Folytatódott a drágulási hullám: 3,9 százalékra nőtt júniusban az éves inflációs ráta
2021. július 12., hétfő

Egyre csak dagad: meghaladta a 8,8 milliárd eurót Románia külkereskedelmi mérlegének hiánya

Több mint 8,836 milliárd eurót tett ki Románia külkereskedelmi mérlegének hiánya a 2021-es év első öt hónapjában; ez 1,477 milliárd euróval több az egy esztendővel korábban jegyzettnél – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által hétfőn közzétett adatokól.

Egyre csak dagad: meghaladta a 8,8 milliárd eurót Románia külkereskedelmi mérlegének hiánya
2021. július 10., szombat

Megrohamozták a nyaralók és a vendégmunkások a magyar–román határt

Az elmúlt nap során mintegy 153 600 román és külföldi állampolgár lépte át több mint 44 700 járművel az országhatárt.

Megrohamozták a nyaralók és a vendégmunkások a magyar–román határt
2021. július 09., péntek

FANY-ügy: bocsánatot kér és fegyelmit indít a busztársaság, amely diszkriminációellenes eljárásra is számíthat

Nem idegengyűlölet lapult alkalmazottai megnyilvánulásai mögött a FANY személyszállító társaság szerint, amely ezzel együtt fegyelmi kivizsgálást indít dolgozói ellen, miután a Krónika megírta, hogy egyik sofőrjük kikelt magyarul beszélő utasai ellen. A lapunk által feltárt incidens nyomán hivatalos eljárás is várható a d

FANY-ügy: bocsánatot kér és fegyelmit indít a busztársaság, amely diszkriminációellenes eljárásra is számíthat
2021. július 09., péntek

Újabb történelmi mélypont: öt lejhez közelít az euró

Újabb történelmi mélypontra süllyedt a lej az euróval szemben, a Román Nemzeti Bank (BNR) által pénteken közzétett árfolyam szerint egy euró 4,9281 lej, azaz 0,13 banival (0,03%) több, mint csütörtökön volt.

Újabb történelmi mélypont: öt lejhez közelít az euró
2021. július 08., csütörtök

Művelt Románia: a kormány a jövő héten memorandumot fogad el a célkitűzésekről, a projekt büdzséje eléri a 3,6 milliárd eurót

A kormány a jövő héten memorandumot fogad el a Művelt Románia projekt célkitűzéseiről – jelentette be Klaus Iohannis államfő, miután hétfőn, kedden és szerdán konzultált a politikum, a társadalmi partnerek és a szakma képviselőivel a tervről.

Művelt Románia: a kormány a jövő héten memorandumot fogad el a célkitűzésekről, a projekt büdzséje eléri a 3,6 milliárd eurót
2021. július 07., szerda

A korábbihoz képest jóval nagyobb gazdasági növekedést jelez előre az EB Romániában

Az Európai Bizottság (EB) legfrissebb becslései szerint idén 7,4 százalékkal, jövőre 4,9 százalékkal bővül a román gazdaság.

A korábbihoz képest jóval nagyobb gazdasági növekedést jelez előre az EB Romániában
2021. július 05., hétfő

Németországba szállítják kezelésre a Petromidia kőolaj-finomítónál történt robbanás két sérültjét

Németországba szállítják a năvodari-i Petromidia kőolaj-finomítónál történt pénteki robbanásban súlyos égési sérüléseket szenvedett két pácienst, akiket eddig a bukaresti Floreasca kórházban kezeltek.

Németországba szállítják kezelésre a Petromidia kőolaj-finomítónál történt robbanás két sérültjét
2021. július 04., vasárnap

Külföldre szállítják kezelésre a Petromidia kőolaj-finomítónál történt robbanás két sérültjét

Külföldre szállítják kezelésre a năvodari-i Petromidia kőolaj-finomítónál pénteken történt robbanás két sérültjét, akiket jelenleg a bukaresti Floreasca kórházban kezelnek – közölte vasárnap a vállalatot tulajdonló Rompetrol többségi részvényese, a KMG International.

Külföldre szállítják kezelésre a Petromidia kőolaj-finomítónál történt robbanás két sérültjét
2021. július 04., vasárnap

Egyre több élelmiszert importál Románia

Az év első három hónapjában 755,34 millió euróra volt tehető a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek külkereskedelmében jegyzett deficit, ami csaknem 66 százalékkal több, mint a 2020-as esztendő ugyanezen időszakában – közölte a mezőgazdasági tárca.

Egyre több élelmiszert importál Románia
Egyre több élelmiszert importál Románia
2021. július 04., vasárnap

Egyre több élelmiszert importál Románia