Képünk illusztráció
Fotó: Ec.europa.eu
Cáfolta a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium a Krónika megkeresésére, hogy Magyarország ellenezné vagy megpróbálná megakadályozni Románia schengeni csatlakozását.
2021. július 15., 17:182021. július 15., 17:18
Lapunk annak nyomán kereste meg a tárcát, hogy Stelian Ion román igazságügy-miniszter kedden este Magyarországot is belekeverte a bírák és ügyészek által elkövetett bűncselekmények kivizsgálására létrehozott, de felszámolásra ítélt ügyészség kapcsán pártja, az USR-PLUS és az RMDSZ között kirobbant vitába. Mint arról beszámoltunk, a miniszter konkrétan azt próbálta sugallni: amögött, hogy az RMDSZ a DNA helyett a legfőbb ügyészségnek adná át az ügyészség hatásköreit, Magyarország állhat, amely így próbálja megakadályozni Románia felvételét a schengeni övezetbe.
A miniszter azt inszinuálta, hogy Magyarország rosszat akar Romániának, ehhez az igazságügyi reform és a korrupcióellenes küzdelem romániai megvalósításának monitorozására szolgáló Együttműködési és Megfigyelési Mechanizmus (CVM) témáját használta fel.
„Ha nem oldják fel a CVM-et, előfordulhat, hogy nem léphetünk be a schengeni övezetbe. Azon gondolkodom, a partnereink vagy a szomszédaink közül kinek állhat érdekében, hogy ne vegyenek fel a schengeni övezetbe” – mondta.
Az RMDSZ után most már Magyarországnak is nekirontott Stelian Ion igazságügyi miniszter egy keddi televíziós vitán, amelyen Csoma Botond, a szövetség parlamenti képviselője is részt vett.
„A schengeni térség, illetve az EU bővítése ügyében Magyarország bővítéspárti. Hazánk emellett eredményes együttműködést folytat Romániával, érdekünk a jószomszédi kapcsolatok fenntartása és fejlesztése” – szögezték le.
Az Ukrajna függetlenségének napja alkalmából vasárnap közzétett üzenetében Nicușor Dan megerősítette, hogy Románia támogatja Ukrajna „jogos önvédelmi erőfeszítéseit”.
Ilie Bolojan szombaton Chișinăuban kijelentette, hogy az elmúlt 35 évben a Románia és a Moldovai Köztársaság közötti egykori szögesdrótkerítés a remény, a barátság és a szolidaritás terévé változott.
Az Egyesült Államok kormánya azonnali hatállyal leállította a dolgozói vízumok kiadását külföldi teherautó-sofőrök számára, és pénteken több tíz millió külföldi vízumának felülvizsgálatát is elindította.
Donald Trump amerikai elnök is értesült arról, hogy Ukrajna megtámadta a Magyarországot és Szlovákiát ellátó Barátság kőolajvezetéket, és dühös miatta – derült ki pénteken.
Ismét megtámadta a Magyarország és Szlovákia ellátásához nélkülözhetetlen Barátság kőolajvezetéket az ukrán hadsereg.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy elrendelte a tárgyalások megkezdését az összes túsz szabadon bocsátásáról és a gázai háború befejezéséről „Izrael számára elfogadható feltételekkel”.
Úgy tűnik, Donald Trump amerikai elnök arra ösztönzi Ukrajnát, hogy lépjen fel támadólag Oroszországgal szemben – legalábbis ez hámozható ki az elnök csütörtöki bejegyzéséből, amit a Truth Socialon tett közzé.
Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.
Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.
szóljon hozzá!