Nemhogy szorgalmazná, egyenesen akadályozza a kolozsvári polgármesteri hivatal a középkori városmag régészeti feltárását, az épített örökség hasznosítását – véli Guttmann Szabolcs, Nagyszeben volt főépítésze. Jó példa erre a napokban megtalált Híd utcai középkori városkapu, ahol a rég&a
Értékes leletre bukkantak a régészek a kolozsvári Híd (utóbb Wesselényi, románul Regele Ferdinand) utca felújítását megelőző feltárások során: megtalálták a középkori város északi kaputornyát.
Ugyan biztosat még nem lehet állítani, de az eddigi leletek és az előkerült épületmaradványok alapján nem kizárt, hogy II. András magyar király és felesége sírját találták meg magyar és román régészek a Temes megyei Egresen. A leletek értéke felbecsülhetetlen, mert Árpád-kori királysírokra Magyarországon
A román hatóságok árgus pillantásai mellett kezdődött el idén májusban az 1849-es fehéregyházi csatatér pontos beazonosítása és feltárása, ahol 170 évvel ezelőtt esett el Petőfi Sándor.
Betekintést nyerhetnek az ásatások, kutatások folyamatába azok a középiskolások, akik jelentkeznek a Hunyad megyei Várhelyen első alkalommal rendezendő ingyenes régészeti táborba.
Régészeti és történeti szempontból kiemelkedő jelentőségű leletegyüttesre bukkantak a debreceni Déri Múzeum régészei Derecske határában – közölte a múzeum régészeti igazgatóhelyettese szerdán sajtótájékoztatón.
Megjelölik a királysírokat és az egykori gótikus székesegyház helyét a nagyváradi vár fejedelmi palotájának udvarán, döntött az önkormányzat. Mihálka Nándor, a vármúzeum régésze a Krónikának elmondta: a valós feltárásra még évekig kell várni.
Jelentős, mintegy 7000 éves régészeti leletre bukkantak Nagyvárad szélén, ahol új tömbháznegyed építésére készülnek. A szakemberek Krisztus előtt 4800-ra tehető lakóépítmények és élelmiszer tárolására alkalmas kamra nyomait találták.
Egy közel hét évtizeddel ezelőtt kivégzett antikommunista ellenálló hamvai felkutatásának látott neki hétfőn a kommunizmus bűneit vizsgáló intézet Fehér megyében. Megkésve ugyan, de a szekusvadászokként is ismert kutatók a felelősöket is megnevezik.
Az 5. század első felére tehető hunkori, módos férfi ritkaságszámba menő sírját tárják fel régészek a Mercedes újabb gyárának tervezett területén, Kecskemét határában. Aranytárgyak is előkerültek a föld alól.